Fischert nem érdeklik mások szempontjai

Dehogy nincs. Mégis, Nyugatról nézve úgy tűnhet, mintha a BFZ-n kívül nem is létezne magyar együttes.

Kezdjük mindjárt az elején! Valamikor Magyarországon virágzó zenei élet volt, államilag támogatott együttesekkel, melyekből csak Budapesten több működött, mint más országokban összesen. Aztán jött a rendszerváltás, jött Demszky Gábor a főváros élére, és a zenekari támogatások alaposan átalakultak. Néhány év alatt privilegizált helyzetbe került egyetlen együttes, a többiek pedig szükségszerűen vegetálni kezdtek. Az MSZP–SZDSZ-kormány tovább erősítette a megindult aránytalan folyamatot, melynek révén egy idő után már csak a BFZ volt képes megfizetni a világ legnagyobb előadóművészeit, s a mai napig is európai szintű, egymillió forint körüli juttatást kínálni a sok zenekarnál minimálbérből tengődő muzsikusoknak.

Fischer Iván egyetlen zenészt sem nevelt ki az elmúlt harminc évben, hanem monopolhelyzetének köszönhetően egyszerűen folyamatosan lefölözi a hazai zenei elitet, tönkretéve több nagy múltú zenekart. Ezek között is az egyik legfájóbb a Liszt Ferenc kamarazenekar esete: Fischer Iván kis túlzással még a csattogós lepkét tologatta, amikor Rolla János együttesét már a világ öt legjobbja között tartották számon, méghozzá nem kétes hírű újságírói listákon, hanem a nemzetközi zenei életben. Az elmúlt két évtizedben a zenekar a megfelelő pénzügyi támogatások híján viszont kikopott ebből a körforgásból, volt olyan tagja, aki azért ment át a fesztiválzenekarba, mert nem tudott megélni a Lisztéknél kapott fizetéséből.

A zenei életben ugyanis a pénz exponenciálisan növekszik: kis alaptámogatásból kis koncert lesz kis vendégművésszel és alacsony jegyárakkal, kevés taotámogatással, sok veszteséggel, a nagy keretösszeg viszont értelemszerűen rendesen fial. De ez nem egy üzleti tevékenység, amelynek „haszna” van, hanem az állami támogatásért cserébe elvárt, alapvetően normális működési forma!

Az első Orbán-kormány megpróbált változtatni a helyzeten, komoly összeggel csökkentette a BFZ támogatását, aminek meg is lett a következménye:

Fischer Iván és lobbigépezete telehisztizte a nemzetközi sajtót

arról, micsoda antiszemita kormánya van Magyarországnak. Ma már látjuk: a kormány megtanulta a leckét És most Fischer Iván – az elmúlt harminc év legnagyobb kultúrpolitikai kegyeltje – kétszázmillió forint miatt dohog, sőt utcai tüntetésig vitte az ügyet. Igaz, míg más együttesek a támogatásukról fillérre pontosan elszámolnak, a kapott összeg tetemes részét járulék formájában visszavezetik az állami bevételek közé, a fesztiválzenekar – mivel „más formában foglalkoztatja az embereket” (értsd: ez bármely más munkahelyen rejtett foglalkoztatásként büntetendő cselekmény, amit a minisztérium az összes többi, államilag támogatott zenekarnak megtiltott) – valahogy törvényen kívüli maradhatott. Sőt, számukra az adófizetők pénzéből kapott támogatás is egyszer csak tiszta haszon lett.

Mára ott tartunk, hogy akármekkora értéket képvisel például Kocsis Zoltán és a Nemzeti Filharmonikusok, a számukra rendelkezésre álló, nem bérköltségre költhető összegből nem engedhetik meg, hogy meghívják a világ legdrágább szólistáit, így Nyugatról nézve valóban úgy látszik, mintha egyetlen magyar zenekar létezne: Fischer Iván együttese. Fischer Iváné, aki a magyar adófizetők húszmilliárd forintjából építette fel a saját márkáját, aki egy személyben birtokosa a hazánk legjobb zenészeit foglalkoztató zenekarnak: ha ő távozik, nem marad utána semmi. Nemcsak a fesztiválzenekarból, hanem  addigra az aránytalan támogatási rendszer által kivéreztetett többi magyar zenekarból sem.

Akkor majd szomorú valósággá válik, amit most is sulykolni próbálnak egyesek: Fischer Ivánon kívül nem létezik magyar zenei élet.