Kevés aktív közösségi forma működik annyira sikeresen, mint a táncház, ennek oka érthetően sokrétű. A legfontosabb persze az, hogy a néptánc szórakoztat és jókedvre derít, az emelkedett hangulat pedig kedvez a barátságok kialakulásának, és a visszajárás is garantált. Talán ez is az oka annak, hogy táncházasok, legyenek néptáncosok vagy zenészek, összetartó, egymást segítő társaságokba tömörülnek, és akkor is azonnal megtalálják a közös hangot, ha éppen először találkoznak. Mivel még mindig rétegkultúráról beszélünk – annak ellenére, hogy lassan tíz kilométert nem tudunk úgy haladni, hogy újabb és újabb néptánccsoportba ne botlanánk –, a kapcsolattartás számukra kiemelten fontos.
Erdélyben már tizenegy éve felfedezték a közös találkozás erejét, motiváló, fejlesztő, segítő hatását, korábban Gyimesben, idén első alkalommal a Székelyudvarhelyhez közel eső Ivóban tartották meg az erdélyi táncházzenészek találkozóját, ennek mintájára, ám a programot kibővítve indult el három éve az anyaországban a Kárpát-medencei Táncházzenészek Találkozója, amelynek Szentendre ad otthont. Ez a helyszín két okból is ideális: egyrészt adott a skanzen, ahol egész napos közönségtalálkozó zajlik évről évre, másrészt a Pap-szigetre visszavonulva különféle zárt szakmai programokra is lehetőség nyílik.
– Erdélyben fogant meg a gondolat még tizenegy évvel ezelőtt, amikor a gyimesi Borospatakán a Heveder zenekar tagjai kitalálták, hogy összehívják az erdélyi népzenészeket, a legidősebbektől a legfiatalabbakig, és ez évről évre működik – mondja Árendás Péter, a program szakmai felelőse, majd hozzáteszi: ennek a találkozónak az adaptálása volt Kelemen László, a Hagyományok Háza főigazgatójának az ötlete, annyi különbséggel, hogy szélesebb kört szólítottak meg.
– Erdélytől a Vajdaságig, a Felvidéktől Magyarország különböző tájegységeiig hívtunk zenészeket a teljes Kárpát-medencéből, és nemcsak vonószenészeket, hanem fontos volt számunkra, hogy bevonjuk a pengetősöket, fúvósokat és az énekeseket is. 2014-ben volt az első, a helyszínéül a skanzen szolgált, akik viszont azt kérték, hogy legyen egy olyan nyilvános program, amely a nagyközönség számára is vonzerővel bír, ezért alakítottuk úgy az eseményeket, hogy az egyik napon a skanzen tíz portáján húsz zenekart fogadunk, akik egész nap felváltva játszanak, de emellett vannak egyéb programok is a mesemondástól a vásáron át a gyermektáncházig, a kézműves-foglalkozástól a fotókiállításon át a színpadi műsorig. A másik nap pedig szakmai jellegű, mesterkurzusokat, előadásokat, beszélgetéseket rendezünk – meséli Árendás Péter, a hazai népzenei élet egyik meghatározó alakja, aki azt is elmondja: a bevált keret állandó, ezeket töltik meg minden évben más-más tartalommal. Idén például a hagyományőrző mesterek közül a csallóközi vonósbanda, Farkas János „Manus” és zenekara, valamint az erdélyi Magyarpéterlaki vonósbanda, Lunka József bandája érkezett, akik mellé két idős somogyi, nemespátrói énekes asszonyt, Dömötörfi Józsefné Szmodics Borbálát és Szakál Miklósné Szmodics Rózsát, valamint a moldvai Klézséről a furulyás Legedi László Istvánt hívták. Velük a skanzenben is lehetett találkozni, de a vasárnapi szakmai napon a mesterkurzusok során tanulhattak tőlük a zenészek.
A program egyik célja, hogy a közönség számára is vonzó legyen, a másik pedig az, hogy a népzenészeknek is lehetőséget adjon a közös találkozásra. – Mindenki rohan, mindenkinek tele van a naptárja, a zenészek sokszor csak egy-egy fellépés kapcsán futnak össze rövid időre, itt viszont azt szerettük volna, hogy egy hétvégét együtt tölthessünk, ahová elhívunk idős mestereket, akiktől lehet tanulni, de aki nem szeretne ezekbe a „tanórákba” bekapcsolódni, az is eltöltheti az időt beszélgetéssel – mondja Árendás Péter.
– Azt is fontosnak tartottuk, hogy a fiatalok találkozzanak az idősekkel. A mai huszonéveseknek például már nem magától értetődő, hogy működtek a dolgok, a hagyomány, a gyűjtések harminc-negyven évvel ezelőtt. Az idősebbektől megtudhatják. A program célja, hogy a népzenei társadalom összetartását segítsük, és teremtsünk egy olyan fórumot, ahol tudunk egymással beszélgetni – teszi hozzá.
A hétvége népszerű nemcsak Budapesten, de az egész Kárpát-medencéből érkeznek zenészek, énekesek, és már hagyománnyá vált, hogy szeptember első hétvégéjét előre beírják a naptárba, és szabadon tartják erre a találkozóra. De a skanzenbe látogatók is tudatosan keresik a táncházzenészek találkozóját, több mint kétezren voltak a rendezvényen. Árendás Péter elmeséli: az erdélyi portán szombat késő délután közel százötvenen hallgatták egyszerre a szászcsávásiakat, és táncoltak a muzsikára.
