Kétszázezer magyar menekültet fogadtak be

Elkeseredett, zokogó emberek: kiállítás a nyugatra szökő magyarokról a Mai Manó Házban.

Az 1956-os forradalom leverése után mintegy 200 ezer magyar hagyta el néhány hét alatt az országot. Sokan politikai okokból keltek útra, féltek a megtorlástól, a diktatúra visszaállításától, de nem kevesen voltak, akik a jobb élet reményében vágtak neki a bizonytalannak.

A magyar menekültáradat a szovjet tankok hazánkba érkezésével egy időben, november 4-én indult meg: 180 ezren Ausztriába, körülbelül 20 ezren pedig Jugoszláviába menekültek. Az 1956–57-es akcióban az ENSZ Menekültügyi Főbiztosság 35 országában próbált új otthont találni a hazájukat elhagyóknak, de segítséget nyújtottak később azoknak is, akik vissza akartak költözni Magyarországra.

Legtöbben, hozzávetőleg 35 ezren az Egyesült Államokban telepedtek le. Az amerikai nagykövetség által szervezett és az Associated Press (AP) amerikai hírügynökség fotóiból összeállított „…és mégis itt vagyok” című kiállítás ezeknek az embereknek az útját mutatja be. A menekültválság közepén, az óriásplakátok által keltett hisztéria és a kvótanépszavazás után különös fénytörésbe kerülnek ezek a képek, amelyeken sokszor ugyanazok a helyzetek köszönnek vissza, amiket mostanában is látni a híradásokban.

Ebben a válogatásban a heroikus küzdelemnél nagyobb figyelmet kap a pusztítás, az a kín, amelyet azoknak az embereknek kellett kiállniuk, akik hazájukat voltak kénytelenek maguk mögött hagyni.

Elkeseredett, zokogó embereket örökítettek meg ezek a felvételek, anyákat és apákat, fiatalokat és öregeket, akik akkor biztosak voltak abban, soha nem láthatják viszont az anyaföldet.

Láthatóvá válnak az egyszerű, de mégis emberhez méltó körülményeket teremtő ausztriai menekülttáborok, ahol az Amerikai Egyesült Államok akkori alelnöke, Richard Nixon jótevő Mikulásként látogatta meg a magyar családokat, mosolyogva, boldogan pózolt a kisgyermekekkel. Sokatmondó kép az is, ahol már a New Jersey állambeli Camp Kilmerbe érkező magyar menekültek az indiánokkal szívnak békepipát.

Aztán ott vannak persze az amerikai rendszert éltető hurráoptimista propagandafotók is: ahogy egy magyar család épp hálaadási pulykát vág fel; ahogy két fiatal magyar lány főiskolán tart írásórát. Vagy amikor Eisenhower 1957-es elnöki beiktatásán vettek részt magyar fiatalok, a korabeli fotóaláírás szerint „a jobb rálátás reményében felállva figyelik a demokráciát működés közben.”

Az Egyesült Államokba érkező kelet-európaiakat a letelepedésben az 1952-ben indult Escape program segítette, az AP 2008-as cikke szerint így próbáltak kémeket toborozni. Bizonyos feltevések szerint pénzt adtak a beszervezetteknek, majd visszaküldték őket saját országaikba, hogy jelentsenek az amerikai államnak.

A magyar visszatérők közül sokan a megfelelő munkahely hiányával magyarázták döntésüket. De helyzetük talán még nehezebb volt, mint amikor elindultak, hisz’ le sem tagadhatták a nyugati életet. Egyik 1958-as felvételen például egy család száll épp repülőre: a kisfiúnál egy hatlövetű, az anyuka a legfrissebb divatot követő kiskosztümben, az apuka veszkókabátban indul útnak. Vissza az ismeretlenbe.

###HIRDETES2###