Szintézist teremteni múlt és jelen között

Páljános Ervin szobrászt kérdeztük hagyományról, hitről és a héten avatandó Turul-szobráról.

Nem készítek absztrakt szobrokat, mindig szellemi indíttatásból dolgozom. Expresszív alkotásaim vannak, ilyenek általában a faszobraim, de ezek sem absztrakt formák. Kollégáim szerint sokszor fel is áldozom a formát, mert túlságosan is erőltetem az üzenetet – vezet körbe szentendrei műtermében Páljános Ervin szobrászművész. Találkozásunk egyik apropója hamarosan felavatandó, közadakozásból készült Turul-szobra, a másik, hogy olyan szemléletet képvisel műveiben, amely bizonyos értelemben felülemelkedik az aktuális trendeken, és egyfajta szintézist teremt hagyomány és korszerűség, múlt és jelen között.

Páljános Ervin számtalan köztéri szoborral büszkélkedhet szerte az országban, nemrég avatták Sopronban a belvárost ábrázoló bronz térplasztikáját. Ebből a közkedvelt, terepasztalszerű, tapintható szobortípusból már négyet is készített, szűkebb hazájában, Szentendrén található az első. Petőfi-szobra is különleges, szinte megelevenedik a költő fiatalos, forradalmi lendülete, komoly érzelmi hatást érnek el a kőből készült szívcsomói, Az utolsó angyal Tapolca-Diszel meghatározó szobra, amelynek egy kétméteres változata díszíti Tar Sándor síremlékét.

Két II. János Pált ábrázoló szobrot is készített: a bronz Győrben, a kőből faragott Szentendrén található. Nem a szentté avatott lengyel pápa egész alakos mása az egyetlen vallásos vonatkozású műve, a magyarság és a hit számtalan művében tetten érhető. Többek között két keresztútja is készült, az egyik Szentendrén, a Ferences Gimnázium kápolnájában van, a másik Leányfalun. Csehimindszenten pedig Mindszentyről készült alkotása látható. A művész megmutatja fából készült pásztorbot-sorozatának néhány darabját, és észrevesszük a műterem középpontjában elhelyezett tarsolylemezt, amely mintegy inspirációként határozza meg a teret.

Az udvaron kőből faragott tarsolylemezt látunk, de ugyanennek a motívumnak a továbbgondolása köszön vissza például a műteremtől nem messze folyó Bükkös-patak Apor-hídján elhelyezett domborművén is. – Nagyon izgatnak a hagyományos régi motívumok, különösen a fonadékmotívum. A tarsolylemezben minden benne van, ez maga a turul. Szeretem nézni, meditálni rajta – magyarázza a jelentőségét, majd hozzáteszi: sokat inspirálódik a magyar néphagyományból és az ókori művészetből.

A szentendrei Turul-szobor – ahogy bármely turulábrázolás az országban – a művészeiről híres Duna-parti kisvárosban is nagy vihart kavart, hosszú ideje tartó viták után avatják fel július 2-án. Páljános Ervin alkotása nem a katonai emlékműveket idézi, közadakozásból készült, támogatói is bőven vannak, mégis sokan igyekeztek hátráltatni, ellehetetleníteni a köztérre helyezését.

A szobrászművész hangsúlyozza: egy több ezer éves hagyomány legfőbb szimbólumáról, a magyar közösség legfontosabb totemállatáról megy a vita, arról, hogy lehessen-e egyáltalán nyilvánosan ábrázolni bármilyen formában. Megjegyzi, hogy az Atilla kardját formázó millenniumi emlékművén, amely a Kálvária téren található, szintén látható a kerecsensólyom stilizált változata, mintegy védelmezőként a korona alatt.

Kérdésünkre Páljános Ervin elmondja: a nemzeti hagyománnyal kapcsolatos témák akkor jelentek meg a művészetében, amikor ráeszmélt, hogy azt a magától értetődőnek gondolt érzést, amit a magyarság jelentett számára, mások megkérdőjelezik, támadják, gúnyolják.

