„Miután tehát táplálékot vett magához, és az asszonyok távoztak, azok, akik őrizték, Sabariába (sic!) vitték. Amantius praeses itt hivatala szerint azt a parancsot adta ki, hogy a színházban állítsák ítélőszéke elé” – ezt olvashatjuk a Balogh Albin által magyarra fordított korai keresztény Quirinus püspök passiójában. A 303. június 4-én mártírhalált halt szent története támasztja alá, hogy a mai Szombathelyen álló egykori ókori római város, helyesen Savaria területén volt színházépület.
S noha a forrás említi, régészetileg nem sikerült még minden kétséget kizárólag bebizonyítani, hogy valóban a feltételezett helyszínen, a Kálvária-domb aljában állhatott a ritkaságszámba menő épület. Az elmúlt kétszáz évben többen mondták, hogy itt korábban még látszottak az épület nyomai, de egyszer sem néztek a föld alá. Ennek ellenére minden régészeti monográfia, cikk és a római város történetével foglalkozó kiadvány úgy tekint az egykor szőlődombként ismert, ma egy játszótér közvetlen közelében álló helyszínre, hogy ott állt a római színház. A helyszín egyébként elvileg ideálisnak tűnik, hiszen a domboldalban lévő félköríves bemélyedés tökéletes alap lehetett egy nézőtérhez.
Ásatást a területen egyedül Kralovánszky Alán és a római régészet egyik nagy szaktekintélye, Soproni Sándor végzett közösen 1955-ben. A feljegyzések szerint ekkor a kisebb-nagyobb méretű kutatóárkokban római korból származó falrészletek kerültek elő. Az azonban eldöntetlen maradt, hogy a római színház vagy valamilyen más épület maradványai bukkantak a felszínre. Azóta persze sokan vélik továbbra is úgy, hogy ott, az amúgy a római császárkultusz és tartománygyűlés körzetének tőszomszédságában van az ókori színház.
Hatvanegy év után most végre először sikerült megásni a területet, miután a Savaria Múzeum munkatársai három próbaárkot nyitottak a Kálvária-domb aljában. A július 18-án kezdődött és bő egy hónapos munka során mintegy ötven négyzetméteres területet tártak fel.
Lapunkat Anderkó Krisztián, a múzeum régésze kalauzolta körbe. A szelvényekben egy nagyméretű római építményhez tartozó falmaradványok és falkiszedések jöttek elő. Ami külön izgalmas, hogy olyan, precízen megmunkált kváderkövekre bukkantak, amelyeken még vakolás és vörös színű festésnyomok is megfigyelhetők. A domb emelkedőjén ugyan lelátónak nincs egyértelmű nyoma, az előkerült falak és a kváderek azonban egy küzdőtér és egy nézőtér jellegű részre osztják a területet.
Az ásatás vezetője arról beszélt, hogy ha valóban ebbe futottak bele, akkor a két rész szintkülönbsége legalább két méter, azaz a közönség minimum ennyivel ült magasabban. Ez pedig nem feltétlenül jellemző a színházak (teátrum), annál inkább a gladiátorküzdelmek színhelyéül szolgáló amfiteátrumok kialakítására. Ráncolhatja hát mindenki a homlokát, mert ha ez utóbbi igaz, akkor lehet folytatni a keresést a színház után, miközben felkiálthatunk: előkerültek Pannónia provincia következő ókori arénájának nyomai.
Mielőtt azonban bárki is örülne, sajnos a három szondából előkerült anyag alapján továbbra sem lehet pontosan meghatározni, mi is lehetett a Kálvária-domb lábánál az ókorban. Valami nagy, ez egyre inkább biztosnak tűnik, de olyan lelet – a kerámiákon és a feltűnően sok, időben és típusban is változatos érmeken kívül – nem került elő, amely segítené a régészek munkáját. Így például egy felirat vagy annak töredéke.
Pannóniából amúgy mindössze egyetlen feliraton, az ausztriai Petronell melletti ókori Carnuntum katonavárosi arénájának építési tábláján olvashatjuk az amfiteátrum kifejezést, miközben színházról egyetlen kő sem mesél. Magyarország területén természetesen állt néhány aréna a római korban, ám ezek közül ma az óbudai Aquincum katona- és polgárvárosai, illetve a soproni Scarbantia küzdőterei láthatók.
Ha egyébként a feliratoknál járunk, és hogy megkeverjük a szálakat: 1903-ban előkerült a közelből egy Nemesis-oltár, amelyet Lucius Valerius Valerianus tartományi főpap állított a II. században. Az istennő a gladiátorok patrónusa is volt, s az arénák melletti szentélye többek között Aquincumból is ismert. Nemesis jelenléte így inkább az amfiteátrum felé billentheti a mérleg nyelvét, s ennek lehetőségét 1803-ban Bredetzky Sámuel, majd 1871-ben Lakner Endre is felvetette.
A legvalószínűbb persze az a lehetőség, hogy az építményt mindkét funkcióra, azaz színpadi előadásokra és gladiátorküzdelmekre is használhatták, így ennek megfelelően nézett ki. Egyelőre az ásatásnak annyit sikerült igazolnia, hogy a császárkultusz szentélykörzete mellett tényleg állhatott egy komolyabb építmény, ami akár Quirinus püspök mártírhalálának színhelyéül is szolgálhatott, s így komoly zarándokértékkel bírna.
