Rakosgatjuk egymásra a tragédiákat

Felejtés és emlékezet: Olaszliszkára látogatott a Katona József Színház társulata.

Olaszliszkára mentek? Nem lesz ott bajotok? Biztosan megkapták ezeket a kérdéseket – mondta Fekete Gyula, a zempléni település polgármestere szombaton a faluházban a budapesti Katona József Színház színészei körében. Az elöljáró nem köntörfalazott: községének nincs jó híre. Hiába dolgoznak azon, hogy élhető hellyé tegyék Olaszliszkát, a 2006-os tragédia emlékétől nehezen szabadulnak. A trauma feldolgozása azonban elengedhetetlen, és ennek egy újabb állomása volt, hogy az önkormányzat meghívta Az olaszliszkai című előadás alkotóit, akiket lapunk is elkísért Tokaj-Hegyaljára.

Ahogy a busz begördült a településre, minden részletet igyekeztem felmérni, hátha észreveszek egy apró jelet, ami segíthet megérteni, hogyan történhetett meg az a kegyetlen gyilkosság, amely tíz éve rázta meg az országot. De a vakító déli napsütésben csak egy átlagos hétvége üres nyugalmát éreztem. Szögi Lajos emlékműve előtt állva pedig még nehezebben fogható fel, hogy a tiszavasvári tanárt 2006 októberében az emberi mivoltáról megfeledkező tömeg kirángatta az autójából, és két kislánya szeme láttára agyonverte. Az utcán autók közlekednek, a rendezetlen portákról félmeztelen gyerekek tekingetnek kifelé, kóbor kutyák kergetik egymást, messze nem idilli kép, mégis hihetetlen, hogy itt történt a tragédia. S bár felfogni talán soha nem lehet, mégis a megértésre és az emlékezésre kell törekedni. Erről szól a 2014-ben elhunyt Borbély Szilárd darabja, Az Olaszliszkai is, amelyet tavaly októberben mutatott be a Katona József Színház.

Olaszliszkán nagyon aggódtak a premier előtt, hogy az előadásban miként jelenik majd meg a településük – mesélte Máté Gábor, a Katona igazgatója. – El akartuk kerülni a félreértéseket, ezért meghívtuk a helyi vezetőket, végül az egész önkormányzat eljött. Az előadás után leültünk beszélgetni velük, ahol kiderült, hogy minden félelmük elmúlt, mert, ahogy mondták, a valóságot látták viszont a színpadon. Az est végén meghívták a társulatot Olaszliszkára, mi pedig az ügy érzékeny volta miatt fontosnak tartottuk, hogy eleget tegyünk a kérésüknek. És azt hiszem, jó döntés volt, mert aki ma itt volt a társulatból, az gazdagabban tér haza.

Az olaszliszkai a bemutató idején heves indulatokat váltott ki, igaz, elsősorban azok támadták az előadást, akik nem látták. A sajtó hamar felkapta a hírt, hogy Szögi Lajos családja is felháborodását fejezte ki, és pert fontolgattak, mert a darab személyiségi és kegyeleti jogokat sérthet. Később elálltak a pertől, és az előadás körüli botrányok is elcsendesedtek.

Máté Gábor ennek kapcsán hangsúlyozta, hogy ők nem tényeket mutatnak be, hanem színdarabot csinálnak. – Az igazságot próbáljuk megtalálni a színpadon, de ez nem azt jelenti, hogy a valóságot alkotjuk újra. Amikor elkezdtünk próbálni, minden egyebet kizártunk az előadáson kívül. Fekete Ernő alakítja az áldozatot az előadásban, de nem akartuk őt Szögi Lajosnak megfeleltetni. Nem tártuk fel a valódi áldozat életét, nem fordultunk a bulvárhoz, nem jelenítettük meg a valóság elemeit, csak a szerepre koncentráltuk.

