Egyáltalán lehet-e világhírűséget tanítani?

Devich János növendékei ma este színpadra lépnek. A Kodály Vonósnégyes egykori tagját, alapítóját kérdeztük.

– Korábban a Zeneakadémia elsősorban a szólista profilú képzést helyezte előtérbe, noha a végzettek elenyésző hányada az, aki szólistakarriert építhet, a többség tanárként, kamarazenészként vagy zenekari muzsikusként helyezkedik el a pályán.
– Annyiban módosítanám ezt az egyébként jogos véleményét, hogy szólistát képezni speciális dolog, mert valljuk be őszintén, akármilyen hangszerről beszélünk, világhírű szólista nyolc-tíz évente egy, ha végez. Az is kérdés, hogy egyáltalán lehet-e „világhírűséget” tanítani. Sokkal inkább jó hegedűsöket, jó zongoristákat, jó klarinétosokat kell képeznünk. A kamarazenei és zenekari képzés is arra próbál irányulni, hogy a kiváló zenekarainkat ellássuk fiatalokkal, hogy a nálunk végzett muzsikusok meg tudjanak élni a világban, és nem feltétlenül szólistaként. Igenis nagy művészek ők is, csak éppen a tudásukat nem a szólókarrieren belül tudják csillogtatni. Mindig azt mondom, egy jó zenekarban játszani igenis nagyon magas szintű tudást jelent, és kiemelkedően jó életpálya a zenekari vagy a kamaramuzsikusi karrier. Egy évben legalább kétezer gyerek kezd el hegedülni tanulni, és közülük felvesznek a Zeneakadémiára tizenötöt. Ez eleve jelentős kiválasztódást jelent, így akik oda eljutnak, hogy akadémisták lehetnek, már önmagában nagyon tehetségesek sőt kiváltságosak.

– Növendékei lehetőségeit ismerve hogy látja, mikor volt könnyebb elkezdeni a zenei pályát, amikor ön volt fiatal, vagy napjainkban?
– Ha visszagondolok a fiatalságomra, úgy emlékszem, hogy nagyon szerettük a zenét, szorgalmasak voltunk, talán tehetségesek is, de kénytelen vagyok elismerni, hogy a mai fiatalok többet tudnak, hamarabb tanulnak, általában érettebbek, mint mi voltunk annak idején. Ezzel együtt nehezebb a kiemelkedés, hiszen óriási a konkurencia, és nagyon sokan tudnak nagyon jól zenélni. Ma rengeteg a lehetőség, ha valaki ügyes, szán rá időt – hozzá kell tennem: pénzt is, és olyan családból jön, ahol erre van is fedezet –, különböző külföldi mesterkurzusokra járhat nagy mesterekhez, versenyezhet, utazhat. Az én koromban pedig még útlevelet is nagyon nehéz volt kapni. Ez óriási különbség. Manapság a gyerekek előtt nyitva áll a világ, és úgy tűnik, a kedvük és az elszántságuk, hogy ezt a gyönyörű hivatást válasszák, nem csökken.