Dörner György újra pályázni fog az Újszínházra

Az igazgató nyíltan beszélt a teátrumról, majd le akarta tiltatni a vele készült interjúnkat.

– A művészeti programjának meghirdetésekor a színházat egyértelműen politikai alapokra építve képzelte el, 2015 őszén a Hír TV-nek ugyanakkor már azt nyilatkozta, hogy a művészeti intézményeknek nem feladatuk a politikai helyzetekbe beleállni. Miért és miben változott a politikához való viszonya?
– Engem kizárólag személyes és nem politikai célok vezéreltek, amikor megpályáztam az Újszínház igazgatói posztját. Soha nem vállaltam politikai szerepet. Kinevezésem után otromba habverés és aljas hazugságdömping folyt ellenem, és persze Csurka István is benne volt ebben vastagon. Senki nem emlékszik az író Csurkára, mindenki csak a politikust ismeri, de ez az életének csak elenyésző része volt. Kéretik inkább a művészre emlékezni. Sőt.

– Sok színész azért hagyta ott a társulatot, mert nem tudott azonosulni az ön szélsőjobboldali nézeteivel.
– Magyarul azért távoztak, mert féltek. De nem tőlem, hanem azoktól, akik engem szélsőjobboldalinak állítottak be. Nyilván kapacitálták is őket.

– Kerényi Imre több előadást is rendezett az Újszínházban. Miért tartotta fontosnak az ő felkérését, hiszen színházi teljesítménye ellenére jelenleg az ő személyét nagyon nehéz elválasztani a politikától?
– Evidens volt, hogy Kerényi Imrét hívom, mert számomra az egyik leghitelesebb színházi rendező, ehhez nála kevesen értenek jobban. Egy színházi előadás nem politika. Szellemtelenségre utal, ha egy előadás aktuálpolitizál. A művészet magasabb rendű, mint a politika. Ha a politika és a pénz diktál, az romlásba viszi a művészetet.

– Kinevezésekor mindenki azzal támadta, hogy politikai hátszéllel nyerte el az igazgatói széket.
– És amikor nem engem neveztek ki, hanem mást, akkor nem ugyanez volt a beszédtéma? Ahogy mondtam, a színház művészet, a politika meg szakma.

– Kinevezése előtt arról beszélt, mennyire hiányzik a magyar színházi világból a nemzeti sorskérdéseket boncolgató magyar dráma. Az utóbbi időben az évadok összeállításánál mégis a vígjátékokra koncentrálnak.
– A nemzeti sorskérdések nem zárják ki a vígjátékot, a szomorújátékot vagy a szatírát. Minden előadással kapcsolatban az foglalkoztat, hogy a közönségnek olyan élményt tudjunk nyújtani, amit máshol nem kap meg. Ha egy előadás után a néző jobb emberré válik, akkor már szinte el is értük a törekvésünket. Ezért is hoztuk létre a Keresztény Színházi Fesztivált, mivel a szakralitás garancia arra, hogy a nézők lelkéhez tudjunk szólni, hogy más dimenziókat nyissunk meg előttük. Nem szabad azt képzelni, hogy az egyetlen valóság az ember maga, és hogy az anyagi gyarapítás vezet a boldogsághoz. A szeretet, a gondoskodás, a szánalom, a jóérzés, a jó ízlés, az ősök tisztelete kell hogy boldogságot szerezzen.

– Egy interjúban úgy fogalmazott, ahol a keresztény kultúra nem alapvetés, oda betüremkedik más, szakralitás nélkül pedig nem lehet leélni az életet. Mi az, ami betüremkedhet, amitől tartani kell?
– Látni, hogy a keresztény értékek egyre kevésbé vannak befolyással a társadalom működésére. Csupán a nehezebb sorsot cipelő, szegényebb országokban, délen és keleten maradt meg a keresztény kultúra képviselete. Többek közt ezért is kell nekünk fokozottan hangsúlyozni Európa keresztény voltát, mert ha ez kimosódik a köztudatból, akkor Európának vége van. Egy kontinens lesz, ami csupán lebeg az óceánban. A hazugság, a rossz szándék, az anyagelvűség veszi át a hatalmat.

– Esetleg más vallások térnyerésétől is fél?
– Nem hiszem, hogy meg kéne neveznem ilyeneket, ezzel megbántanám azokat a hithű muzulmánokat, vagy legyenek bármely más vallásúak, akik hiszik az istenüket. Ők biztos ugyanolyan érzésekkel viseltetnek a saját istenük iránt, mint én az enyém iránt. Csak úgy tudja az ember a saját kultúráját szeretni, tisztelni, ha képes elfogadni a másét. De a hazugságot nem szabad elfogadni. Márpedig akik most Európát megpróbálják megszállni, csak nevükben hívők. Sanda szándék az, amellyel megpróbálnak legázolni bennünket. Vagy kimondjuk, vagy nem, de így van.

– Hogyan alakult a színház nézettsége? Sokáig üres széksorokról lehetett hallani.
– Az első évadunkban kemény harcot kellett folytatnunk a nézőkért, hogy ne félve tegyék be a lábukat a színházba, mert el kellett oszlatni azt a tévhitet, hogy én vagyok a fekete ördög. Évről évre egyre jobbak a mutatóink, folyamatosan 90–100 százalék között teljesítünk, húsz vagy tán még több darabunk van a repertoáron. Ebből is kitűnik, hogy megszerették a magyar szerzőket a nézők. Boldogan állunk pótszékekkel a rendelkezésükre. De vannak olyan színészeink, akik baromi gyorsan futják a százat, akik remekül pingpongoznak, nagyszerűen teniszeznek, valószínűleg ez sokkal érdekesebb lehet egy újságolvasónak, mint az, hogy adott időpontban hány nézője van a színháznak. Ez nekünk, színházcsinálóknak fontos.

– Több előadást azért kellett levenni a repertoárról, mert alig fogytak a jegyek.
– Persze, előfordult, hogy ahol nem volt megfelelő a nézőszám, azt levettük, de ebben nem vagyunk különlegesek a többi színházhoz képest. Ezeket nagyon sajnálom, mert egy előadás értékét nem feltétlenül a nézőszám határozza meg. De a pénzt mindenképpen, ezért ésszerű egyensúlyra kell törekedni.

– Miként alakult az igazgatása alatt az Újszínház anyagi támogatottsága?
– Ezt én nem tudom magának megmondani. Ezek egzakt dolgok, utána lehet nézni. Magának a színház lényegének nem lehet utánanézni, azért vagyok én, hogy ezt elmondjam.

– 2017. január 31-én lejár az igazgatói kinevezése, a pályázatot a nyár folyamán ki kell írnia a fenntartó fővárosi önkormányzatnak. Ismét pályázik az Újszínház vezetésére?
– Igen.