Modigliani végre csatlakozott Picassóhoz

Ritka szituáció: Budapestre gondolva most a világ legnagyobb múzeumai is sárgulnak az irigységtől.

A kiállítás 1906-tól, a livornói születésű, szefárd zsidó származású művész Párizsba érkezésével veszi fel a fonalat, a Firenzében és Velencében töltött korszak kevésbé ismert alkotásaiból nem kölcsönzött a galéria. Két festmény képviseli a „párizsi iskolával” való ismerkedés, a kezdeti kísérletezés időszakát, amelyben már megjelenik a haláláig jellemző modernista hatások és klasszikus formák egyedi szintézise. A Fiatal nő mellképe egyszerre mutatja Toulouse-Lautrec, Gauguin és Picasso kék korszakának hatásait, míg első jelentős támogatója, Jean Alexandre öccséről készített portréja Cézanne világát idézi. A kétoldalú festmény tökéletesen magába foglalja a fiatalkori művészi gyötrődéseit és létbizonytalanságát, annak ellenére, hogy nem tudni: a pénzhiány miatt, vagy azért használta fel újra a vásznat, mert a hátoldalán látható akttal nem volt elégedett.

Szerencsés elgondolás, hogy a több mint 80 alkotás között helyet kaptak a művésztársainak alkotásai is, kiemelve a kapcsolódási pontokat és különbségeket. Az első részben Jacques Lipchitz, Henri Laurens és Constantin Brancusi szobraival kiemelt párhuzamok mutatják be 1909 és 1914 között kibontakozott szobrászati törekvéseket, a háború utáni portréfestészetét bemutató szekcióban pedig olyan festőbarátok művei kaptak helyet Modigliani megalkuvást nem ismerő művészetének referenciapontjaiként, mint Chaim Soutine, Celso Lagar, Moise Kisling vagy Czóbel Béla. Arcképei között feltűnik másik két jelentős műkereskedője is: Paul Guillaume a Novo pilota feliratú nagyméretű festményen pózol, míg a Léopold Zborowskival és feleségével való kapcsolatának pedig szintén külön alszekciót szentelt a galéria.

Autodidakta szobrászatának jellemző motívumai, a kariatida (az építészeti elemet hordozó nő) és az emberi fej megformálásában ugyanúgy hangsúlyt kap az avantgárd, mint az ókori és az ősi törzsi művészetek formavilága. Ezt a vonalat vitte tovább a Vissza a festészethez című szekcióban látható műveiben, amelyek makacs útkereséséről, kiérlelt saját stílusról mesélnek. A negyedik egységben kiállított aktok kiválóan szemléltetik, hogy az antik és a reneszánsz quattrocento stílusjegyeit jól ismerő és alkalmazó művész miként értelmezte újra a klasszikus műfajokat. Sajnos nincs köztük minden idők második legdrágábban elárverezett képe, a tavaly 170 millió dolláros rekordáron értékesített Kék párnán fekvő akt, az oszakai múzeumtól kölcsönzött Fekvő akt kibontott hajjal azonban nemkülönben ritka perceket kínál a műélvezethez.

Egyik utolsó festménye, az Anyaság a tárlat és az életmű tökéletes végpontja. A lágyan elnyújtott formák Modigliani utolsó élettársa és múzsája, Jeanne Hébuterne és első közös gyermekük alakját idézik. Jeanne aztán a festő halálát nem bírta elviselni, második közös gyermekükkel a szíve alatt követett el öngyilkosságot. Csorba Géza művészettörténész írta korábban, hogy ha az Olaszországból elindult s haláláig Párizsban élt Modigliani stiláris útját akarjuk követni, „éppen ellenkező irányban kell elindulnunk, mint amerre az életútja vezet”. Vagyis művészete Párizsban bontakozott ki, de a század eleji francia iskola hatásai az itáliai hagyományokban értek meg.