A szervezők választása nem véletlenül esett a festői Dunakanyarban fekvő kisvárosra: három évtizeden át itt élt és alkotott Szabados György (1939–2011) Kossuth- és Liszt-díjas zeneszerző-zongoraművész, a szabad zenélés magyarországi úttörője és legjelentősebb képviselője. Az ő műfajok és kategóriák fölött álló művészete a magyar népzene, a XX. századi kompozíciós zene és a jazz nyelvének egyedi szintézisét teremtette meg, amelyben kitüntetett szerep jutott a rögtönzésnek, a muzsikusok egymás által inspirált természetes megnyilatkozásainak.
Felfogása szerint az ember születésétől magában hordozza a tiszta zeneiséget, amire struktúraszerűen rakódnak rá különböző kulturális élmények, tapasztalások. A cél a környezet manipulatív hatásainak lehántása, a legbenső érzések, gesztusok felmutatása. Nevével ellentétben a szabad zenélés nem azonos a formátlansággal, a káosszal, hanem olyan zenei gyakorlat, amely a készen kapott, mechanikus reprodukálást igénylő megnyilatkozások helyett a nyitottságot, a spontaneitás teremtő erejét választja.
Szabados szellemiségének ápolásában egykori muzsikustársai, tisztelői és barátai visznek kezdeményező szerepet. Mindenféle intézményes háttér nélkül ők szervezték meg 2015-ben a mester egyik lemezének címét viselő Adyton együttlétet, amit idén tavasszal négy műsoros est, majd a második találkozó követett augusztus 21–27. között a Sigil Galéria és Kávézóban. A több teremből és kellemes udvarból álló helyszín a tábor sajátos profilját is jelzi: nem formális zenei képzés, hanem a társművészetekre (irodalom, képzőművészet) is kiterjedő zenei-szellemi tevékenység állt a foglalkozások középpontjában.
Az együttlét természetét nem a jelentkezők létszáma határozta meg: jöttek idősebbek és fiatalabbak, hazaiak és külhoniak, képzett és autodidakta hangszeresek. A tucatnyi résztvevő délelőttönként a zenei kútfő Grencsó István (szaxofon) és Benkő Róbert (nagybőgő) irányításával, Dukay Barnabás (zongora) és Szabó Sándor (gitár) közreműködésével a szabad zenélés gyakorlatával ismerkedett. Délutánonként az Átjáró – társművészeti kalandozások elnevezésű programban Muzsnay Ákos festőművésszel, Győrffy Ákos költővel, Dukay Barnabás zeneszerzővel, Ráduly Mihállyal, Szabados egykori muzsikustársával folytatott tartalmas beszélgetéseket Jász Attila költő és a tábor művészeti vezetője, Molnár Csaba.
A napok zárásaként a „tanárok”, „növendékek” és vendégek alkalmi formációi közönség előtt mutatták meg, hogy mire jutottak együtt. Nem a produkciók minősége volt a lényeg, hanem az a gondolkodás, amely a közös alkotófolyamat mögött felsejlett. Különösen emlékezetes marad a Szabados emléktáblával megjelölt lakóházának kertjében özvegye, Jutka asszony szíves invitálására rendezett hangulatos este, amelyen a muzsika élvezetéhez finom pogácsa, szőlő és házi bor társult.
A tavaly elvetett mag tehát kikelt, de hogy jövőre szárba szökken-e, azt nem lehet megjósolni. A szabad zenélés még ma is idegenkedéssel fogadott, muzsikusok szűk köre által folytatott gyakorlat Magyarországon. Sokat mond, hogy a Nemzeti Kulturális Alap nem az improvizációs, hanem az irodalmi programra benyújtott pályázatot részesítette (csekély kétszázezer forintos) támogatásban. Aligha van tábor, ahol az oktatók maguknak fedeznék költségeiket, emiatt néhányan nem is tudták vállalni a közreműködést.
A folytatás hathatós külső támogatást igényel, de a szervezők nem adják fel. Egyheti együttlét nem teremt csodát, de új inspirációk születnek, tágul a látókör, gátlások szakadnak fel, ismeretségek, barátságok kötődnek, amelyekből együttműködések jöhetnek létre. Izmosodni látszik a szabad zenélés tábora Magyarországon: a zászlóvivő Grencsó és néhány kortársa mellett a fiatal, képzett jazzmuzsikusok közül is többen az improvizatív játékmód mellett kötelezték el magukat, mint a legfrissebb társulás, a jazz- és klasszikus zenészekből alakult Budapest Improvisers Orchestra (BIO) mutatja.
S hogy a formális háttér is meglegyen, bejegyzés alatt áll az Adyton Művészeti Alapítvány, mely keretet adhat az együttléteknek, a szabadosi hagyaték gondozásának.
