Ákos dalban szólt be a sajtónak, itt vannak a reakciók

Lapunknak Szécsi Noémi, Kovács Zoltán, Murányi András, Pataky Attila és Térey János reagált a számra.

Pataky Attila, rockzenész: „Ez a dalszöveg bájos mondóka ahhoz a végtelen cinizmushoz képest, amit a liberális oldaltól el kell viselni. Itt, a saját hazánkban. Ákos korábbi, nőkkel kapcsolatos megjegyzésének csak a liberális oldal véleményemberei, az újságírók egy szűk csoportja esett neki.

Egy kiragadott mondat végtelenül rosszindulatú megközelítéséről beszélünk.

A »feddhetetlenek« ugatása engem nem érdekel, még Ákos esetében sem. Nemrég épp róluk, a liberális idiótákról írtam egy nótát Liberóták címmel, amely szintén nagy botrányt kavart. Az ATV-ben Havas Henrik és társai fröcsögtek gyűlölködve, pedig csak egy versről van szó.”

Murányi András, a Népszabadság főszerkesztője:

„Slágergyanús.”

Kovács Zoltán, az Élet és Irodalom főszerkesztője: „Vegyük komolyan magunkat meg a címet.

Helyreigazításnak alkalmatlan, mert semmi sem derül ki belőle,

csak azt ismétli a végtelenségig, hogy az újságírók hazudnak. De hát a szerzőnek ezt a véleményét már ismerjük. Ennél több kell.”

Szécsi Noémi, író: „Mindig arrogáns dolognak tartottam, ha valaki nekiesik »az újságíróknak«. Ezt azok csinálják, akik azt gondolják, hogy mindenki fölött állnak.

Nem lehet az újságírókat úgy kritizálni, mint egy masszát, egy gyülevész csapatot,

akik mást sem akarnak, mint beleköpni egy más pozícióban lévő ember levesébe. Akármennyire haragudnék egy újságíróra, nem tudnám elképzelni, hogy általánosságban véleményezzem egy szakma képviselőit.”

Térey János, költő-író: „A sajtó nagy téma, nem is igazán dalba való, talán ezért a puha kifejtés.

Újságíró és újságíró között ég és föld a különbség. Kevés olyan hivatás van, amelyik ennyi stressztűrő képességet és alkalmazkodást igényelne.

Találkoztam olyan sajtómunkással, aki minden kontroll nélkül adta közre a begépelt, nyers anyagot; vagy a riportalany javításait félretéve a saját vázlatát jelentette meg. Olyan is akadt, aki tendenciózusan előnytelen színben próbált meg feltüntetni, s ez ellen egy huszonéves fiatalember még nem mindig tud hatékonyan védekezni. És olyan is volt, aki tűpontos, újszerű és lényeglátó kérdéseivel inspirált, és akivel máig öröm összefutni. Amúgy bevallom, az úgynevezett megmondóemberektől éppúgy ódzkodom, mint a tét nélkül vulgárpolitizáló Kávéházi Konrádoktól.”