Hiteles művészet, őszinte játék

György Ádám: Ázsiában tudományosan is nézik, hogy a zene mennyire fontos a gyermekek képzésében.

− Nyolcadik alkalommal rendezi meg a Kastélyakadémiát, mi a hozadéka ennek a hét évnek?
− A Kastélyakadémia 2009-es megalapítása óta egy teljes ciklust zártunk le. Az akkor 13-14 éves fiatalok, akik az első évektől jöttek hozzánk, most végeznek a Julliardon New Yorkban, a Királyi Akadémián Londonban, vagy éppen a Szingapúri Egyetemen és kezdik a pályájukat. Az elmúlt hét év látható hozadéka talán az, hogy a Kastélyakadémia programja képes érdemben hozzájárulni olyan nemzetközileg sikeres, első vonalas muzsikusok képezéséhez, akik úgy a nemzetközi versenyeken, mint a világ nagy színpadain megállják a helyüket.

− Aki egyszer itt jár, az rendszeresen visszatér?
− Igen, nagyon sok a visszajáró növendék. Fontos még megemlítenem, hogy a csapat a Kastélyakadémián töltött tíz nap után is együtt marad, egy harmonikus alkotóközösségként működik tovább. A folyamatos diskurzus az egyik legfőbb erőssége ennek a programnak. Egy művészeti képzésben lehetetlen egy-két véleményből kiindulva hiteles irányokat mutatni, elengedhetetlen a folyamatos véleménycsere. A Zeneakadémia történelmi erőssége a növendékek és a professzorok aránya, a Kastélyakadémia pedig nyári programként ezt kicsiben, de talán még koncentráltabban nyújtja a résztvevőknek.

− Mi történik a végzős növendékekkel, hogyan segítik a pályakezdő fiatalokat?
− A New York-i székhelyű György Ádám Alapítvánnyal két évvel ezelőtt indítottuk el a György Ádám díjat, ezzel a tehetséges fiatalok New York-i bemutatkozását segítjük. A díj tartalmaz ösztöndíjakat a további fejlődéshez, segítünk a fiataloknak versenyekre kijutni az utazási költségük támogatásával, valamint menedzsereket és kritikusokat hívunk a Carnegie Hall kistermébe, ahol a díj nyertesei megmutathatják képességeiket. Ahogyan említettem, a Kastélyakadémia első generációja most kezdi a pályafutását, így aktuális volt egy további támogatási program elindítása.

− A Kastélyakadémián eltöltött idő mennyire nyitja ki a külföldi növendékeket a magyar repertoár irányába?
− Sokat segít az egyébként ismert művek újraértelmezésében. A Kastélyakadémia két fontos céllal jött létre. Az egyik az volt, hogy a külföldi tehetségek jöjjenek hozzánk, és ismerjék meg a magyar kultúrát és a magyar zongoraiskolát. A magyar zongoraiskola érdekes együttese az orosz és a nyugat-európai iskoláknak, a huszadik század legnagyobb zongoraművészei közül többen is ebből az iskolából kerültek ki, például Kocsis Zoltán, Ránki Dezső vagy éppen Schiff András. Ez egy élő, változó, folyamatosan fejlődő zongoraiskola. Én is ebben az élő, változó, fejlődő jellegében hiszek, hiszen a hagyományokat akkor tudjuk igazán életben tartani, ha egy kicsit mindig újra feltaláljuk őket. A másik cél a magyar növendékek támogatása volt. A Kastélyakadémián magyar fiatalok erőt merítenek a külföldiek munkakedvéből, hozzáállásából és új ötleteket nyerhetnek, amikkel sokkal professzionálisabban készülhetnek a későbbi megméretéseikre.

− Itthon egyfajta romantikával szoktuk emlegetni, hogy a zongoratanárait minden magyar oktatásban képzett zongorista vissza tudja vezetni Liszt Ferencig. Ez az aspektus vonzó egy külföldi számára?
− Mindenképpen. Ugyanakkor megfigyelhető volt az elmúlt nyolc évben, hogy bár a külföldiek a hagyományainkért jönnek hozzánk, nagyon nyitottak minden újszerű megfogalmazásra. Ez ránk, magyarokra is hatással van.

