Kádár Jánost Kőrösi András alakítja hitelesen, a néző szeme láttára öregszik emberronccsá. A Nagy Imrét (Farkas Dénes) és Rajk Lászlót (Fülöp Tamás) játszó színészek olyan fiatalok, hogy gyermekei lehetnének Kőrösinek, ami talán túl nagy különbség, kicsit kizökkenti a nézőt.
A rendező, Novák Tamás egyébként nem színházi ember, dokumentumfilmjeiről ismert, az előadást is leginkább dokumentumdrámának lehetne hívni. Dokumentumregényben Kornis Mihály dolgozta fel Kádár utolsó beszédét. Ő jelentette meg először Rajk László – Kádár és Farkas Mihály jelenlétében történt – kihallgatásának felvételét is. Erre támaszkodott elsősorban a rendező, de más történelmi forrásokból, visszaemlékezésekből is hozzátett a szöveghez, újabb, kevésbé ismert részleteket keresgélt ehhez az abszurd mozaikhoz: ilyen például, hogy a kivégzett Rajk László fia később azzal a Máriássy Judittal dolgozott együtt, aki Rajk kirakatperének forgatókönyvét írta.
A Kádár utolsó beszéde ma is égető kérdéseket vet fel a nézőben. Mi játszódik le a hatalmi harcot folytatók agyában? Megértheti-e ezt a függőséget az, akinek nincs a kezében hatalom? Mi mitől függünk, és mit tennénk meg, hogy megtartsuk? Kádár János azt veti az egykori (és mostani?) közönsége szemére, hogy nem Magyarország javát akarják, csak zsebüket tömik, és azt kérdezi tőlük: „És önök miben hisznek?” Tényleg, miben is?
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!