A kellemes, a szép és az elviselhetetlen

Dudás Lajos és Robert Glasper, avagy zenék a jazzglóbusz szélső pólusairól.

A Háló katolikus egyesület nyolc éve szervez zenei programokat, korábban a Kárpátia-udvarban, újabban a Loyola Caféban. Ez a koncert a kétszázadik, a jazz havi eseményeit illetően pedig a hetvenedik a sorban. A kis pincehelyiség kellemes, bensőséges hangulatot áraszt, a parányi színpad kamarazenélésekre ad lehetőséget, a hallgatóság jó része visszajáró törzsvendég. A jazzsorozatot szerkesztő Deseő Csaba hegedűművész előbb az új vendégeket köszönti, majd átadja a teret a klubban visszajáró vendégnek tekinthető Dudás Lajos klarinétosnak és társának, a német Philip van Endert gitárosnak.

Kétszer negyvenpercnyi játék, közben oldott hangulatú beszélgetés. A jazzben szólóhangszerként nem sűrűn használatos klarinét 75 éves mestere 1973 óta Németországban él, ahol zeneiskolai tanárként kereste a kenyerét, miközben nemzetközileg elismert klarinétművészként hetven CD-t jelentetett meg, köztük a rádiófelvételekből összeállított, Radio days című friss válogatást. Koncertjét őszinte, fanyar kommentárokkal kíséri, amelyekben elhangzik: kezdeti avantgárd korszaka után érdeklődése újból a nagyobb szabadságot kínáló atonális zene felé fordult, amelynek játszásában élvezetét leli, bár tudja, hogy a befogadása erőfeszítést kíván meg. Egy klarinétoskvartettel készült régebbi lemezére utalva azt is elárulja, hogy a felvételt maguk a muzsikusok sem kívánták újra meghallgatni.

Ehhez képest a – gyakran valóban atonális szférákba kalandozó – játéka szép sikert arat a közönség körében. A koncertet nyitó Bartók-feldolgozás (Este a székelyeknél), majd saját népzenei adaptációja a kötődését jelzi, a Szomorú vasárnap és a Take five balladisztikus interpretációja pedig megmutatja, hogy Dudás Lajos nem csak a legjobb – külföldön élő – magyar klarinétos, hanem a zenéről szuverén módon gondolkodó előadó. Philip van Endert kísérőként és elektromos gitárjának effektjeivel ihlető társként résztvevője a kortárs kamarazene irányába hajló, a jazz legjobb tulajdonságait is felmutató, meghitt hangulatú estnek.

A Loyola Cafét mindössze néhány kilométer választja el a Müpától, a Dudás Lajos és Robert Glasper zenéje közötti távolság azonban fényévekben mérhető. A fekete amerikai billentyűs játékos, komponista jazzmuzsikusként indult, de 2012-ben megjelent, Black radio című CD-je a rhythm and blues kategóriában nyert Grammy-díjat. Az eklektika azóta a védjegye: zenéje a jazz, a hiphop, a pop, a soul műfaji határokat elmosó elegye. Ahogyan egyes méltatói megfogalmazták: a XXI. század hangja.

Ami azt illeti, messzire kerültünk az 1960-as évek Albert Ayler, Ornette Coleman, John Coltrane, Cecil Taylor által fémjelzett újító hevületétől. Glasper a mai kor gyermeke: nem lázad, nem tiltakozik, hanem szintetizál. Összetett harmóniákra épülő, a jazzben gyökerező, olykor céltalan hangszerszólókkal megtűzdelt zenéjének jellemzője a populáris hangvétel, ami elektromos hangszerek jelenlétében, vocoderrel elváltoztatott énekhangban, melodikus, repetitív zongorakíséretben és erőteljes, sokszor mechanikusan ismétlődő ritmikában ölt testet.

A Robert Glasper Experiment elektronikára épülő hangzásának nem ideális helyszíne az akusztikus zenére tervezett Müpa. Az alt- és szopránszaxofonon is játszó, de a produkcióban leginkább vokálisan közreműködő Casey Benjamin éneke beleolvadt a szintetizátorokkal dúsított hangzásba, és Derrick Hodge basszusgitárja is csak szólója alatt emelkedett ki a hangképből. Az elektronikusan színezett énekhangra épülő számok sorozata egysíkúvá tette az előadást; mintha egy dallam variációi tették volna ki az amúgy a hangszeres jelenlétnek kitüntetett szerepet juttató hangverseny anyagát.

Hogy mi a jövő zenéje, nehéz megjósolni; mindenesetre ezen az estén a Müpa nagytermét nem a jazzkoncertekről ismert arcok és a szakma képviselői, hanem fiatalok töltötték meg. Az előadókat fogadó üdvrivalgás nyilvánvalóvá tette, hogy ennek a – fekete, amerikai, újszerűen ható – zenének Magyarországon is van tábora, amely szinte bálványként tekint az előadókra, és készséggel veti alá magát a közös éneklésre buzdító, popkoncertekre jellemző felszólításnak.

(Dudás Lajos–Philip van Endert-duó, Loyola Café, április 15.; Robert Glasper Experiment, Müpa, Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem, április 16.)