A napok zárásaként a „tanárok”, „növendékek” és vendégek alkalmi formációi közönség előtt mutatták meg, hogy mire jutottak együtt. Nem a produkciók minősége volt a lényeg, hanem az a gondolkodás, amely a közös alkotófolyamat mögött felsejlett. Különösen emlékezetes marad a Szabados emléktáblával megjelölt lakóházának kertjében özvegye, Jutka asszony szíves invitálására rendezett hangulatos este, amelyen a muzsika élvezetéhez finom pogácsa, szőlő és házi bor társult.
A tavaly elvetett mag tehát kikelt, de hogy jövőre szárba szökken-e, azt nem lehet megjósolni. A szabad zenélés még ma is idegenkedéssel fogadott, muzsikusok szűk köre által folytatott gyakorlat Magyarországon. Sokat mond, hogy a Nemzeti Kulturális Alap nem az improvizációs, hanem az irodalmi programra benyújtott pályázatot részesítette (csekély kétszázezer forintos) támogatásban. Aligha van tábor, ahol az oktatók maguknak fedeznék költségeiket, emiatt néhányan nem is tudták vállalni a közreműködést.
A folytatás hathatós külső támogatást igényel, de a szervezők nem adják fel. Egyheti együttlét nem teremt csodát, de új inspirációk születnek, tágul a látókör, gátlások szakadnak fel, ismeretségek, barátságok kötődnek, amelyekből együttműködések jöhetnek létre. Izmosodni látszik a szabad zenélés tábora Magyarországon: a zászlóvivő Grencsó és néhány kortársa mellett a fiatal, képzett jazzmuzsikusok közül is többen az improvizatív játékmód mellett kötelezték el magukat, mint a legfrissebb társulás, a jazz- és klasszikus zenészekből alakult Budapest Improvisers Orchestra (BIO) mutatja.
S hogy a formális háttér is meglegyen, bejegyzés alatt áll az Adyton Művészeti Alapítvány, mely keretet adhat az együttléteknek, a szabadosi hagyaték gondozásának.
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!