Borbély Szilárd darabja az emlékezés (és a felejtés) különféle rétegeit tárja fel. A műben a kegyetlen gyilkosság mellett megjelenik az Idegen története is, aki ősapja, a helyi csodarabbi nyughelyét keresi. Olaszliszkán, ahogy a többi tokaj-hegyaljai településen is, népes zsidó közösség élt. Emléküket ma már csak a zsidó temető őrzi, amelyet jókora vaskapu, kerítés és szögesdrót véd a rongálóktól. A szakrális helyet bedőlt falú házak, nyakig érő gaz és a rozsdás kerítésre terített száradó ruhák veszik körül. A feldolgozatlan múlt és a kilátástalan nyomor hátborzongató jövőképe.

– Semmit nem beszélünk ki, csak az újabb és újabb tragédiákat rakosgatjuk egymásra – mondta a temetőben állva Denke Emma, a Katona egykori közönségszervezője, aki az elmúlt évtizedekben a környék zsidó emlékeinek megőrzésén fáradozott. Sokáig ő tartotta rendben az olaszliszkai temetőt is. – Az az egy perc csönd, amíg az ember Istennel lehet, minden fáradságot megér – fogalmazott. Ma már a kora miatt nem segíthet, de mint mondja, a helyi keresztény közösség tagjai beálltak a sorba, és ők vették át tőle a feladatot.

A tavaly bemutatott előadás azonban, ha lehet, még ennél is mélyebbre megy, és keretként a szerző történetét is elmeséli. Borbély Szilárd szüleit 2000 karácsonyán brutális rablógyilkosság érte. A szerző több művében igyekezett feldolgozni a feldolgozhatatlant. A Halotti pompa és az Egy gyilkosság mellékszálai megrázó szövegek, egy létbiztonságát elvesztő ember vallomásai a korról, amelyben élni kényszerül. A súlyos depresszióval küszködő Borbély Szilárd 2014-ben önkezével vetett véget életének.

– Munkáiban nem a bosszú, hanem a megértés vágya került a középpontba – mutatott rá Máté Gábor. – Persze ez a megértés nem azt jelenti, hogy elfogadjuk a gyilkosok tettét, vagy felmentjük őket, hiszen az lehetetlen. Hanem azt, hogy megkíséreljük feltárni, hogy miként történhetett egy ilyen tragédia, mi vitte rá azokat az embereket, hogy elkövessék a tettüket. Borbély Szilárd a személyes fájdalmával egy szintre emelte az igazság feltárását, ami példamutató. Hiszen éppen az ellenkezője annak, ami ma történik Magyarországon, ahol elég egy apróság is, hogy az emberek elvadultan kezdjenek el gondolkodni – fejtette ki az igazgató.

Az olaszliszkai szerencsére minden álszent politikai korrektséget nélkülöz. A cigányság és a többségi társadalom együttélésének problémája ott rejlik minden mondatban. És itt a mű és a valóság újfent összefonódik. – A község egykor dolgos település volt, de a 90-es években a szövetkezeteket bezárták, rengeteg munkanélküli lett, ami rányomja a bélyegét az életünkre – mondta Fekete Gyula.

– Egy színházi előadásnak nem feladata, hogy társadalmi kérdésekben állást foglaljon – hangsúlyozta Máté Gábor. – Fontos ugyanakkor, hogy a dolgok ne fekete-fehéren jelenjenek meg, hanem a maguk bonyolultságában. Másként nem tudunk túllépni a megosztottságon. Az olaszliszkaival is azt akartuk megmutatni, az igazságnak több oldala van. És ez esetben a kritikai siker nem is annyira fontos, a lényeg, hogy az előadás párbeszédet, vitát indítson el. Mert ez elengedhetetlen egy kulturált társadalomban.

A nap eltűnt a zempléni hegyek mögött, Olaszliszkára csönd telepedett, amit csak a távozó buszunk zaja vert fel. A kopár falak szürkesége mögött a település tovább gondozza tragédiáját. Amit csak akkor felejthetünk el, ha minden percben megemlékezünk róla.