Ne menjünk egérre puskával!

A könyvhét mellett futó Margó fesztiválon bemutatkozott Centauri, a rejtőzködő író.

Ez idáig ugyan rejtve maradt, ám pénteken kiderült, az író élete legalább olyan izgalmas, mint a könyvei. A Jack London-emléktúráján ötezer forinttal és egy üveg whiskyvel a zsebében vágott neki a januári Magyarországnak, hogy az emberek jóságára bízza magát. És nem kellett csalódnia: „nincs minden elveszve”. De megtudtuk azt is, milyen veszélyes egérre vadászni puskával – a konyhában. Súlyos bordasérüléseket szerezhet az ember.

A Forrest Gump egy nagyszerű film – mondta Centauri, a leghíresebb jelenete azonban teljesen hiteltelen. – Fuss, Forrest! – kiáltja a kislány a fiúnak, aki járógéppel a lábán menekül üldözői elől, a fémszerkezet pedig a heroikus küzdelemben leesik Forrest lábáról. – Na, ez így sosem esik le – hangsúlyozta Centauri. Mint elmondta, gyerekkorában egy betegségnek köszönhetően „dirib-darabra” törtek a csontjai, amiért kis híján elvesztette a jobb lábát. Jó ideig járógépbe kényszerült, később újra meg kellett tanulnia járni.

Végezetül az író megszavaztatta a közönséget, milyen kalandba vágjon legközelebb: farkasnézőbe induljon a vadonba, vagy cápát fogjon inkább a tengereken? A farkasok nyertek, Centauri pedig mindenkit meghívott egy korty whiskyre a PIM földszintjére, a díszterem küszöbén ugyanis már ott toporogtak a következő (szintén telt házas) program vendégei.

– Remekül éreztem magam, főként, amikor a találkozó már kevésbé volt protokolláris – mondta el lapunknak Centauri. – Hálás vagyok az olvasóknak. Megtöltötték a Dísztermet, aktívak és közvetlenek voltak és sokat kérdeztek. Utóbb sokan mondták, milyen „helyes\", érdeklődő, barátságos olvasóim vannak. És ez így igaz.

Az író elárulta, volt benne némi feszültség, több is, mint amire számítottam, de nem azért, mert idegenek előtt léptem fel, épp ellenkezőleg. Speciális helyzet volt, hogy zömmel olyanok jöttek, akiket szinte barátként ismerek a túrákról illetve az internetről, s mégis két külön helyen kellett helyet foglalnunk, \"nekik a nézőtéren, nekem meg a színpadon\". – Nem egyszerű úgy beszélgetni a segítőiddel, barátaiddal, hogy téged elvakítanak a reflektorok, ők meg a homályos nézőtéren ülnek.

Centauri hozzátette, tíz év minden történése összegződött ebben az egy estében. – Hosszú, kalandos út vezetetett odáig, hogy végül személyesen is találkozzam azokkal, akik nemegyszer évek óta olvasnak, követnek az interneten.

A legkalandosabb mégis a dedikálás lett, az udvaron, félig sötétben. Mondtam is, ennyi erővel összejöhettünk volna a Börzsönyben is, és egy jókora tűz fényénél is dedikálhattam volna. Megható volt, milyen sokan hozták a könyveket, és hogyan világítottak mobiltelefonokkal, hogy lássak. Azt hiszem, hogy ott aztán tényleg úgy voltunk együtt, mint egy baráti társaság. A dedikálás után persze megittuk a 2000 kilométert utazó whiskyt, egy csepp sem maradt belőle, aztán sztoriztunk.

A meglepetés sem hiányozhatott: az író felajánlotta, kisorsol 10 embert a résztvevők közül, akiket elvisz egy napra kincsvadászatra, aranymosásra, gránát- és zafírkeresésre. Ám végül elmaradt a sorsolást, a dedikálás végéig maradók egyszerűen feliratkozhattak erre a túrára. – Szóval, lesznek jó páran, akikkel hamarosan ismét találkozunk. Immár a vadonban.

A Farkas-túrát illetően elárulta, vannak tippjei, hogyan áll majd neki, de logisztikailag talán ez lesz a legrázósabb, mivel a farkas óvatos és ritka jószág. Ám vannak időszakok, amikor könnyebb a nyomára bukkanni. – A cél egyrészt az lesz, hogy lássak egyáltalán – ez még sosem adatott meg –, másrészt szeretném fotózni. A túra időpontját pedig alighanem a farkasok határozzák meg.