Felvették a rákkal a küzdelmet a punkok

Jótékonysági koncerttel támogatták barátjukat, 18 csapat gyűlt össze.

„Ma estem ide úgy lettem elengedve, hogy a kétéves kislányomnak azt mondta az anyukája: apa azért megy el gitározni, mert az egyik barátjuk beteg lett, és neki segítenek. Meg kellett ígérnem, hogy Mező meggyógyul” – a Tisztán a Cél Felé gitárosának mondatai jól mutatták, milyen hangulat uralkodott szombat este a Dürer Kertben, ahol tizennyolc zenekar fogott össze azért, hogy barátjuk kezelését támogassák. Mezei „Mező” Gábor a Semmi Komolyban basszusgitározott, tavaly nyáron pedig rosszindulatú lágyrészdaganatot találtak nála, amelyet bár eltávolítottak, de a daganat kiújult. Adománygyűjtő oldalt is létrehoztak (itt jelenleg is lehet segíteni a zenészt), ahol már a tervezett hatezer euró össze is gyűlt, a Jótékonysági Punkest nevű rendezvényre pedig több már feloszlott zenekar is összeállt, hogy ezzel segítsék társuk gyógykezelését.

Aki pedig arról szeretett volna meggyőződni, hogy 2016-ban is létezik összetartó, egymást segítő punk/hardcore színtér, annak március 5-én a Dürer Kertben volt a helye. „Ez az este nekünk a biztonságról szól. (...) Ez az a hely, ahol biztonságban érzem magam. (...) Van egy barátunk, és azt szeretnénk, hogy ő érezze magát a leginkább biztonságba” – kezdte a hat éve feloszlott, a színtér alapzenekarának számító Bridge to Solace énekese, Jakab Zoltán, hozzátéve, hogy ez egy befogadó, nyitott szubkultúra, ahol bárki biztonságban érezheti magát.

Fontos ezt kiemelni, hiszen a punkzenéről, a punkokról sokakban él a kép, hogy valójában leginkább balhézni szeretnek, kontroll nélkül mulatni és élni, közben nem sok figyelmet fordítva mások nyugalmára vagy biztonságára. De mint ahogy annyi másik közegnél is, itt is sokféle csoportról, különböző emberekről van szó, és ha az ember túl tud látni a mainstreamebb, az igényességre sem zenei, sem egyéni szinten nem sok figyelmet fordító alakoknál, akkor valóban felfedezhet egy olyan összetartó szubkultúrát is, melynél a barátság és nyitottság számítanak a leginkább kulcsszavaknak.

A Mezőért indult gyűjtés érdekében pedig még feloszlott zenekarok is újra hangszert fogtak: a Nesze 2008-ban, a Bridge To Solace pedig 2010-ben szűnt meg, de a szintén fellépő győri Kevés például a Pannonia Allstars Ska Orchestra (PASO) gitárosainak régi zenekara volt. Itt volt amúgy a PASO is, ami szintén figyelmet érdemel, hiszen kisebb rendezvényeken már kevéssé lépnek fel. „Mező barátunk betegsége olyan szintű, az egész színteret megmozgató összefogást hívott életre, amelyben mi is büszkén és teljes szívvel veszünk részt” – ekként indokolták részvételüket az Index cikke szerint.

Igaz, talán nem is annyira lehetett kisebb rendezvénynek nevezni a szombatit sem: már a fél hatra meghirdetett kapunyitás után nem sokkal másfél órás sor alakult ki, így hiába érkezett valaki hatra, csak remélhette, hogy végül bejut az eseményre. (Végül telt házas is lett a buli, és a kommentek tanúsága szerint többeket már nem tudtak beengedni.) A kezdés után nem sokkal fellépő, egyébként izgalmas hardcore zenéket játszó Hanoiról és Rivers Run Dryról így könnyű volt lemaradni, de a koncert falára posztolt képek alapján volt, aki a problémát ötletesen megoldotta. Élő stream végig ment ugyanis a buliról, innen követte a fellépéseket Mező is, aki sajnos nem tudott ott lenni a Dürer Kertben.

