Csete György, a hajlékteremtő

Ma kísérik utolsó útjára a Kossuth- és Prima Primissima díjas építőművészt.

Templomainak sorát 1976-ban a halászteleki Szent Erzsébet-templom nyitotta meg, majd az ópusztaszeri és a beremendi folytatta, és az említett debreceni zárta le. Utóbbi helyen a templomtér a tetőtérben kapott helyet, alatta épült meg a lelkész lakása és a könyvtár, fölül van az épület centruma, átfedi egymást a hit és a szellem világa. A kőszeginél a templom alatt szintén vannak irodák, gyülekezeti terem, s a lenti tér egyben kiállítótérként szolgál. Számos épületénél alkalmazta a kör alaprajzot, ilyen elv alakítja millenniumi emlékkápolnái (Cserépfalu, Mártély, Medgyesegyháza) alaprajzát is. Épületeinek jelentős részében a belső tér kialakításában fontos szerepet kaptak felesége, Csete Ildikó textilművész alkotásai is.

Az ópusztaszeri épületek is kör, illetve nyolcszög alaprajzzal készültek a kilencvenes években. Az egymáshoz kapcsolt tizenkét épületet a hajlék formája, az ősforma alkalmazása határozta meg, melyet már Hérodotosz is leírt a szkíták földjén látottak között mint a földbe szúrt karókkal erősített, összehajlított, gúzsolt, nemezzel fedett épületet, amelynek közepén izzó kövek voltak, s a rájuk szórt friss magvak gőzében tisztálkodtak. Hasonló elven épült a jurta is, és 1980-tól Csete György (és alkotótársa, Dulánszky Jenő statikusmérnök) is valóban a helyszínen hajlított elemekkel építkezett. Pusztaszeren is ezt az elvet alkalmazta, arra törekedve, hogy szintézist teremtsen az organikus formák és a technikai civilizáció adta eszközök között. Emléket állított épületeivel a régieknek, hajlékot teremtett a most élőknek, miközben a jövő nemzedékeire gondolt. Tehet-e többet építész a többiekért?