A törődést a magyar középületek is megérdemlik

Mindenki vihet egy képet kedvenc hazai középületéről, és kitűzheti a Műcsarnok kiállításnak falára.

– A kiállítás előkészítő munkálatai két éven át tartottak – mondja Somogyi Krisztina egyetemi docens, akinek a látáson keresztüli befogadás, az épületekkel való kommunikáció a fő szakterülete. – Ez alatt az idő alatt négy konferencián kristályosodott ki, mit tart fontosnak a szakma, és hogyan tudunk nyitni az építészet iránt érdeklődők felé. Úgy döntöttünk: a közösségek felől közelítünk. A közös használat, a közös identitás, a közös emlékezet, a közös építés irányából – magyarázza a kurátor.

A kiállítás messzire kalandozik erről a kiindulópontról. A bemutatott épületek – a hozzájuk tartozó szövegekkel kiegészülve – egészen új szögből láttatják az építészet művészettel keveredő mesterségét. A laikus szemlélő így részese lehet a társadalmi munkában felállított valkonyai Pajtaszínház születésének, ráeszmélhet: a hernádi Szent Család Közösségi Ház légies, akácfából készült homloktornáca mögött mennyi líra, személyes érzelem lapul, és rácsodálkozhat arra is, hogy néha a legegyszerűbb ötletek tudnak a legdrámaibb módon emlékhellyé változtatni egy teret.

Erre jó példa az ELTE Trefort-kertje, ahol ma már nap mint nap tömegek fordulnak meg úgy, hogy a téglák közti fugában megcsillanó bronzcsík eszükbe idézi az egyetem egykori, a zsidótörvények, a vészkorszak és a második világháború áldozataivá lett polgárait. A Móricz Zsigmond téri „Gomba” megújulását elnézve szembesülhetünk egy épület műemlékvédelmi szempontoknak is fölébe helyezkedő, szellemiség-központú megújításának dilemmáival, és megtudhatjuk végre azt is, milyen megfontolásból kerültek a feltehetően pazar budai panorámát „leárnyékoló” lamellák a Lánchíd 19 Design Hotel ablakai elé.

Az építészetben – ahogy az alkalmazott grafikában is – az a legmegkapóbb, hogy miközben ki kell szolgálnia a célt, amiért megalkot valamit, lehetősége van arra, hogy azt művészi dinamikával valósítsa meg, és ezzel kiváltsa azt az aha-élményt, amiért jó végigjárni egy ilyen kiállítást, mi több, amiért jó együtt élni ezekkel az épületekkel.

A tárlathoz kapcsolt programok további elmélyülést kínálnak a témában mindenki számára. Október 6-án az elmúlt 70 év tapasztalataiba nyerhettünk bepillantást, 20-án pedig a jövőbe nézhetünk: ezen az összejövetelen a képzés megújulásának irányait veszik fontolóra a szakemberek, mert – ahogy Balázs Mihály Ybl- és Kossuth-díjas építész, a középület-tervezési tanszék vezetője fogalmazott –: „Meg kell találnunk a mérnöki tudáson, művészi érzéken alapuló műépítészet és a józan ész szabályai szerint működő vernakuláris építészet közötti érdemi kapcsolódást, érintkezési felületet. Az építészet közösségi aspektusait szem előtt tartó megközelítésre van szükség, különösen a képzésben.”