− Hol tart egyébként a világban a magyar zongoraiskola?
− Általában a tenisszel szoktam párhuzamba állítani. Ha a spanyol teniszakadémiákat megnézzünk, ahol egy edzőkomplexumban 20-25 kiváló minőségű salakpálya van egymás mellett és fantasztikus körülmények között készülnek a fiatalok, megértjük, hogy miért jönnek Spanyolországból a salak specialisták és miért vannak olyan sokan a topjátékosok között. A feltételek nagyon fontosak. Hogy mennyire vagyunk az élvonalban? Nagyjából annyira, amennyire a feltételeket meg tudjuk hozzá teremteni. A feltételek megteremtése is egy hosszú távú építkezést jelent. Szintén kézenfekvő példa a foci: egy hosszú folyamatnak az eredménye az, hogy Magyarország kijutott az EB-re, és ott becsülettel helytállt. Ez nemcsak a játékosoknak és az országnak óriási siker, hanem annak a szemléletnek is, amit Magyarország újonnan sajátított el, picit a külföldiektől is tanulva. A hitelesség nagyon fontos az oktatásban és a motiváció fenntartásában. Egy német edző szavai sokszor hitelesebben csengenek, még ha ugyanazt mondja is, mint egy magyar. Ha a nagy zongoraversenyeket nézzük, akkor sajnos a döntőkben még, illetve már nem vagyunk ott.

− Ázsia egyébként is nagyon progresszívan halad előre a kultúra területén, rettentő sok energiát és pénzt fektetve a számukra rendkívül magas szintre helyezett európai kultúra megtanulásába, miközben Európában a kultúra megbecsültsége hátrébb kullog.
− Ezt jól látja. Csak Kínában 50 millió gyermek, Szingapúrban a gyerekek 80 százaléka tanul zongorázni. A szülők pontosan tudatában vannak annak, hogy a zongoratanulás az agy különböző területeit hogyan stimulálja, a zenével hogyan lehet fejlődést elérni más területeken, például a nyelvek elsajátításában. Ázsiában tudományosan is nézik, hogy a zene mennyire fontos a gyermekek képzésében. Úgy érzem, hogy nálunk a kultúra annyira természetesen része az életünknek, hogy a pozitív hatásain nem is gondolkodunk el. Talán ezért nem is tudjuk, hogy mennyi lehetőséget tudnánk ebből még kihozni. Európában tehát nem a szándék, hanem a tudatosság hiányzik. A varsói Chopin-versenyt legutóbb egy dél-koreai fiú nyerte, teljesen megérdemelten. Zeneileg tökéletesen tükrözte az európai eleganciát, technikailag mindent tud a hangszerről, a versenyen pedig a csúcsformáját tudta hozni. Ez utóbbi téren azt hiszem, hogy nekünk van előrelépni valónk.

− És nemcsak állami szinten, hanem a szülők részéről is.
− Elsősorban családi szinten, az otthoni nevelés során kellene komolyabban venni a zeneoktatást, az erre való igényt és a szükséges áldozatot.

− Néhány éve elindította a Sziget Akadémiát is, mennyiben más az, mint a magyar párja?
− A Kastélyakadémia szellemiségét költöztettük Ázsiába. Oda elsősorban azok jönnek, akiknek az anyagi lehetősége nem engedi meg azt, hogy Európába utazzanak egy magas színvonalú kurzusra. Így a Kastélyakadémia programját minden évben levisszük Délkelet-Ázsiába, Bali szigetére. Ugyanakkor mi, Európából érkezők is tanulunk a helyi kultúráról. Magyarok is jönnek erre a kurzusra, egy tudatos és lelkes itthoni támogatói kör segítségével.

− Az Ázsia felé nyitás fontos része lesz a következő évtizedek kulturális megújulásának.
− Az európai kultúra, különösen az európai zene nagyon előkelő helyet foglal el a világban. Klasszikus zenében Ázsia nagyon sokat tanul Európától. Mi is lehetnénk kicsit nyitottabbak feléjük. A világ minden táján szeretik az európai zenét, festészetet, szobrászatot, vagy éppen az építészeti stílusokat és az olasz bútor dizájnt.

