Az intim történelem sötét titkai

Mi köze a menyétherének a gyermekáldáshoz? Néhány megdöbbentő részlet a fogamzásgátlás történetéből.

A fogamzásgátlás történetéről viszonylag keveset tudunk. Egy bizarr párhuzam: biztosan mindenki fejből fel tud sorolni öt-tíz kivégzési módot, amelyek a történelem során „népszerűek” voltak. Ha viszont a letűnt fogamzásgátlási módszereket kellene sorolnunk, nem biztos, hogy ugyanolyan magabiztosak lennénk. Most mindent pótolhatunk egy röpke kiállításon a budapesti, Klauzál utcai vendéglátóhelyen, az Extrában, ahol vasárnapig lesz kint egy viszonylag alapos áttekintő kiállítás egy fogamzásgátlókat gyártó gyógyszergyártó cég szervezésében. Megéri meginni egy kávét és szörnyülködni a látottakon. A gumióvszer birkabélből készült elődje nyilván mindenkinek rémlik, de a tárlaton az átlagember számára talán ismeretlen mélységei tárulnak fel annak az ősi mondásnak, hogy egy nő két dologért tenne meg mindent a világon: azért, hogy legyen gyermeke és azért, hogy ne legyen.

Az első óvszer említése hihetetlenül régi, Kr. e. 3000-re tehető. Minósz király spermáját a legenda szerint „ellepték a kígyók és a skorpiók”, ezért kecske húgyhólyagját használta kondomként.

Még az is lehet, hogy a kígyók és a skorpiók valamilyen nemi betegséget jelenthettek, amire praktikus választ adott a legenda szerint a király. Pedig az ő korában ez korántsem volt ennyire egyértelmű: többnyire babonákon alapult ekkoriban a „védekezés”, amelynek szomorú, a korban megszokott módja volt az abortusz és az újszülött megölése is.

Hajlamosak vagyunk azt gondolni, hogy az ipari forradalom és a városiasodás előtt jóval egészségesebb volt az élet, ami a levegő, a víz és az élelmiszer minőségére biztosan igaz, de ebből még nem következik, hogy a régebbi korok embere ne rombolta volna saját egészségét a lehető legelképesztőbb eszközökkel.

A fogamzásgátlás története egy kis ízelítőt nyújt abból, hogy nemcsak a fogamzásgátlás, hanem az esztelenség sem 20-21. századi fejlemény. A gyermekáldás elkerülése érdekében a nők az ókortól kezdve egyáltalán nem odavaló anyagokat vagy sérüléseket okozó tárgyakat juttattak rendszeresen a hüvelyükbe, bízva abban, hogy ez megakadályozza a fogantatást. Könnyű elképzelni, milyen egészségügyi hatása lehetett a citromsavnak, a sónak, nem beszélve a krokodil ürülékéről, az erjesztett akácfalevélről, a gyantáról és a nátrium-karbonátról.

Az ókori Egyiptomban a savas hatású anyagokban bíztak, elsősorban citromlében, a sumerok pedig mákgubót használtak pesszáriumként.

Afrikában a szilárd tárgyak mellett szavaztak, mint az apróra vágott fű vagy egy kisebb ruhadarab; a japán örömlányoknál ezt bambuszpapír, az iszlám és a görög világban gyapjúdarabka helyettesítette Kr. e. 500 körül.

A Talmudban ecetbe áztatott tengeri szivacsról olvasunk, ez a módszer egyébként hihetetlenül sokáig kitartott, még a 19. században is használatos volt. De ennél sokkolóbb módszerek is ismertek, a Kr. e. 200-400 közötti időszakból került elő bronz méhszájsapka is, amit egy rúddal rögzítettek, így rendkívüli fájdalmakat okozott, és nem lehetett sokkal kényelmesebb a középkori Kína teknőspáncélból és állati szarvból készült pesszáriuma sem.

