A karmester, Benjamin Bayl érezhetően nagyon otthonosan mozog a barokk repertoárban, viszont az elején helyenként azért épp csak összeért a kórus a zenekarral. A díszletek (Sebestian Hannak) és a jelmezek (Lisztopád Krisztina) a film noir világának sablonos megoldásai, helyenként egyértelmű utalással az eredeti műre, szamárfej helyett zebrával, varázsital helyett alkohollal. Volt egy mozgástervező is, Widder Kristóf, az ő szerepe talán a Költő visszatérő csipkelődésénél érhető tetten: az tényleg profin követte a zene ritmusát.
(Purcell: A tündérkirálynő. Magyar Állami Operaház, június 17.)