− Mit tervez a Kastélyakadémia utáni időszakra?
− Visszautazom New Yorkba, ahol a György Ádám Alapítvány különböző programjait készítjük elő. Szeretném a magyar tehetségeket még jobban segíteni a pályájuk elindításában. Különböző fellépési lehetőségeket szervezünk, koncerteket, illetve menedzsmentekkel való találkozásokat. Nagyon boldog vagyok, hogy ezzel is foglalkozhatok. Zeneileg, szellemileg hatalmas tőkéje van Magyarországnak, de egy kicsit biztosan segíteni kell az itthoni fiatalokat abban, hogy külföldön is megismerhessék őket.

− Hogy kerül egy tehetséges zongorista a látókörébe?
− Az elmúlt hét év munkájának köszönhetően megközelítőleg ötszörös túljelentkezés van a Kastélyakadémiára, rengeteg tehetséget hallgatunk meg. Kovács Gergely a Zeneakadémiáról már négyszer vett részt az R&R Software Zrt. ösztöndíjasként a kurzuson, Medgyesi Zsolt is már harmadik alkalommal van velünk, ő Junior Prima díjas fiatal művész. De velünk van például Török Ákos is, aki a Virtuózok műsorból vált ismertté, részvételét az Amerikai Magyar Kereskedelmi Kamara Alapítványa (AmCham Alapítvány) támogatta. Egy rendkívül szimpatikus és szeretetre méltó fiú, aki már ezalatt a néhány nap alatt is nagyon sokat fejlődött. Az ő esetében például több szempontból is jó inspiráció ez a kurzus. Az összes magyar résztvevővel együtt láthatja, hogy egy zongoraművész karrierje nemcsak abból áll, hogy gyakorol-e a hangszeren, vagy azt éppen milyen minőségben és mennyit teszi, hanem ez egy sokkal összetettebb kérdés.

− Magyarországon az is probléma, hogy a mecenatúra gyerekcipőben jár. Önöknek mégis sikerült megszervezni az ösztöndíjrendszert. Gondolom, az ehhez szükséges mentalitást nyugaton tanulta.
− Részben. Engem is nagyon sokan segítettek a pályám elején és ez most sok erőt ad ahhoz, hogy továbbadjam ezt a segítséget és másokat is inspiráljak. Ugyanakkor fontos lenne beültetni a fiatalok szemléletébe, hogy a sikerek nem jönnek önmaguktól. A lehetőségeket sokszor maguknak kell megteremteniük, illetve felismerniük. A magyar fiatalok a pályájuk elején sokszor azt a pillanatot várják, hogy mikor fedezik végre fel őket. Általában ez nem így működik. Menniük kell előre. Nem egyszer, nem tízszer, hanem akár százszor is új lehetőségeket kell teremteni egy-egy bemutatkozásra és közben bízniuk kell abban, hogy ha inspirálják a hallgatóságot és egyedi élményt tudnak adni, akkor a közönség kíváncsi lesz a következő koncertjükre is. Liszt Ferenc a Zeneakadémiát annak idején egy forradalmi intézménynek álmodta meg, ezt most sem szabadna elfelejtenünk. A Kastélyakadémia újszerű felfogással, előadásokkal és inspiráló programokkal várja a legtehetségesebb fiatalokat, a támogatói kör pedig őszintén hisz az elképzeléseimben.

− Maga Liszt is forradalmi volt.
− Így van. Az ő idejében őt magát is kevesebben értették. A virtuóz művei és koncertjei által olyan lehetett, mint egy igazi mai rocksztár. A h-moll szonáta ugyanakkor csak később nyert mélyebb értelmet, nagyon kevesen értették akkor. Lisztnek ez az előremutató szemlélete a legfontosabb számomra. Nagyszerű lenne, ha a zeneoktatásban nemcsak visszafelé tekintve értékelnénk, hanem inkább az ő példáját követve értéket közvetítve eljutnák a nagyközönséghez, jövőbe mutatnánk, legyen szó zongoratechnikáról, stílusról, a művek értelmezéséről, emberi érzések közvetítéséről. A zene alapvető feladata még mindig az, hogy a közönség újra feltalálja önmagát a koncerteken. Ha ez az átalakulás nem történik meg, akkor felesleges is leülünk a hangszerhez. Ez a transzformáció pedig csak hiteles művésszel és őszinte játékkal jöhet létre.

A Magyar Nemzet július 13-i, szerdai számában megjelent interjú bővebb változata.