Egy középkorú apuka karjában cumizó kisgyermekét tartva. Nem annyira megszokott téma, épp ezért is választották a kurátorok Kőnig Frigyes 1992-ben készült önarcképét a kiállítás kiindulópontjának. Ez a festmény nemcsak az apaság fontosságára hívja fel a figyelmet, de a kiállítás tematikáját is jól szemlélteti.
A Budapesti Történeti Múzeum új időszaki tárlata ugyanis a gyermek fogalmának társadalmi változásait, az anyaságról, a nemi szerepekről, a családról való gondolkodás aspektusait vizsgálja különböző korok nézőpontjainak ütköztetésével.
A képzőművészetben a keresztény ikonográfia tradicionális eszköztára által meghatározott az anyaság és a család ábrázolása, a művészek ezen képi hagyományok alapján vagy épp azokkal szemben fogalmazzák meg saját elképzeléseiket a szülői hivatásról, a gyermekhez való viszonyról. Megkerülhetetlen az anya-gyermek kapcsolat kihangsúlyozása egy ilyen kiállításon: a gyermekét tápláló nőalak, a Madonna modern kori változatai jelennek meg.
Látható például Csók István Magyar Madonnája, Titkos Albert Gyermekét tápláló anya című festménye. De ugyanitt kapott helyet Basilides Sándor Engedjétek hozzám a kisdedeket című olajképe, a Jézus-ábrázolás az apaság szimbólumaként is értelmezhető.
A különböző korok családábrázolásain tökéletesen nyomon követhető, hogy a produktív közösségekből miként alakul ki a nukleáris család, és a huszadik századra miként jönnek létre mozaikcsaládok. Az erőszakos születésszabályozásról elhíresült Ratkó-korszak szocialista családeszménye jelenik meg Felekiné Gáspár Anni képén, míg Hitka Viktória alkotása, a Gyerekkorom művészkönyve szülei válását meséli el.
A huszadik századig jellemző volt a rossz gyerekek és a fegyelmező tanító ellentétének toposza. A gyerekek 1948 után a propaganda részévé váltak, jól látható ez Rozs János 1950-es Úttörők című képén.
De a gyermekeket a történelem során nemegyszer használták fel politikai eszközként. A gyermekség mint jövő, mint a hatalom biztosítéka: jó példája ennek Madarász Viktor Zrínyi Ilonát és gyermekeit ábrázoló műve.
