Ahogy sejteni lehetett, végül csak egy bevételt jelentő koncertjét mondja le a Budapesti Fesztiválzenekar, amelynek vezetője nyolcszázalékos támogatáscsökkentésük okán zenés tüntetéssel és videofilmmel üzent hadat a fővárosnak. Utóbbiban Fischer Iván gyakorlatilag fenyegető hangnemben azt hangsúlyozta: ha nem kapnak még pénzt több mint 1,2 milliárdos össztámogatásuk mellé, előadásaik 30 százaléka elmarad, köztük a balti államokba tervezett turnéjuk.
A magyar állam ismét nem hagyta cserben az országot minden egyes nem szocialista kormány alatt demagóg módon rossz színben feltüntető, a magyarságot előszeretettel kollektív módon besározó karmestert: Fischer Ivánt a külügyi tárca is kisegíti a külföldi turnék során keletkező 60 milliós deficit betömésével. Nagy kérdés, ha ennyire sokba kerül a magyar adófizetőknek egy más országbeli fellépésük, amelynek jelentősége legfeljebb az országimázs szempontjából hasznos a mindennapos megélhetés gondjaival küzdő fővárosi lakosoknak, akkor azt miért is az ezer sebből vérző budapesti kasszából kellene finanszírozni.
Most a zenekar vezetése úgy döntött, pénzgyűjtésbe kezd, és például a gyakorlatilag különösebb költség nélkül, néhány hangszeres művész közreműködésével megvalósítható, gyermekeknek szervezett hangszerkóstolókra így kalapozza össze a profitot. Ugyanis azt senki ne gondolja, hogy a fesztiválzenekar olyan szűkös anyagi lehetőségek között mozog, hogy egy-egy hasonlóan alacsony költségvetésű program megvalósulása valódi veszélyekkel járna, és komoly deficittel zárulna.
Az alapítványi formában működő zenekar – amelyik gyakorlatilag egyetlen szimfonikus együttesként teheti meg itthon, hogy nem fizet a zenészei után járulékokat – ugyanis adózás után is nyereséges. Az utolsó ismert adózott év a 2014., ennek közhasznú jelentésében milliárdos megtakarítás értékpapírokban és 300 millió forintos éves nyereség szerepel. Ezek az adatok egyébként a zenekar honlapján fellelhető dokumentumból származnak. Ez pedig jóval több, mint amennyivel a főváros az idén csökkentette az együttes korábbi támogatását. Más zenekarok örülnek, ha nem deficittel fejezik be az évadot.
Fischer a jelek szerint egy párhuzamos valóságban él. Itthon egyébként sincs múltja a nagyvonalú mecénási mentalitásnak, egy-egy életbevágóan fontos ügy mentén is ritkán gyűlik össze a megfelelő adomány. Amíg azonban az országban több tízezer gyermek éhezik, több millióan élnek a létminimum körül vagy az alatt, köztük számos kiváló muzsikus és zenetanár, addig furcsán hangzik, hogy az államtól kapott milliárd fölötti támogatás és nyereség mellé valaki éppen a karitatívnak szánt tevékenységeihez gyűjt esetleg sokkal rosszabb anyagi körülmények között élő emberektől adományt, csak azért, hogy fenntartsa a megszokott profitot.
