Hihetetlen, hogy Deim Pál festőművész nincs többé köztünk. A Kossuth-díjas alkotót, a nemzet művészét, Szentendre város díszpolgárát életének 84. évében, május 9-én érte a halál. Olyan meghatározó szerepet játszott a kortárs magyar művészet világában, hogy nélküle bizonyosan másként mennek majd a dolgok, mint akkor, amikor mérceként volt jelen közöttünk.
Munkásságának jelentőségét sokan elemezték az elmúlt évtizedekben, onnantól kezdve, hogy a prilepi nemzetközi művésztelepen szerzett élmények hatására elkészítette a Kolostor-sorozatot, amely egyéni művészi hangjának megtalálását jelentette. Nincs valamirevaló magyar művészeti múzeum, amely ne őrizné műveit, s alig volt/van jelentős magyar gyűjtő, aki ne figyelt volna fel alkotásaira, miután egyéni kiállítását 1974-ben a Műcsarnokban megrendezték.
Nyilvánvaló, hogy Deim Pál művészetének hosszabb fejezeteket szentelnek a XX. század végi, XXI. század eleji magyar művészetet tárgyaló munkák majd akkor is, amikor már kihullt a rostán mindaz, amit a divat, a trendiség vagy a hatalom hathatós támogatása tolt reflektorfénybe. Hogy nagy művész, azt évtizedek óta tudtuk, ahogyan azt is: úgy hozott létre egyetemes mércével mérhető értékeket, hogy közben megmaradt szentendrei polgárnak, a közösség, a város, a helyi művészkolónia mindennapos ügyei iránt érdeklődő embernek. Volt idő, hogy hetente találkoztunk a piacon, a Bükkös-patak mellett, amelynek vizében gyerekkorában még kosárral fogták a halat, s amelyet a mostani önkormányzatok kővályúba kényszerítenek, még a lehetőségét is megszüntetve annak, hogy újra kialakuljon az a természetes ökoszisztéma, amely a patak környékét valamikor jellemezte.
Pali – mert így hívta mindenki, aki közelebbről ismerte vagy barátjának mondhatta magát – szenvedélyesen harcolt a patak környékének védetté nyilvánításáért, Szentendre különleges értékeinek a megőrzéséért, az épületek hiteles helyreállításáért. A főtér házainak korhű színezéséért éppen úgy, ahogyan síkraszállt a Bogdányi utca perzsavására, a műemléki környezetbe nem illő új épületek vagy éppen a múzeumpolitika tévedései, például a Kovács Margit Múzeum Szentendrére telepítése ellen. Szenvedélyesen harcolt a nagy álom, a MűvészetMalom megvalósulásáért, az intézményt létrehozó művészek eredeti elképzeléseinek érvényesüléséért: egy olyan, közép-európai kisugárzású művészeti központ létrehozásáért, amelynek középpontjában a szentendrei festészet áll. Talán egyszer ez az álma is megvalósul.
Jutott ideje, energiája a kollégákra is, a tehetségesnek tartott fiataloknak, közöttük a Vajda Lajos Stúdió tagjainak munkáját folyamatosan figyelemmel kísérte, tanácsaival segítette. Sokan vannak, akik őt tartják választott mesterüknek, akik számára az ő művészi-emberi tartása a példa, az etalon. S ha ez így van, akkor Pali, Deim Pál festőművész bizonyosan közöttünk marad.
