Vitték a fodrászt, a vasutast is

Tömeges emberrablással töltötték meg a szovjet munkatáborokat. Kiállítás a Magyarság Házában.

Ha van olyan, többször felbukkanó motívum, amit a kiállítás vezérfonalaként értelmezhetünk, akkor az a történelem gépezetének szörnyű esetlegessége, amely ezúttal is több százezer civilt sújtott. Gyakorlatilag az emberrablás intézményesül ebben az időszakban. Egy túlélő visszaemlékezése a legjobb példa erre: leírja, hogy a háromhetes, Szibériába tartó vonatozás alatt egy társuk meghalt. Ez egyáltalán nem volt példátlan – egy másik visszaemlékezésben azt olvassuk, hogy a vonatokat alig-alig fűtötték, belül is zúzmara borította a kocsikat, vizet és élelmet pedig csak elvétve kaptak a foglyok. A fogolylétszám viszont nem lehetett hiányos, ezért a vonatot kísérő katonák lecsaptak az első elébük kerülő civilre, aki a vasúti sorompónál várakozott egy lovas kocsival. Vitték a férfit és a tizenéves éves fiát is. Kétségbeesett ordításukra csak a vagonok foglyai és a katonák emlékezhetnek, más szemtanú nem volt.