A lovagkirály és a tatárok

Páratlan falképek Erdély legkeletibb szögletében.

Az 1479-es Dubnici krónika szerint az Úr 1345-ik évében a váradi egyházból napokra eltűnt a féltve őrzött relikvia, Szent László király feje. Csak akkor került ismét elő, amikor a székelyek háromnapos csata után kardélre hányták az országot fenyegető tatárokat. Az egyház őre negyednap újra a helyén találta a fejet, de „átizzadva, mintha élve, nehéz munkából vagy forróságból tért volna vissza”. S valóban, az elfogott tatárok elmondták, hogy őket nem a székelyek vagy magyarok verték meg, „hanem ama László, akit mindig segítségül hívnak”, s akinek a feje fölött „a levegőben egy szépséges asszonyszemély tündöklött csodálatos fényességben, fejében aranykorona”. Aligha van szebb bizonyítéka, egyben pedig magyarázata a szent király kultuszának, hiszen a generációról generációra szálló hagyományok szerint, amint a krónika soraiból kiolvasható, Szent László egyszerre védte a nemzetet és a keresztény hitet a pogány kun ellen.

Számos nagyszerű emléke maradt meg máig ennek a kultusznak. Közülük is az egyik legizgalmasabb a lovagkirály alakját Krisztus szenvedéstörténetével párhuzamosan bemutató gelencei falképsorozat, amely a Dubnici krónikában leírt események idején is létezhetett már, hiszen némely kutatók a XIII–XIV. század fordulójára, mások a XIV. század első felére teszik létrejöttét. Története, az enyészettől való megmenekülése, újjászületése maga sem nélkülözi a szinte csodás elemeket.

A Székelyföld műemlékeit leíró Orbán Balázs még nem láthatta, mert évszázadokon át vastag fehér festékréteg rejtette a templom északi falán látható falképsorozatot. Túlélte az 1802. évi földrengést, a romos tetőn befolyó víz, a szél, a fagy rombolását. 1882-ben Huszka József sepsiszentgyörgyi rajztanár tárta föl (Nagy Géza, a sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeum őre, azaz igazgatója segítségével), aki az Iparügyi Minisztérium megbízásából 1881–1905 között több mint húsz templom falképeit másolta le, s akinek feltárásai alapján a Szent László-ciklusok összehasonlító ikonográfiai elemzése elkezdődhetett. Nem volt könnyű dolga meggyőzni az illetékeseket a falképek értékéről, hiszen pauszmásolatai alapján a Műemlékek Országos Bizottsága leszögezte, hogy a gelencei festmények „műbeccsel nem bírnak”. A képeket a XIX. században kétszer is restaurálták, de hogy milyen szakértelemmel, azt jól jelzi, hogy a templomot 1996-ban és 1998-ban is fel kellett venni a világ száz legveszélyeztetettebb műemlékének listájára, megnyugtató változást csak a 2002-ben befejezett újabb restaurálás hozott.

Akinek volt alkalma többször is ellátogatni a helyszínre, az értékeli csak igazán a helyreállítást, az annak köszönhető (vissza)változásokat. Aki pedig kézbe veszi Udvarhelyi Nándor és Mudrák Attila Freskós Gelence című könyvét, abban a minden részletre kiterjedő elemzésnek és képi megközelítésnek köszönhetően még inkább tudatosulhat, hogy Erdély legkeletibb szögletében, már-már szó szerint a határán milyen páratlan érték várja az érdeklődőket. Udvarhelyi Nándor, akinek korábbi könyve az egykori Árva megyében található Magyar szentek templomáról szólt, most az erdélyi-székelyföldi kultúrtörténet, a Szent László-kultusz történetének egészébe ágyazva mutatja be a templomot és híres falképsorozatát. Mudrák Attila, az esztergomi Keresztény Múzeum fotóművésze a legkorszerűbb fényképészeti technikához művészi invenciót társítva emeli ki, határolja körül, értelmezi a legfontosabb részleteket. A romanika, a gótika, a reneszánsz és a barokk építészeti elemei egyaránt megjelennek a templomépületen, a restaurálás után ezek úgy simulnak egymáshoz, egészítik ki egymást, mintha csak egységes építészeti elképzelés alapján jöttek volna létre. Mintha csak ékszerdoboz lenne az épület, amelynek legfontosabb, legszebb része a Szent László-legendát és Krisztus szenvedéstörténetét ábrázoló ciklus, a magyarországi festészet, kultúr- és kultusztörténet, szakrális művészet egyik legjelentősebb középkori alkotása.

Kiállítás Veszprémben

Udvarhelyi Nándor és Mudrák Attila könyve a Kairosz Kiadó gondozásában jelent meg, a képanyag az egyes fotókat értelmező szöveg kíséretében a veszprémi Szent Imre piarista és helyőrségi templomban a Boldog Gizella Főegyházmegyei Gyűjtemény által rendezett, november végéig látogatható kiállításon is a közönség elé került.