Egyáltalán lehet-e világhírűséget tanítani?

Devich János növendékei ma este színpadra lépnek. A Kodály Vonósnégyes egykori tagját, alapítóját kérdeztük.

– Ma este az unokája is játszik a növendékhangversenyen. Milyen érzés, hogy a nagyapja nyomdokaiba lép?
– Mondanom sem kell, hogy nagyon boldog vagyok. Egy nemzedék kimaradt, három fiam van, de egyik sem muzsikus. Ha nem is ért váratlanul, hiszen Gergő édesanyja is zongoraművész, azt nem gondoltuk, hogy ilyen tehetséges lesz. Mivel én már abbahagytam az aktív muzsikálást, csellómat, amellyel bejártam a világot, továbbadtam Gergőnek. Igazán megérdemli. Csak nemrég kezdtem őt tanítani, hiszen én nem értek a gyermek korosztályhoz, így amíg nagyon fiatal volt, Antók Zsuzsanna volt a csellótanára. Most, hogy a Zeneakadémián a rendkívüli tehetségek osztályába jár, Mező László kollégámhoz, és már tizenhét év körül van, vettem a bátorságot, és felvettem a kamarazene-osztályomba. Nagy örömmel foglalkozom vele.

– A kamarazene az ön pályáján is fontos szerepet töltött be. Úgy tűnik, az utóbbi években a Zeneakadémia is egyre nagyobb erőfeszítéseket tesz annak érdekében, hogy a kamarazene elnyerje méltó helyét úgy az oktatásban, mint a koncertéletben.
– Valóban, Vigh Andrea rektornak kimondottan az a célja, hogy a kamarazenét és a zenekari gyakorlatot a Zeneakadémián magas szintre emeljük. Egy kiváló fiatal művész, Fülei Balázs a kamarazene-tanszék vezetője, ő is nagyon ambicionálja egyrészt a vonósnégyes, másrészt minden más kamarazenei formáció kultuszának fellendítését. Minden kamarazenét oktató tanár valamennyi csoportjának egyfajta vizsgát helyettesítő koncerten kell játszania. Az én esetemben megvolt az a szerencsés lehetőség, hogy a Magyar Művészeti Akadémia tagjaként és a zenei tagozat támogatásával a Vigadó Makovecz termében két koncerten mutatkozhassanak be a növendékeim. Ezelőtt három héttel volt az első alkalom, ahol három vonósnégyesem játszott. Közülük két együttes azóta a Zeneakadémia Weiner Leó Országos Kamarazene Versenyén első helyezést ért el. Nagyon büszke vagyok rájuk. Ma este zongorás kamarazene lesz, két zongoraötössel, az unokám pedig Debussy cselló-zongora szonátáját játssza. Mindhárom zongorista japán hallgatónk.

– Korábban a Zeneakadémia elsősorban a szólista profilú képzést helyezte előtérbe, noha a végzettek elenyésző hányada az, aki szólistakarriert építhet, a többség tanárként, kamarazenészként vagy zenekari muzsikusként helyezkedik el a pályán.
– Annyiban módosítanám ezt az egyébként jogos véleményét, hogy szólistát képezni speciális dolog, mert valljuk be őszintén, akármilyen hangszerről beszélünk, világhírű szólista nyolc-tíz évente egy, ha végez. Az is kérdés, hogy egyáltalán lehet-e „világhírűséget” tanítani. Sokkal inkább jó hegedűsöket, jó zongoristákat, jó klarinétosokat kell képeznünk. A kamarazenei és zenekari képzés is arra próbál irányulni, hogy a kiváló zenekarainkat ellássuk fiatalokkal, hogy a nálunk végzett muzsikusok meg tudjanak élni a világban, és nem feltétlenül szólistaként. Igenis nagy művészek ők is, csak éppen a tudásukat nem a szólókarrieren belül tudják csillogtatni. Mindig azt mondom, egy jó zenekarban játszani igenis nagyon magas szintű tudást jelent, és kiemelkedően jó életpálya a zenekari vagy a kamaramuzsikusi karrier. Egy évben legalább kétezer gyerek kezd el hegedülni tanulni, és közülük felvesznek a Zeneakadémiára tizenötöt. Ez eleve jelentős kiválasztódást jelent, így akik oda eljutnak, hogy akadémisták lehetnek, már önmagában nagyon tehetségesek sőt kiváltságosak.

– Növendékei lehetőségeit ismerve hogy látja, mikor volt könnyebb elkezdeni a zenei pályát, amikor ön volt fiatal, vagy napjainkban?
– Ha visszagondolok a fiatalságomra, úgy emlékszem, hogy nagyon szerettük a zenét, szorgalmasak voltunk, talán tehetségesek is, de kénytelen vagyok elismerni, hogy a mai fiatalok többet tudnak, hamarabb tanulnak, általában érettebbek, mint mi voltunk annak idején. Ezzel együtt nehezebb a kiemelkedés, hiszen óriási a konkurencia, és nagyon sokan tudnak nagyon jól zenélni. Ma rengeteg a lehetőség, ha valaki ügyes, szán rá időt – hozzá kell tennem: pénzt is, és olyan családból jön, ahol erre van is fedezet –, különböző külföldi mesterkurzusokra járhat nagy mesterekhez, versenyezhet, utazhat. Az én koromban pedig még útlevelet is nagyon nehéz volt kapni. Ez óriási különbség. Manapság a gyerekek előtt nyitva áll a világ, és úgy tűnik, a kedvük és az elszántságuk, hogy ezt a gyönyörű hivatást válasszák, nem csökken.