Meglepő, de az orvostudomány terén gyorsan fejlődő ókorban, hiába tettek fontos felfedezéseket más területen, a női ciklus rejtély maradt. Nincsenek megfigyelések arról, hogy a ciklus során mikor termékeny a nő. Bizonyos növények hatását viszont megfigyelték. A Kr. e. 3-4. században a vadmurok magja olyan népszerű eszköz lett, hogy a kihalás fenyegette, és ismert volt a méhösszehúzódásokat okozó csombormenta is, amely nagy adagban vetélést, de akár halált is okozhatott. Mexikóban megfigyelték a yamgyökér hormonális hatását, ez alapján készült el az első hormontabletta 1951-ben.

A kétes hatékonyságú módszerek a legvalószínűtlenebb babonákkal keveredtek, amelyek közül kétségtelenül a menyéthere viszi a pálmát, amely a hiedelmek szerint a nő combjára kötve okozott fogamzásképtelenséget, ha az ember közben még egy menyét csontját is magánál tartotta. Erről biztosan senki nem fog filmet forgatni.

A középkorról a kiállítás úgy számol be, hogy az egyházi tiltás miatt elsősorban a megszakított közösülést alkalmazták, de nehéz elhinni, hogy az évszázadok alatt kifejlesztett módszerek feledésbe mentek volna,. A középkori óvszer vászonból készült, a szifilisz ellenszereként hozta forgalomba Gabriel Fallopius az 1500-as években. A forradalom a gumi vulkanizálásának 19. századi feltalálásához kötődik, az első gumióvszer is a 19. század közepén állítják elő, miközben a méhen belüli fogamzásgátló eszközök továbbra is fertőzést, gyulladást, meddőséget okoznak, még ha esetleg aranyból készülnek is.

Bár a téma ekkor még forrónak számított – Amerikában be is tiltották még a fogamzásgátlásról való beszédet is – a gyermekhalandóság csökkenése miatt előtérbe került a születésszabályozás kérdése, ráadásul jött az I. világháború, amely a nemi betegségek elterjedéséről is nevezetessé vált – korábban Magyarországon is volt részletes kiállítás arról, hogyan vették fel a magyar hatóságok a küzdelmet az új egészségügyi rémmel.

A katonák révén az Egyesült Államok is felismerték a dolog egészségügyi vonatkozását, 1918-ban legálissá tették az óvszert, és megengedetté vált a születésszabályozásról beszélni, ilyen intézményeket alapítani. Az 1920-as évek gyors fejlődést hoztak, megjelentek a gumipesszáriumok és az egyéb, korszerűbb méhen belüli eszközök, amelyek továbbra sem voltak biztonságosak, egészségügyi károkat okoztak, akárcsak a század közepén megjelenő hormontabletták. 1965-re mégis ez vált a legnépszerűbb módszerré az államokban. A második az óvszer, a harmadik pedig megdöbbentő módon a sterilizáció lett.

A hétköznapok történelmével foglalkozó szakkönyvekben azért időről időre előkerül a fogamzásgátlás témája.

A közelmúlt egyik legalaposabb, a hétköznapok történelmével foglalkozó alkotása Szécsi Noémitől és Géra Eleonórától A 19. századi úrinő magánélete volt, amely a női hétköznapokkal foglalkozik, és alaposan, tudományos igényességgel körbejárja ezt a témát is.

Balázs Lajos erdélyi néprajztudós kötete szintén alapos és elképesztően érdekes alkotás. Csíkszeredában jelent meg 2009-ben, ezért Magyarországon viszonylag nehezen beszerezhető, de minden fáradságot megér. Balázs Lajos csaknem nyolcszáz oldalon közli a székelyföldi gyűjtéseit: azokat a beszélgetéseket, amelyeket a falusiakkal folytatott szexualitásról, szerelemről, fogamzásgátlásról, terhességmegszakításról és mindenről, ami ezekkel összefügg. Kiderül, hogy a népi kultúra nagyon is ki tudta magát fejezni, ha ilyen témákról volt szó; talán jobban is, mint a kortárs városi társadalom.

A könyv nyomán készült el Sós Ágnes nagy sikert aratott dokumentumfilmje, a Szerelempatak, amelyben idős székelyföldi emberek meglepő nyíltsággal beszéltek a kamera előtt szerelemről és a szexualitásról.