„Innentől kezdve az ember igazán tudatosan nemzeti gondolkodású lesz. Azért, mert félti a magyarságot”

– mondja, majd hozzáteszi: maga is sokat tanított, és a nevelés szempontjából is a legfontosabbnak a hagyományt tartja.

Amikor Bartókot hozom fel példának, mint a kortárs és a hagyományos szintézisének legnagyobb képviselőjét, úgy fogalmaz: a bartóki példa azért jó, mert maga a módszer a legfontosabb. – Ezt képviselte az építészetben Kós Károly, a szentendrei festészetben Korniss és Vajda. Amikor visszanyúlunk a hagyományhoz, és megpróbáljuk nem modernizálni, mert szerintem ez a szó tévút, hanem úgy hasznosítani, hogy új energiákat tudjunk adni belőle a jelenkor és a jövő nemzedékének, akkor átvesszük a stafétabotot és vállaljuk azt az alázatot, hogy ezt kaptuk, és továbbadjuk – mondja. Ugyanakkor úgy véli, a hit hamarabb volt meg érzékenysége folytán az emberben, a hagyomány továbbadása már inkább tanult dolog, az élettapasztalat következménye.

Tulajdonképpen a rendszerváltás után eszmélt rá ő is arra, hogy nem a jó úton halad az ország. – Addig nem lesz itt szellemi értelemben továbblépés, amíg a gyökereink, a hagyományaink nincsenek tudatosítva, rögzítve és oktatva – mondja, és ennek egyik tüneteként említi, hogy igazi tehetségek az elmúlt évtizedekben nem adták a nevüket például magyar történelmi témákkal foglalkozó filmekhez sem.

A műteremben a Feltámadt Krisztus készülő modelljét veszszük szemügyre, ez közel életnagyságban majd a hévízi templomba kerül. Nagyon meglep, amikor Páljános Ervin elmeséli: bár apai ágon székely, Trianon fájdalma és a magyarság iránti elkötelezettsége családi örökség, de ateista neveltetést kapott, és csak felnőtt fejjel, szellemileg jutott el a megtérésre.

– Sokáig azt sem tudtam, hogy meg vagyok keresztelve. Amikor az esküvőmre készültem, egy régi emlék alapján mentem utána, mert úgy tudták a családban többen, hogy a réges-régen meghalt nagymamám lopva, nehogy apám megtudja, megkereszteltetett. Ez amolyan tipikus rendszerváltás kori történet. A hitemet a feleségemnek köszönhetem. Ő a gyermekkori neveltetéséből fakadóan katolikus, nála ez olyan természetes, mint a lélegzetvétel. Olyan szelíden lopta be az életembe a hitet, hogy egyszer csak azt vettem észre, hogy én is hívőnek kezdem magam vallani – fogalmaz.

Két éve szinte szünnapja sincs, tudjuk meg a szobrászművésztől, aki megjegyzi:

annyit változott a világ, hogy a szobrászat ma már elsősorban nem művészi tevékenység, hanem vállalkozás. A pályázatok, a köztéri munkák meghirdetései, ajánlattételi felhívásai nem a művészi értékről, hanem arról szólnak, hogy mennyiért és mikorra.

Ugyanúgy versenyeznek a művészek, mintha egy építési vállalkozó pályázna egy épület felhúzására, a meghirdetéstől számítva három hónap alatt a szobornak állnia kell, és ez óhatatlanul a minőség rovására megy. Ebben a szűk határidőkkel terhelt munkatempóban azzal, amit a leginkább magáénak érez, az egészen különleges atmoszférájú, sokrétű üzenetet hordozó grafikáival nem tud foglalkozni. – Nem is tudom, mióta nincs már időm rajzolni, pedig aközben születnek meg a szobrok – teszi hozzá, megemlítve, ennek érdekében most éppen le is mondott egy meghívásos pályázatot.