Megdőlnek az irodalmi legendák

Egyre biztosabb, hogy Ossian tényleg nem létezett, ahogy az is: Shakespeare egyes darabjait más írta.

Talán Babits Mihály sem hitte volna, mikor 1936-ban előállt Az európai irodalom történetével, hogy nyolcvan évvel később is ugyanott tartunk majd. Legalábbis ami egyes irodalmi mítoszokat illet: így például Ossianét, a sosem létezett III. századi költőét, akit valójában a XVIII. században élt James Macpherson alkotott meg. Az eljárás persze nem ismeretlen még nálunk sem, ismerjük Spiegelmann Laura (Kabai Lóránt) emlékezetes kezdőmondatú regényét vagy Parti Nagy Lajos, Esterházy Péter női álnéven írt műveit. Hamisítást náluk mondjuk nem kiáltottak, miként Ossian esetében leleplezője, Samuel Johnson tette. „Az ön könyvét szélhámosságnak neveztem” – állt ki nyílt levelében Johnson. Babits Mihály visszafogottabb volt Az európai irodalom történetében: „Az újkor gyermeke irigy lázzal sóhajtott e konstruált őskor felé. (...) És sokáig nem volt modernebb költő ennél az ősi költőnél, Ossiannál. Még az sem ártott meg neki, hogy születési hibája kiderült. Egy szűk szakkörön kívül senki sem vette tudomásul csempészett voltát.”

Johnson meggyőződése volt, hogy eredeti kéziratok nem is léteznek, a III. századi gael balladák nem egy vak költő, hanem egészében Macpherson művei. Aki elmondása szerint a skót felföldön való utazásai során gyűjtötte Fingal fiának az énekeit. Aztán már a másolók másolóival találkozhattunk: megjelent például Batsányi János fordításában az Osszián utolsó éneke. Ez valójában Edmund von Harold alkotása: ő azt állította, hogy eredeti gaelből fordította a művet. Ott volt aztán a másik Batsányi-fordítás, az Oszkár halála: maga Macpherson vonta kétségben egy lábjegyzetben, hogy ez eredeti volna.

Most tudósok matematikai módszereket felhasználva vetették egybe az ossziáni hősöket két ír történet alakjaival. A Coventry Egyetemen kutató Ralph Kenna a The Independent cikke szerint kijelentette: irodalmi hoaxról van szó, Ossian biztosan nem létezett. A professzorok kutatásukat az Advances in Complex Systems lapban publikálták. Két ír történetet vettek alapul, az Acallam na Senorachot és Lady Gregory szövegét: az Ossiannál megjelenő karakterek társadalmi hálóit vizsgálva pedig rendkívüli egyezéseket fedeztek fel az említett művek szereplőinek társadalmi hálóival. Összevetést végeztek Homérosz műveivel, az Odüsszeiával és az Iliásszal is. Kenna kifejtette: eddig az ossiani alakokat az ír folklór szereplőivel vetették egybe. Ők bizonyosabbra mentek, és a szereplők kapcsolódási pontjait hasonlították össze. „Ossian nagyon erősen egybevág az ír szövegekkel, de a klasszikusokkal már kevésbé” – állapították meg.

Persze, a művek minősége más kérdés. Macpherson munkáját többen dicsérték, mondván, jó szövegeket alkotott meg, és végső soron ez a lényeg. „Úgy hiszem, ő a valódi Ossian” – vélekedett Kenna. Az ossziáni művek nagy népszerűségre tettek szert, sokan egyenesen a XVIII. század Harry Pottereként utalnak rájuk, bár gyerekkönyvnek épp nem voltak nevezhetőek. Nagy rajongók viszont akadtak, köztük az Egyesült Államok 2. elnökével, Thomas Jeffersonnal. Ő még a gael nyelvet is meg szerette volna tanulni, hogy eredetiben olvashassa a műveket. Jean-Pierre-Louis de Fontanes pedig Napóleonnak szóló, 1797-es levelében megemlítette: úgy tudja, a hadvezér mindig tart magánál Ossian-szövegeket, még csaták közben is.