Az első fontosabb fellépő szerencsére fél kilenc előtt nem sokkal érkezett: a Nesze már lassan nyolc éve nem létezik, így számtalan rajongónak most volt lehetősége először látnia is őket. Kicsit a Hátsó Szándékhoz lehet hasonlítani őket, fel is dolgozták egy számukat: az átlagnál némileg melankolikusabbak a számaik, szövegeik pedig az elidegenedésről, a közösségek fontosságáról, társadalmi kérdésekről szólnak, Örökség címmel pedig egy igen kemény, a társadalmi-családi körforgásból való kilépés gyakori lehetetlenségéről szóló dalt is összehoztak. „A szó a lényeg, a zene csak zaj” – így foglalhatnánk össze a csapat ars poeticáját A zenekar játszik tovább c. szám alapján, a leglátványosabb közösségi bemozdulás pedig talán az ő koncertjük alatt volt látható.

A lendületes, slágeres és könnyebben befogadható punk nótákat leginkább a The Snobs prezentálta később az este során, míg a többség inkább a hardcore felől érkezett, így a zúzósabb fellépők kerültek többségbe. De a sokszínűségre igazán nem lehetett panasz: ska zenét is lehetett hallani a már említett PASO-tól és a Last Minute-től, míg mondjuk a Bridge To Solace dallamosabb, metálosabb zenét játszik, a Tisztán a Cél Felé pedig jóval inkább prezentálja a dühös, egyszerű hardcore muzsikát.

A közösségen belüli sokszínűséget, nyitottságot pedig jól példázta, hogy a The Snobs lendületes vallásellenes száma után nem sokkal már az egri hardcore csapat frontembere üvölthette a „dühös vagyok, mert azt mondjátok, hogy nincsen Isten, // dühös vagyok, mert az mondjátok, hogy ne is keressem” sorokat. Mint utóbbiak koncertje alatt elhangzott egyébként, az énekes, Hajdú „Gulab” Zoltán volt az egyetlen, aki azt mondta a szervezés közben, hogy imádkozik Mezőért, amit jólesett hallani a többieknek is. De a sokadik énekesnővel előálló The Snobs fellépése is olyan volt, amilyennek egy vérbeli punk koncertnek lennie kell: a végén előkerülő „antifascist action” zászlók, fasizmus, rasszizmus és háborúk ellen felszólaló szövegek, dühös, lendületes kiállás.

Tizennyolc fellépővel persze nem jutott sok idő senkinek, tizenöt-húsz perces játékidők voltak, de szerencsére a hosszú idő után fellépő Neszére és Bridge To Solace-re így is több idő jutott, hiányérzet talán nem lehetett a fellépésük után. Utóbbi csapattól elhangzott a végén az egyik legismertebb szám is, a The Dead and the Unknown: Jakab azzal vezette fel, hogy most eljött az anyukája is, ha már a 2002 és 2010 közti fennállás alatt egyszer sem láthatta őket. Amikor pedig ennek a számnak a klipje lement a Viva TV-n, izgatottan hívta az ismerőseit, hogy a fia lesz látható a csatornán.

Az utolsó zenekar, a dUNA előzetesen kettőre lett ígérve, de végül kisebb csúszás is volt, így tényleg elismerés illette azokat, akik megvárták a zárókat is. Igaz, a melankolikusabb hardcore/screamo zenét (korábbi besorolásuk alapján chaospopot) játszó csapatot, és főleg In-Motions című, 2007-es albumát felvételről jobb is hallani. (A Nyugdíjas Rekviem szövege kimondottan szép, míg a Drezda bombázásáról szóló Dresden kellő súllyal adja vissza a borzalmat.)

A szervezésben vállalt szerepéért többször is kiemelték a Nesze dobosát, Koncz Tibort – mi pedig hozzátehetjük, hogy akinek ilyen barátai vannak, az remélhetőleg tényleg biztonságban érezheti (majd) magát.