Kettes sorokban özönlenek a gyerekek a Zuglói Filharmónia Columbus utcai zeneházába, lerakják a kabátjukat, és elfoglalják az előre kijelölt helyüket. Mintegy hatezer öt év feletti óvodás és alsó tagozatos kisdiák érkezett a Felfedezőúton sorozat Tündérek és boszorkányok – zenében és tánccal című műsorának összesen tizennyolc előadására, amelyre előre fel is készültek a pedagógusok segítségével. A csillogó szemek erdejéből kezek tucatjai emelkednek a magasba hangos kiabálás mellett, amikor Szerényi Béla játékmester ördögfiókákat és tündéreket választ a népi játékokhoz, ugyanakkor néma csendben ülnek a legkisebbek is, amikor Solymosi Tari Emőke műsorvezető magyaráz.
A kérdésre, hogy ki látott már élőben balettot, alig néhány kéz emelkedik fel, ebből is látszik, mennyire hiánypótló a kezdeményezés, hogy a zene mellett a táncművészetet is egyenrangú partnerként kezelik. A Diótörő cukorbabáinak tánca vagy Gounod Faustjából az ördögfiókák tánca a balettszőnyegre szegezi a tekinteteket, az előbbit bemutató gyermekek ráadásul a közönség kortársai, ez is egy jó példa. A zongorán megszólaló műveket Farkas Zsolt vezeti elő, a zenekart ezen az előadáson Horváth Gábor dirigálja.
Kodály Zoltán úgy fogalmazott: a gyermeknek a legjobb is éppen csak hogy jó. A zenepedagógiai elképzeléseinek sikerei kapcsán nemzetközileg elismert zeneszerző nem esett túlzásokba, a gyermekkori élmények – beleértve a művészettel való első találkozásokat – az ember felnőttkori értékrendjére is hatással vannak. Ismerjük a problémát: öregszik a komolyzene közönsége, de ide sorolhatnánk az összes klasszikus művészeti ágat is, például a festészetet, a balettot vagy a szintén összetett operajátszást. Ennek megfordítására számtalan kísérlet született az elmúlt években, sok sikeres és sok felszínes próbálkozás. A legkiemelkedőbbek egyike a Zuglói Filharmónia kezdeményezése, amely szemléletében is előremutató, ugyanis kezdettől egyfajta összművészeti élmény átadására törekszik.
Záborszky Kálmán művészeti vezető és Solymosi Tari Emőke zenetörténész komplex műsorai a szimfonikus zenekari muzsikára épülnek, ugyanakkor minden egyes előadáson láthattak a gyermekek balettbetétet, szólóhangszereket, híres festményeket, szóba kerültek jeles irodalmi alkotások, és természetesen valamilyen formában a népművészethez való kapcsolat is. Ez a legkisebbek esetében népi gyermekjátékokat, népdalokat jelent, amelyek Szerényi Béla vezetésével abban is segítenek, hogy egy kicsit felfrissítsék a gyerekek figyelmét.
A precíz pontossággal felépített és megtervezett előadásokon rengeteg zene- és kultúrtörténeti információ hangzik el, természetesen az adott korosztálytól elvárható műveltségre építve, a számukra érthető nyelvezeten. Ebben Solymosi Tari Emőke kifejezetten kiemelkedő, hiszen műsorvezetőként a Zugló Filharmónia nyilvános, Pastorale elnevezésű sorozatain is évről évre bizonyít. A Magyar Művészeti Akadémia művészetelméleti tagozatának vezetőjeként is tevékenykedő szakember pedagógiai érzéke és személyes varázsa legalább annyit tesz a műsorok sikeréhez, mint annak tartalmi mondanivalója. Persze utóbbi sem mellékes, és abban is nagyon sok munkája van a kiváló zenetörténésznek: kivetítő segítségével bemutatja például a különböző boszorkány- és tündérábrázolásokat a festészetben. A gyerekek még egy középkori kódexben fennmaradt, seprűn utazó boszorkány képét – a legelső ismert ilyen ábrázolást – is megismerhetik.
Évek óta szervezi a kerület tanulóinak komplex zenei sorozatát a Zuglói Filharmónia, ősszel a felsősök és a középiskolások, tavasszal az óvodások és az alsósok számára állítanak össze egy átfogó programot. A különböző előadások alatt foglalkoztak már többek között az 1848–49-es forradalom és szabadságharc művészi örökségével, farsangi tematikájú művekkel, táncokkal és a táncokhoz komponált zenékkel, Beethoven és Magyarország kapcsolatával, Haydn és Brahms magyaros muzsikájával, Liszt Ferenccel és korával.
Különösen az idősebbeknek szóló programok azok, amelyeknek kultúrtörténeti áttekintései az énekórák mellett az irodalom-, történelem-, művészettörténet-órák tananyagát is érintik, az alapműveltség részét képezik, és mindezzel élményszerű formában találkoznak a tanulók. A program annyira sikeres és példamutató, hogy érdemes lenne vele a tanárképzés szintjén is foglalkozni, legalább önkéntes alapon, a továbbképzések részeként.