Nem a III. századi költő fantáziaalakja az irodalmi élet egyetlen vesztese mostanság: egy jóval valódibb alkotó, William Shakespeare sem úszta meg az eredetiségvizsgálatot. Őt egy 23 tagú nemzetközi kutatócsoport vette célba, bizonyítva: Christopher Marlowe annyira biztosan belenyúlt egyes darabokba, hogy társszerzőként meg kell említeni őt a jövőben. A XVI. században élt angol drámaírót épp Shakespeare taszította le trónjáról, a Hamlet szerzője előtt őt tartották hazája legnagyobbjának. Pedig úgy tűnik, Marlowe-nak is voltak érdemei a sikerében: az e hónapban megjelenő New Oxford Shakespeare-ben így már a VI. Henrik társszerzőjeként tüntetik fel őt. Akadtak, akik sokáig úgy vélték: Marlowe volt igazából Shakespeare, ezt az elméletet viszont már elvetették. Tizenhét Shakespeare-darabról viszont továbbra is úgy vélik, hogy más munkája lehet: 1986-ban még csak 8-ról gondolták így.

A kutatást vezető Gary Taylor (Florida Állami Egyetem) szerint a VI. Henrik három részének szövegében egyértelműen kimutatták Marlowe keze munkáját. „Az ortodox elképzelés szerint Shakespeare egyáltalán nem is tett hozzá semmit” – fejtette ki a The Guardiannek. Azt egyébként már a XVIII. század óta sejtik, hogy Marlowe-nak köze lehetett a drámákhoz, de ezt most először jelzik is egy Shakespeare-kiadásban. Nem csak a VI. Henriknél jelzik más munkáját: míg itt társszerzőséget említenek, a Minden jó, ha jó a vége esetében Thomas Middletont tüntetik fel, mint akinek köze volt a szöveghez. Az állítás szerint két fázisban íródott a mű. Az első feltehetőleg 1605-re datálható, és teljes egészében Shakespeare munkája, a második viszont Middletoné az 1620-as évekből.

Az Új Oxford Shakespeare négy kötete október 27. és december közt jelenhet meg. Tartalmazni fogja már az Arden of Aversham című darabot is, ami 1592-ben, ismeretlen szerzőtől jelent meg. Kötötték már korábban Thomas Kydhez, Marlowe-hoz és Shakespeare-hez is, itt pedig egyszerre jelzik majd a névtelenséget és Shakespeare feltételezett szerzőségét. A kutatócsoport most elvetette, hogy Kyd vagy Marlowe lenne a mű valódi írója.

Marlowe rövid élete és váratlan halála számtalan találgatásnak ad okot a XVI. század óta. Születéséről sem tudunk biztosat, csak annyit, hogy 1564. február 26-án keresztelték Canterburyben. Egyetemi diplomáját a királyi tanács közbenjárására kaphatta meg, ami miatt beindultak a pletykák, hogy valójában I. Erzsébet kémfőnökének, Francis Walsinghamnek a titkosügynöke. Rövid alkotó időszakának darabjai rendkívüli népszerűségre tettek szert, kezdve a Dido, Karthágó királynőjével. Magyarországon is nagy népszerűségre tettek szert olyan művei, mint a Doctor Faustus, a Nagy Tamerlán vagy A máltai zsidó. Huszonkilenc évesen, 1593 májusában érte a halál, sok találgatást beindítva: volt, aki szerint ateizmusa miatt a királynő rendelte meg a gyilkosságot, más szerelemféltésre gyanakodott. Egyesek odáig merészkedtek, hogy kifejtették: Marlowe valójában csak eljátszhatta a halálát, aztán Shakespeare-ként írt tovább. Az összeesküvés-elméletek közül ennek azért nincs sok támogatója.