Öt év – ennyi telt el azóta, hogy a Sum 41 kiadta utolsó albumát. Aztán jött 2016. október 7., amikor megjelent a 13 Voices című korong – az együttes hatodik nagylemeze. Már az kész csoda, hogy a pop punk, punk rock, skate punk és egyéb jelzőkkel is illetett banda egyáltalán létezik: a húsz éve, a kanadai Ajaxban alapított együttesnek összesen 13 tagja volt az elmúlt két évtizedben. Mégsem a gyakori tagcserék miatt meglepő, hogy a Sum 41 még egyben van, hanem azért, mert Deryck Whibley, az együttes frontembere túlélte a 2014-es évet.
A kilencvenes évek szülötteinek egyik bálványa ugyanis 2014 májusában kórházba került. Hosszú évek drog- és alkoholfogyasztásának lett az az eredménye, hogy májelégtelenség miatt kezelték. Akkor posztolt pár elrettentő fotót a Facebookra, majd nem sokkal később már úgy tűnt, jó útra tért, és ismét elkezdett melózni. Méghozzá azon az albumon, amely pár napja jelent meg.
A 13 Voices nem lett túl jó anyag, főként azért, mert nincs egy szép íve, emellett az egyedi hangzás is hiányzik. A legtöbb dal úgy kezdődik, mintha a Linkin Park 2010 környéki albumainak lemaradt számait hallgatnánk. Ez két szempontból rossz: nemcsak, hogy nem egyedi, hanem kissé idejétmúlt, divatjamúlt is a legtöbb dal ezen a lemezen. Nem azt érezzük, hogy a 13 Voices a halálközeli állapot utáni újrakezdésről mesélne, sokkal inkább érezzük pénzéhes erőlködésnek olyan zenészektől, akik fölött eljárt az idő. Mert bizony a Sum 41 szűk tizenöt éve volt a csúcson: a 2001-es All Killer, No Filler című korong után két évvel jött a másik remek lemezük, a Does This Look Infected?. Olyan menő dalok szerepeltek ezeken az albumokon, mint a Fat Lip, az In Too Deep, az Over My Head vagy éppen a Still Waiting.
Ez a két album volt, amelyet rongyosra hallgattak – kazettán, walkmannel! – a tinédzserek a kétezres évek első felében, miközben headbangeltek, Sum 41-os pólót hordtak, és azt hitték, hogy menők.
Nos, ezen két lemez hangulatából nem sok köszön vissza a 13 Voices hallgatása közben. Még úgy sem, hogy sok esetben ugyanazon bandatagok vokáloznak, mint régen (Dave Baksh kilenc év után tért vissza a zenekarba). Persze, nehéz dolga van egy húszéves együttesnek: meg kell tartani a régi rajongókat, de az új generációkat is meg kell szólítani.
Sajnos főként utóbbira helyezték a hangsúlyt a derék Whibley-ék, így a 13 Voices elég szedett-vedett korong lett. Persze többedik hallgatásra már kezd összeállni a dolog, vannak megjegyezhető dallamok is, ám elsőre csupán egyetlen számot játszottam le többször is: a kétezres évek eleji Sum 41-ra hajazó The Fall and the Rise-t.
Összességében tehát nem lett túl jó korong a 13 Voices, ám erre az őszre jó lehet arra, hogy tömegközlekedésen hallgassuk, és kicsit visszapörgessük az idő kerekét. Télen viszont már nem fogunk emlékezni rá – talán azt is elfeledjük, hogy a Sum 41 még aktív.
###HIRDETES2###
