Az esztéta-irodalmár kifejtette, sokkal többen szeretik, és még többen ismerik Esterházyt, mint ahányan olvassák. Az elmúlt hetekben mindent elmondtak az íróról, amit csak lehetett, a neheze most következik, el kell kezdenünk olvasni őt.
Esterházy több mint harminc éve minden mondatunkban benne van – mondta Kovács András Bálint, az ELTE BTK tanszékvezető egyetemi tanára, filmesztéta. – Megváltoztatta a prózanyelvet, de a publicisztikát és a köznyelvet is. Gondolkodás- és beszédmódja, amely radikálisan különbözött a kor diskurzusától, divattá vált. De követni aligha lehetett, hiszen aki ilyen léptékű egyediséget akar megteremteni, annak ugyanilyen léptékű egyediségre volna szüksége.
Kovács Géza, a Nemzeti Filharmonikusok főigazgatója az író és a zene kapcsolatáról mesélt. Esterházy saját bevallása szerint nem értett a zenéhez, de nagyon érdekelte – emelte ki. – Ámulatba ejtette a zene radikalizmusa. A lényege izgatta, mindegy volt, milyen műfajról van szó.
Kulcsár Szabó Ernő tanszékvezető egyetemi tanár arról beszélt, az emlékezésnek van helye, így még nincs tér a „tudóskodásnak”. A tudományos felmérés az elkövetkező évek munkája lesz.
– Elképesztő módon nyitott pasi volt, nem szerepelt a szótárában az előítélet – mondta Szüts Miklós festőművész, aki felidézte, hogyan készült el A bűnös című közös kötetük. Esterházy a festményekhez írt volna gyilkossági történeteket, a könyv végül a betegsége kiderülése után készült el, a tematika maradt, így a gyilkossági történetek különös fénytörésbe kerültek.
Michaletzky György matematikus, egyetemi tanár a Piarista Gimnáziumban töltött éveket idézte fel. Jelenits István Biblia-magyarázatait, amelyekből Esterházy a legtöbbet tanulta a szövegekről, és szóba került a hit, amiről az író keveset írt, de amit annál erősebben élt meg.
Körmendy Zsuzsanna, lapunk Publicisztika rovatának vezetője, Esterházy Péter több könyvének szerkesztője az író jelentőségének folyamatosságáról beszélt. „A Kádár-rendszer slamposságának, szürkeségének, primitívségének, durvaságának volt élő ellentéte minden újonnan megjelenő Esterházy-könyv” – mondta. Az író „tündökletes tehetsége” jól jött a hatalomnak, hiszen példaként mutathatta fel, lám, szabadon alkothat, „olvasói szempontjából pedig a diktatúra sötétségében jótékony fényeket jelentett”.
