Marius Petipa fektette le a XX. századi balett alapjait, a legnépszerűbb romantikus balettdarabok (A diótörő, A hattyúk tava) mind az ő nevéhez köthetők. Csajkovszkij muzsikájára készített Csipkerózsikáját a cári balettkultúra tetőpontjaként szokták emlegetni, ezt 1890-ben mutatta be a szentpétervári Mariinszkij Balett. Petipa ezen munkája őrzi a legvirtuózabb, legnagyobb technikai tudást megkövetelő pas de deux-ket, az ihletett rózsaadagiót és az álomszerű tündérvariációt.
Magyarországon 1967-ben mutatták be először a Csipkerózsikát a Magyar Állami Operaházban, majd három évtizeddel később ugyanitt 1991-ben, Petipa koreográfiája alapján, Róna Viktor rendezésében volt ismét látható Auróra királykisasszony története. Hosszú évek után a Magyar Nemzeti Balett most az eredeti, Marius Petipa-féle ősváltozat egyik feldolgozását, a Sir Peter Wright által készített 1984-es adaptációt mutatta be. Wright keze nyomán nemcsak a tündérmese, de maga a balett műfaja is önmaga bohózatává, a mesterkéltség csimborasszójává válik. A királyi udvarban mindenki maníros pantomimszerű gesztusokkal kommunikál, a rossz Carabossa és a jót megtestesítő Orgonatündér is csak ide-oda vonul a színpadon, nyájasan mosolyognak vagy delejes kacajt imitálnak.
A háromfelvonásos balett premierjén Auróra hercegnőt Alija Tanikpajeva, Florimund herceget Dmitrij Tyimofejev táncolta. Jelenlétük színtelen, erőlködnek szerepükben, ebben egyértelműen Sir Peter Wright sekélyes és jellegtelen koreográfiája a hibás, amely tánctechnikailag semmi izgalmat nem tartogat sem a táncosok, sem a nézők számára. Hiányoznak az izgalmas forgás- és ugráskombinációk, a karakteres kompozíciók, helyette sokszor csupán mozdulatsorokat ismételtet a táncosokkal. Rossz látni így Alija Tanikpajevát, főleg a tavalyi felejthetetlen Manon-alakítása után, férfi partnere sincs könnyebb helyzetben, legtöbbször tágra nyílt szemmel kell bolyongania az erdőben, pedig ő ennél jóval drámaibb, kiforrottabb táncos.
A Magyar Nemzeti Balett premierdarabjának talán egyedül a látvány- és díszletvilága, ami említést érdemel. Philip Prowse festményszerű enteriőrjei, látványos kosztümjei azonban önmagukban nem elegek ahhoz, hogy egy balettelőadás nézhető is legyen. A táncosok pedig technikailag és színészileg is többre képesek, fejlődésük szempontjából fontos lenne új kihívások elé állítani őket, de ezt a műsorválasztásnál sajnálatos módon nagyon ritkán veszik figyelembe a döntéshozók a dalszínházban.
(Marius Petipa–Sir Peter Wright–Pjotr Iljics Csajkovszkij: Csipkerózsika. Magyar Állami Operaház, április 17.)
