Ruhával az ártó erők ellen

Nágák, elefántok, madarak. Délkelet-Ázsia textilművessége és hiedelemvilága a Hopp Ferenc múzeumban.

A délkelet-ázsiai régió – Mianmar, egykori nevén Burma, valamint Thaiföld, Laosz, Kambodzsa és Vietnam – izgalmas találkozási pontja az ázsiai kultúráknak, sajátos olvasztótégely, ahol a helyi népek és törzsek hagyományai, az indiai és a kínai hatásra változott, fejlődött, és ahol a hinduizmus és a buddhizmus folyamatos jelenléte és egymásra hatása is tetten érhető a viseleteken. Ezt a témát járja körbe a mától látogatható Nágák, Elefántok, Madarak című tárlat több mint kétszáz ritkán látható tárgyon keresztül, köztük Delmár Emil és Rádai Ödön gyűjtéséből származó textilek segítségével.

Összetett, mégis végtelenül izgalmas és inspiratív, interaktív elemekkel kibővített kiállítást hoztak össze a múzeum munkatársai Kardos Tatjána kurátor vezetésével. Földrajzi, kronológiai és antropológiai szempontból vizsgálják a délkelet-ázsiai textilek kódjait, szerteágazó jelképrendszerüket. Az előkelő udvari körök és a vándorló népcsoportok viselete ugyanabból a mintakincsből táplálkozott, és az öltözékek és a háztartási textíliák díszítése nemcsak a népcsoportok megkülönböztetésében fontos, de a transzcendens világgal való kapcsolattartásban is komoly szerepük van. A textileken lévő minták, állatok alakját öltő mitikus lények, szellemek óvó, védelmező funkciót is betöltenek. Ilyenek a nágák, az indiai mitológiából ismert kígyószerű lények. De vissza-visszatérnek a laó–thai hagyomány kígyóistenségei (ngeuak, luang), és a jellegzetes tarajukról és karmukról híres hong madarak, a kapuőrző istenségek, a szerencsét hozó, ősi napszimbólum a szvasztikával vagy a vonuló elefántok is.

A 9–12. század között virágzó Khmer Birodalom művészete a tárlat kiindulási pontja. Bár textilek nem maradtak fenn ebből a korból, a viseletekről a domborművek is pontos képet tudnak adni. Az indiai textilkereskedelem fontos szerepet játszott a térségben egészen az európai monopóliumok feltűnéséig. A megfizethetetlen árak miatt a nyomott vagy szőtt indiai textíliákat felváltották a saját készítésű helyi anyagok, ezeknek virág-, madár-, illetve szentélymintái is az indiai patolá-mintákat idézik.

Ebből az időszakból kiemelkednek a Delmár Emil gyűjtéséből származó buddhista tekercsképek, amelyek – ahogy azt Kardos Tatjána a sajtóbejáráson kiemelte – az európai múzeumok tekintetében is ritkaságnak számítanak. A legkifejezőbb talán az, amelyben Buddha nágafejjel díszített létrán száll alá a pokolba: egyértelműen látszik, hogy a buddhista világkép is hármas tagozódású, az istenek, az emberek és az alvilág alkotja. A 18–19. századi burmai és sziámi (thaiföldi) udvari viseletek is szoros összefüggést mutatnak a szentélyek istenségeinek öltözetével. De sokat árulnak el erről az időszakról a selyemre készült udvari krónikák is: az 1885 körül készült munka éppen azt a pillanatot ábrázolja, amikor a britek lemondatták az utolsó burmai királyt.

Szépen kirajzolódik a Hopp Ferenc múzeum kiállításán a hegyi népek – a hmongok, jaók és lantenek, valamint a thai népek – változatos textilkultúrája is. A Rádai Ödön hidrogeológus által a hetvenes–nyolcvanas években gyűjtött laoszi és vietnami textilek legnagyobb értéke, hogy még bőven azelőtt készültek, hogy a turizmus számára ipari mennyiségben készült másolatok elárasztották a piacot. Uralja a kiállítást a 20. század második feléből származó hmong rakott, batikolt női szoknya, de érdekesek a jaó gyermekruhák is, melyek a felnőttviseletek sajátos leképeződései, sokat elárulnak a családon belüli viszonyokról is: arrafelé a gyermekek nagyon korán a családi élet szerves részeivé válnak, vizet hordanak, halásznak, őrzik a bivalyokat.

A különböző thai népek – laók, taidamok, tailük és taidengek – viseletei, amelyeket a legtöbben a mai napig maguk készítenek, a szellemekbe vetett hitről árulkodnak. A textileknek nagy szerepe van születéskor, az esküvői szertartásokon, a temetési szertartásokon. Vietnamban, a thu nemzetiségi falvakban például több méter hosszú, saját szövésű zászlóval kerítik körbe az elhunyt házát, később ezt a sírra borítják, hagyják, hogy elenyésszen.

A kiállítás utolsó egysége a hegyi törzsek világát tárja a látogató elé. A közép-vietnami brúknak a 20. század elejéig a háncsruha volt a legjellegzetesebb viseletük, ezek készítését a köztük fél évet eltöltött Vargyas Gábor kulturális antropológus filmre is vette. Ismeretterjesztő alkotása is látható a kiállításon, ahogy a jellegzetes sámánoltáruk is. A 2017. május 1-jéig látható tárlat a jelenre is reflektál: havi váltásban mutatják be kortárs magyar formatervezők, ékszerkészítők tárgyait, amelyeket a délkelet-ázsiai forma- és mintakincs ihletett. Első körben szombat délelőtt a Design Héthez is kapcsolódva a fababákat készítő Tóth-Vásárhelyi Réka és Mohácsi Anna textiltervező tart foglalkozást.