Komolyzene könnyedén

A Kaposfest a muzsika alapos ismeretének és határtalan szeretetének a találkozása. Játszva tanítanak.

Persze, ehhez olyan előadók kellettek, mint például a Gringolts Kvartett, akik hétfő este Haydn Béka fedőnevű vonósnégyesét játszották, az utolsó Porosz-kvartettet, amely az utolsó tétel jellegzetes kettősfogásának brekegésre emlékeztető hangzásáról kapta a nevét. Haydn tréfás ember volt, mindenki ismeri legalább a Búcsúszimfónia történetét, de azt a zenei szövetbe bújtatott mókát, amit a legnemesebb értelemben vett tréfák közé sorolhatunk, kevés muzsikus képes ennyire ízlésesen, mégis szórakoztatóan a közönség elé tárni. Vissza kell térnem a korábbi megállapításomhoz: ez a zene alapos ismeretének és határtalan szeretetének a találkozása.

A Gringolts Kvartett magával ragadó előadása után másnap Bartók rendkívül komplex és nehéz technikai megoldásokban bővelkedő 3. vonósnégyesével álltak színpadra, olyan expresszív és lebilincselő interpretációval, amilyent ritkán hallani. A komoly művek mellett játszva tanít a Kaposfest: a Béka-kvartett után osztogatott gumicukor béka miatt valószínűleg mindenki örökre megjegyzi ennek a vonósnégyesnek a nevét, és a 3. Bartók-vonósnégyes után elfogyasztott Philadelphia Cheese Steak szendvics pedig azt rögzíti kitörölhetetlenül a memóriában, hogy ezt a művet Philadelphiában mutatták be először. Rengeteg ilyen kapcsolódási pontban bővelkedik a fesztivál, szinte minden koncerthez kötődik valamilyen gasztronómiai vagy egyéb vonatkozású program, akár apróság, akár egy nagyobb volumenű kiállítás, lényegében példát mutat abból, hogyan is lehet érdekessé tenni az ismeretszerzést. Ezt remekül egészítik ki Bősze Ádám műsorvezetései és Tóth Endre műismertető előadásai.

A hétfő-keddi kínálatból ki kell még emelni a Kegelstatt („Tekepálya”)-triót, amit állítólag Mozart kuglizás közben szerzett, és amelyben Kohán István klarinétja és Genevieve Strosser brácsája gyakorlatilag úgy beszélgetett egymással, mint két együtt táncoló partner, mindezt kiegészítve Farkas Gábor tökéletesen illeszkedő zongorajátékával. César Franck nagy A-dúr szonátája valószínűleg sokak nagy kedvencévé vált,az eredetileg hegedű-zongora párosra íródott művet Várdai István a szerző által jóváhagyott cselló-átiratban vezette elő Nelson Goernerrel. Várdai István legnagyobb titka, hogy eggyé válik hangszerével, a zeneszerzővel, a művel, és magával a dallamokkal is. Olyan, mint egy médium, aki csak közvetít, és így a maga teljességében árad a muzsika. Ha ő játszik, lehetetlen nem odafigyelni, lehetetlen nem a hatása alá kerülni, az ő játékától a közönség is eggyé forr a dallamokkal. Hasonló jelenség Kirill Troussov, Yehudi Menuhin egykori tanítványa, aki Mendelssohn drámai, virtuóz, lírai és éteri hangzását egyaránt felsorakoztató F-dúr hegedű-zongora szonátáját szólaltatta meg Julien Quentinnel, hasonlóan magával ragadva a közönséget. A Kaposfest saját ösztöndíjasának, a Virtuózokból ismert Néveri Bencének is lehetőséget adott arra, hogy beszámoljon az előző évben szerzett tudásáról, ő Anna Boekével játszott blockflötén.