− Mennyit változott meg az élete azzal, hogy elvállalta a Kaposfest művészeti vezetését?
– Ezt azért nehéz megítélni, mert az ember életében a fő irányvonalak viszonylag állandóak, és ebből az aspektusból az, hogy az ember egy fesztivált irányít, nem feltétlenül jelent lényegi különbséget. Ugyanakkor arra hihetetlenül jó lehetőséget ad, hogy olyan új zenei kapcsolatokat építhessünk, amelyeket azután kamatoztatni tudunk az elkövetkezendő évek alatt. Ilyen szempontból különösen fontos, hogy Várdai Pistivel közösen vezetjük a Kaposfestet, mert így kettőnk zenei ismeretségi körét össze tudjuk kapcsolni. Erre év közben nagyon nehéz lenne lehetőséget találni mindkettőnk elfoglaltsága miatt, de az, hogy nyáron egy hétig együtt tudunk dolgozni, nagyon sok izgalmas közös projektre nyújt lehetőséget.
– Erősíti a magyar zenei életben betöltött pozícióját is a fesztivál?
– Budapesten élek és meglehetősen sok időt töltök itthon: fontos számomra, hogy jelen legyek a hazai zenei életben. Ez a fesztivál illeszkedik a vezérgondolathoz, erősíti azt, de nem ez határozza meg itthoni jelenlétemet. Nagyon jó, hogy Magyarországon van egy ilyen fesztivál, ez számunkra sokkal inkább egyfajta felelősséget jelent, hogy minél inkább olyan szintre emeljük, amilyet külföldön tapasztalunk.
– Mintha tudatosan törekednének arra, hogy az ismert külföldi sztárművészek mellett azokat a kiváló magyar előadókat is bemutassák, akik elsősorban külföldön szereztek nevet maguknak.
– Bevallom őszintén, kicsit magyar betegség, mi itthon Magyarországon hajlamosak vagyunk azt gondolni, hogy vannak a nagynevű zenészek, és vannak a magyar művészek. Én ezt az egész ismertség-faktort kicsit kontraproduktívnak tartom. Abból a szempontból mindenképp, hogy vannak olyan rendkívül ismert művészek, akik nem feltétlenül képviselnek zeneileg akkora értéket, mint amekkora a népszerűségük. Nekünk sokkal fontosabb az, hogy a minőség, és annak az esszenciája, amit egy zenész képvisel, legyen különlegesen jó, az szóljon nagyot, ne pedig csupán az illető hírneve. Innen nézve teljesen mindegy, ki mennyire ismert, hol él, külföldön vagy itthon futott be, magyar vagy nem magyar. Várdai Pistivel mi is teljesen más utat jártunk be, más irányba bontakoztunk ki. Pisti Frankfurt mellett él, én Budapesten. Ő már évek óta aktív fesztiválzenész, én a fesztiválokból kicsit kimaradtam, részben szándékosan. Emiatt azután nagyon összetett az a paletta, ami kettőnk kapcsán megjeleníthető a fesztiválon.
– A Kaposfest új kezdeményezése idén A Beavatás program, melynek keretében egyetemistákat hívtak meg, elősegítendő a leendő értelmiség és a komolyzenészek közötti kapcsolatot.
– Ez a fesztiváligazgató, Bolyki György ötlete volt, de Pistivel mi is rendkívül pozitív kezdeményezésnek érezzük, és szeretnénk a jövőben még intenzívebbé tenni. Sikerült úgy megszervezni a fesztivál műsorát, hogy bármelyik napba csöppen be valaki, nem fogja súlytalannak érezni a koncerteket. A műsorok komoly igénybevételt jelentenek a legtöbb fellépő művésznek és még inkább nekünk Pistivel. Nagyon fajsúlyos művek jutottak nekem is, például Sosztakovics 15. szimfóniája, a program talán legnehezebb darabja, amire muszáj sokat készülni, itt nem működik az a fajta fesztiválpróbálás, hogy összeülünk kétszer, aztán valahogy majd csak lesz.
– Idén kihasználva a fesztiválon jelenlévő rangos hangszereket, a Stradivari-hegedűkre is ráirányították a figyelmet.
– Ez az én ötletem volt. Ahogy már említettem, nem vagyok rabja a népszerűségnek, de a tervezésnél óhatatlanul is felmerült, kit hívjunk, aki nemcsak a szakma, de a nagyközönség számára is „nagy név\". Ugyan Antonio Stradivari nem élő, koncertező művész, de a hangszerei folyamatosan éltetik őt, nála nagyobb, ismertebb nevet nehéz találni. Bárhová megyek, a taxistól a közönségen át az utca emberéig mindig szóba kerül, hogy milyen hangszer van nálam. Hegedű. És abban a pillanatban, ahogy ezt kimondom, rögtön visszakérdeznek, hogy csak nem egy Stradivari? Persze, amikor mondom, hogy de igen, már nem akarják elhinni, de ez örök téma. Ezért is gondoltam, hogy érdekes lehet egy, a Stradivarik köré épülő program, hiszen mindig van a fesztiválon néhány Stradivari, beleértve a saját hangszeremet, ráadásul egykori mesterem, Eduard Wulfson révén felmerült a lehetősége annak is, hogy egy-két plusz hangszert is be tudunk mutatni a közönségnek.
– Egész évben tervezi a fesztivál fellépőinek a névsorát, minden koncerten azt is nézi, kit lehetne meghívni?
– Annyira sűrű az életünk, hogy nem tudunk ezzel napi szinten folyamatosan foglalkozni, de az ember szükségszerűen találkozik új művészekkel, együtt játszik velük, vagy csak hall róluk. A háttérben alapjáraton a Kaposfest mindig jelen van, és néha felpörgeti egy-egy ötlet, egy-egy találkozás, hogy kit is lehetne meghívni.
– A fesztivál után milyen koncertekre készül?
– Lassan kezdődik a szezon. Augusztus végén Párizsba megyünk Pistivel, utána Londonban játszom két Prokofjev hegedűversenyt, az elsőt és a másodikat a Prokofjev év kapcsán, Valerij Gergijev vezényletével, a Marinszkij Színház zenekarával. Ez különösen annak fényében fontos számomra, hogy Gergijevvel az utóbbi időben szorossá vált a zenei kapcsolatunk, úgyis mondhatnám, hogy ő számomra óriási példakép. Nemcsak karmesterként, hiszen magam is karmesterkedem, hanem mint zenész. Különösen jól esik, hogy azt látja bennem szimpatikusnak, ami számomra nagyon fontos és zenei működésem meghatározó eleme: a hozzáállás a zenéhez, a hangzáshoz, a szerzőhöz, a műhöz. Ezért is érzem úgy, hogy zenei kapcsolatunknak szép jövője lehet.
