Ebből az időszakból kiemelkednek a Delmár Emil gyűjtéséből származó buddhista tekercsképek, amelyek – ahogy azt Kardos Tatjána a sajtóbejáráson kiemelte – az európai múzeumok tekintetében is ritkaságnak számítanak. A legkifejezőbb talán az, amelyben Buddha nágafejjel díszített létrán száll alá a pokolba: egyértelműen látszik, hogy a buddhista világkép is hármas tagozódású, az istenek, az emberek és az alvilág alkotja. A 18–19. századi burmai és sziámi (thaiföldi) udvari viseletek is szoros összefüggést mutatnak a szentélyek istenségeinek öltözetével. De sokat árulnak el erről az időszakról a selyemre készült udvari krónikák is: az 1885 körül készült munka éppen azt a pillanatot ábrázolja, amikor a britek lemondatták az utolsó burmai királyt.
Szépen kirajzolódik a Hopp Ferenc múzeum kiállításán a hegyi népek – a hmongok, jaók és lantenek, valamint a thai népek – változatos textilkultúrája is. A Rádai Ödön hidrogeológus által a hetvenes–nyolcvanas években gyűjtött laoszi és vietnami textilek legnagyobb értéke, hogy még bőven azelőtt készültek, hogy a turizmus számára ipari mennyiségben készült másolatok elárasztották a piacot. Uralja a kiállítást a 20. század második feléből származó hmong rakott, batikolt női szoknya, de érdekesek a jaó gyermekruhák is, melyek a felnőttviseletek sajátos leképeződései, sokat elárulnak a családon belüli viszonyokról is: arrafelé a gyermekek nagyon korán a családi élet szerves részeivé válnak, vizet hordanak, halásznak, őrzik a bivalyokat.
A különböző thai népek – laók, taidamok, tailük és taidengek – viseletei, amelyeket a legtöbben a mai napig maguk készítenek, a szellemekbe vetett hitről árulkodnak. A textileknek nagy szerepe van születéskor, az esküvői szertartásokon, a temetési szertartásokon. Vietnamban, a thu nemzetiségi falvakban például több méter hosszú, saját szövésű zászlóval kerítik körbe az elhunyt házát, később ezt a sírra borítják, hagyják, hogy elenyésszen.
