Történelem lekvárban elbeszélve

Wroclaw Európa kulturális fővárosaként elég kreatív és a 20. század tragikus tapasztalatát idézi meg.

Adódik a kérdés, vajon mennyire szerencsés egy egész kulturális programsorozatot a történelmi tragédiák megidézésére és a terhes múlt továbbélésére építeni. A Flow Quartet szerencsére meggyőző példa volt arra, hogy jó érzékkel meg lehet találni az egyensúlyt. Ráadásul úgy, hogy közben aktuális problémákra is felhívják a figyelmet. A város több pontján kihelyezett stilizált határőrbódék előtt például az idemenekült ukránok különféle, de minden esetben a menekülés és a beilleszkedés tapasztalatára fókuszáló zenés vagy prózai előadásait lehetett megtekinteni. A jövőnek is lehetett üzenni: számos nyitott szekrényt helyeztek ki a városban, melyekben képeslapok segítségével oszthatta meg gondolatait, vágyait vagy éppen családi emlékeit az arra tévedő.

A múlt derűsebb megközelítésére meg lehet említeni azt a kezdeményezést, amely az ízemlékek fontosságára hívta fel a figyelmet a házi lekváron keresztül. Az utcára kihelyezett asztalkák körül a járókelők lelkesen kóstolgatták a különböző ízű lekvárokat. Mellettem például egy idős helybéli nagymama receptjét dicsérte nagy hangon az egyik népviseletben feszítő szervező hölgy az arra járóknak. Persze a globalizáció mértékéről is sokat elárul, hogy amikor a svéd újságíró-kolléga – akinek Lengyelországról szóló internetes rádióközvetítéseit nagyjából tízezren követik hazájában – az egyik fiatal német önkéntest arról faggatta, melyik lekvár a kedvence, az nevetve vallotta be, hogy bizony az, amit otthon a helyi IKEA éttermében lehet kérni.

De vissza a helyi ízekre. A hivatalos becslések szerint összesen 140 ezer embert megmozgató június 11–12-i hétvégén számos alkalmi táncelőadást lehetett látni, és különösen szívderítő élmény volt, hogy ezek között olyanok is akadtak, amelyeket lelkes amatőrök hoztak létre. Kisgyerekek és idősebbek is vonaglottak, szökelltek és hemperegtek például annak a csoportnak az előadásán, amelyik a mi Feszty-körképünk lengyel rokonát bemutató körépület előtti lépcsősort vette birtokba, nem messze a szovjetek által elkövetett, a lengyel tisztikart megtizedelő katyni mészárlás emlékművétől.

A helyi közösségek bevonása amúgy is kiemelt fontosságú Wroclaw idei programkínálatában. Az egyik legfontosabb ilyen kezdeményezés az a pénzügyi keret, amelyre pályázva bármely helyi lakos – aki nem professzionális alkotó, de érez magában művészi késztetést – segítséget kaphat ötlete megvalósításához. Nemcsak anyagi értelemben, hanem a promóciót és a technológiai lebonyolítást illetően is. Született már ilyen módon ízléses külsejű nyugdíjas haikurajongók verseit tartalmazó kötet, de képregény és fotósorozat is. Azoknak pedig, akik anyagi vagy más okokból nem jutnak el színházba, az előadásokat viszik házhoz, de bérházak udvarán is állítottak fel alkalmi nyári mozikat. Szerveznek sétákat is az elhanyagolt kerületek lakóinak, valamint vakációt a gyerekeknek. Ugyancsak közhasznú kezdeményezés a közösségi kertészet fellendítése, és még a kortárs képzőművészek is igyekeznek kivenni a részüket a közösségépítésből: az egyik alkotó például postásként járta a helyszíneket, és egyedi képeslapokat kínálva emlékeztette a lakosokat a levélírás sajátos élményére. A város idén a velencei biennáléra is az emlékezetpolitikát érintő projekttel jelentkezett: olyan házak intim zugaiból készült kiállítás, ahonnan egykor vagy a zsidó, vagy a német lakókat űzték el.

Sörissza nemzet a lengyel, és a nagy össznépi kulturális felbuzdulást meglovagolva a 2010-es lengyel–ukrán Európa-bajnokság egykori stadionja körül igazi sörünnep zajlott az ominózus hétvégén. A jó lengyel sörökre koncentráló rendezvény önfeledt morajától ötvözve azért a kultúra sem szorult háttérbe: a gigantikus sportkomplexumban egy háromezer közreműködőt felvonultató Carmen-feldolgozás főpróbája zajlott a stilizált várdíszlet tövében. Merthogy az csak egy makacs és indokolatlan tévképzet, hogy az önfeledt szórakozás és a kifinomult kulturális élvezetek nem járhatnak kéz a kézben.