A miniszterelnök főtanácsadója szerint „a közszolgálati média leépülése szívszorító történet”, a médiatörvénynek az időzítése és a kommunikációja volt rossz, és kudarcnak nevezte, hogy „a kormány elveszített hozzá mindig lojális, nagyon fontos lapokat és újságírókat...” A kudarcok között kitért a netadó utóbb elvetett ötletére. Szerinte az eset azt bizonyítja, hogy képes a kormányzat az önkorrekcióra – vélekedett a Heti Válasznak a politikus-költő.
A nemrég elhunyt Esterházy Péterről úgy vélekedett: annak a nemzedéknek a tagja, amely még képes volt a konszenzusra.
Úgy gondolja: ha nagyon nagy lenne a baj, bármikor leülne egy asztalhoz Heller Ágnessel, Hiller Istvánnal, Kovács Lászlóval, Demszky Gáborral, „Rajk Lacival”, Haraszti Miklóssal, de „politikai és szellemi liliputiakkal” és „túlkompenzáló újonnan jöttekkel” szerinte nincs értelme dialógust folytatni.
A magyar bürokráciáról is kemény szavakat írt le a miniszterelnök főtanácsadója, állítása szerint „a magyar bürokrácia bestialitásához fogható államigazgatási gyehennával és mefisztói álnoksággal még nem találkozott”. Ez annak kapcsán jutott eszébe, hogy – elmondása szerint – szerzői jogi bonyodalmak miatt a tévében hosszú ideig nem kerülhetett képernyőre az a 60 millió forintból készült dokumentumfilm-sorozat, amelyet a milánói expó alkalmából készítettek.
Szőcs beszámolt arról is, hogy a Milánói Világkiállításon való magyar részvételt megnehezítette a korrupciós környezet és az olasz fél kiszámíthatatlansága, viszont úgy nyilatkozott: ő és a munkatársai nem kentek meg senkit, hogy meggyorsítsák az adminisztrációt. A milánói magyar pavilont, és a féléves, több mint ötmilliárd forintot felemésztő olaszországi magyar jelenlétet számos kritika érte. Szőcs Géza a Heti Válaszban hangulatkeltésről beszélt. Elismerte, hogy a magyar építészszakma majdnem egészében ellenséges volt a pavilonnal, de ő ezt arra vezeti vissza, hogy „ennyi jó építész nem tud megélni” a magyar piacon, és ez „kívülről érthetetlen” konfliktusokba torkollik.