A La Signora é da buttare (A hölgy eldobni való) című darabjában a vietnami háború ellen foglalt állást, emiatt az amerikaiak többször is elutasították vízumkérelmét, 1968 után a keleti tömb országaiban is évtizedekig nemkívánatos szerző volt.
A hatvanas évek végén az Olasz Kommunista Párttal való kapcsolata is megromlott, miután bírálni merte a párt politikáját. Fo és felesége több színtársulatot is alapított, amelyekkel gyárakban, parkokban, egyéb közösségi helyeken adták elő darabjait, köztük a világsikert aratott Mistero buffót (Buffó misztérium), amely egy középkori misztériumjáték keretein belül az éppen időszerű kérdéseket elemzi szatirikus stílusban.
Egyik legismertebb darabja az 1970-es Egy anarchista véletlen halála, amelyet az olaszországi pokolgépes merényletek idején íródott, és egy kihallgatás közben a rendőrség ablakából kizuhant vasutas igaz történetén alapul.
A nyolcvanas évek elejétől enyhült az íróval szembeni külföldi ellenérzés, több nemzetközi díjat is kapott. 1997 októberében – az irodalmi és politikai körök nem kis meglepetésére és felháborodására – neki ítélték oda az irodalmi Nobel-díjat, amelynek összegéből Fo és felesége a mozgássérült és hátrányos helyzetű gyermekek támogatására hozott létre alapítványt. Az indoklás kiemelte: Fo „a középkori commedia dell'arte hagyományait követve ostorozza a hatalmat és visszaadja a megalázottak méltóságát”.
Az írót a Nobel-díj sem „szelídítette meg”, az Abnormális kétfejű című darabjában Silvio Berlusconiról rajzolt kegyetlen karikatúrát. Élete utolsó pillanatáig tevékeny maradt, szatíráiban a bankokat és a nagyvállalatokat ostorozta. Neve a magyar nézők előtt sem ismeretlen, több darabját (Nyitott házasság, A csöcsös ördög, Nem fizetünk, Csak asszonyok) hazai színpadokon is bemutatták.
