Magával ragadó volt az az alázat, amellyel a nyertes építésziroda kezelte a környezetet – emelte ki Kemecsi Lajos, a Néprajzi Múzeum főigazgatója egy háttérbeszélgetésen. Szólt arról is, hogy a kiírást is a múzeum által megfogalmazott kritériumokhoz alakították.
Ahogy korábban megírtuk, a bírálóbizottság egyhangúlag a Dagály Úszóarénát is jegyző Napur Architect Kft. építésziroda vezette konzorcium pályázatát hozta ki nyertesnek. Indoklása szerint a pályaműben megálmodott múzeum tökéletesen illeszkedik a Városliget és a Dózsa György út közötti környezetbe, tiszta vonalvezetésű, emblematikus épület, amely nemzetközi szinten is jelképpé válhat. Az íves, két végén a magasba emelkedő, középen a földbe süllyedő múzeum a tervek szerint a Városligeti fasor végénél, az ’56-os emlékmű területén épül.
A Napur terve szerint a 25 ezer négyzetméternyi múzeum földbe süllyesztett részében a látványraktárak mellett az állandó kiállítás 3000, az időszaki tárlatok pedig 2000 négyzetméteren várják majd a látogatókat.
A Néprajzi Múzeumban kap majd helyet a múzeumi negyed információs látogatóközpontja, az épület egyik oldalára a kutatási szárny és a ligetre néző könyvtár kerül, a másik oldalra pedig a látogatóközpont és a gyerekmúzeum. Utóbbi egyedülálló még Magyarországon, itt nemcsak hagyományos múzeumpedagógiai foglalkozásokkal várják majd a fiatalabb generációt, de a hálórészlegnek köszönhetően a gyerekek megismerhetik majd a múzeum éjszakai arcát is.
– Minden funkció, amelyhez nem feltétel a természetes fény, a föld alá kerül, ez az épület nem akarja ugyanis falként elvágni a ligetet a városi szövettől – hívta fel a figyelmet az intézményvezető.
Kemecsi Lajos elmondása szerint az új állandó kiállítás koncepcióját még csak most kezdik kidolgozni, de azt már tudni, hogy az eddig használt földrajzi tagolással szemben a tematikus felosztás érvényesül majd, a hazai és a nemzetközi gyűjtemény sem különül el, ráadásul az állandó és időszaki kiállítások is kapcsolatban lesznek egymással. Az épület tetejének nagy részét fű, illetve – ahol kétméteres lesz a földréteg – fák borítják.
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!