Miért nem az állam találja meg a műkincseket?

És miért mindig Virág Judit? Buzinkay Pétert, a Forster Központ műtárgyfelügyeleti vezetőjét kérdeztük.

A hivatal azonban nem lát rá minden lappangó, eltulajdonított vagy elpusztult műalkotásra. Csak azokkal tud foglalkozni, amelyek a látókörébe kerülnek. A nyilvántartásában jelenleg több mint százezer műtárgy szerepel, csakhogy Magyarországon akár százmillió műtárgy is lehet, vagyis ezeknek csupán töredéke van a hivatal szeme előtt. Ami azt is jelenti, hogy a műtárgypiac legnagyobb része ellenőrizhetetlen az állam számára, ez pedig kiváló lehetőséget biztosít az illegális kereskedelemre.

„Ahhoz, hogy nyilvántartásba tudjanak venni egy lopott vagy eltűnt műtárgyat, két dologra van szükség: elegendő adatra a műtárgyazonosításhoz, illetve bizonyítékokra, hogy jogsértő körülmények között tűnt el a tárgy” – fejtette ki Buzinkay. Ezek nélkül a hivatal nem tud mit kezdeni az üggyel. Lopás esetén rendőrségi feljelentésre van szükség, hogy a bűncselekményről külső bizonyíték is legyen. Nem mindegy persze, milyen részletes a bejelentés. „Ha úgy szól, hogy elloptak egy festményt, amelyen lovak vannak, az olyan, mintha a körözés alapján a rendőröknek egy piros színű autót kellene megtalálniuk” – fogalmazott az irodavezető.

A feljelentés azonban nem olyan természetes, mint gondolnánk. A károsultak nem minden esetben fordulnak a rendőrséghez, különösen akkor, ha nem ellopták, hanem mondjuk kicsalták tőlük a műtárgyat. Feljelentés nélkül azonban nem ellenőrizhető, hogy pontosan mi történt – árulta el Buzinkay Péter.

Ha lopott kép kerül elő, és a rendőrség lefoglalja, a nyomozás lezárultával dönteni kell, hogy kihez kerüljön vissza. Ám ez nem mindig egyszerű kérdés. „A magyar jog szerint tulajdonjogot csak tulajdonostól lehet szerezni, tehát lopott holmihoz nem lehet jogszerűen hozzájutni. Ez alól egy kivétel van: a kereskedelmi forgalomban történt jóhiszemű szerzés – mutatott rá az irodavezető. – Vagyis például amikor valaki egy nyilvános árverésen jóhiszeműen, a lopásról mit sem tudva vásárol műtárgyat.”

A vevőtől kellő gondosságot várnak el, ami azt jelenti, hogy előzetesen alaposan megvizsgálta, mire adja ki a pénzét. Vagyis elolvasta a műkereskedő katalógusát, tájékozódott, hogy minden rendben van-e, nincs-e gyanúra okot adó körülmény, ellenőrizte-e a vonatkozó nyilvántartásokat, hogy nem védett-e, nem lopott-e a kép. Így ha ezt bizonyítani tudja egy lopott tárgy visszaadásakor, a bíróság a döntésében az ő kártalanítását is előírhatja.

Vaszary János Víz alatti világ című hatalmas képe esetében még nem világos, hogy milyen módon tűnt el annak idején, és így egyelőre – amíg ezzel kapcsolatos iratanyag ezt egyértelművé nem teszi – sem az eltűnt, sem a lopott műalkotások kategóriájába nem lehet besorolni. A második világháborúban számos műalkotás semmisült meg vagy veszett el, utóbbiak jó része a mai napig lappang valahol. Ám ha az eltűnéskor nem történt jogsértés, vagy nem bizonyítható, akkor a hivatal nem tud mit kezdeni az üggyel, akkor a szenzáció nem több mint művészettörténeti érdekesség. Buzinkay Péter hangsúlyozta, csak azért, mert egy Vaszary-kép most újra felbukkant, még nem feltétlenül kell foglalkozniuk vele.

Más a helyzet, ha védett műalkotásnak kél lába. Ekkor a hivatalnak minden rendelkezésére álló utat végig kell járnia, hogy felkutassa az eltűnt nemzeti kincset, és ha nem találja nyomát, akkor eltűntként bejegyzi. Ám az eltűnés sem mindig magától értetődő. Izgalmas eset például, amikor egy közgyűjtemény leltári ellenőrzése során kiderül, hogy néhány műtárgy köddé vált. Ennek sok oka lehet: a rendetlenségben nem találják, vagy kölcsönadták más intézménynek, csak ezt éppen nem megfelelően adminisztrálták. Ebben az esetben a műtárgyfelügyelet leltári hiányként is fel tudja venni az eltűnt műtárgyak közé.

2012-ben Kecskeméten, az egykori megyei múzeum revíziójakor kiderült, több mint száz műtárgy hiányzik. Az ügyben feljelentés született, a nyomozás során pedig egy tucatnyi képet meg is találtak az eltűntek közül, méghozzá szerte a városban: a gyűjtemény egy részét kikölcsönözték különféle hivataloknak. „Ez általános gyakorlat Magyarországon – mondta Buzinkay. – Ha az intézmény fenntartója, a város vagy a megye elkér egy festményt a múzeumból, nem illik a kérést visszautasítani. A Nemzeti Galériának százas nagyságrendben lehetnek kihelyezett műtárgyai szerte az országban.”

A csodálatosan banális módon előkerült Vaszary-kép egy másik kérdést is felvet: miért nem tud a hatóság az állami intézményekben található műalkotásokról? „Minden közintézmény készít vagyonleltárt, ám erre a műtárgyvédelem nem lát rá – válaszolta az irodavezető. – Egy polgári jogállamban nem is lehet elvárni, hogy mindenki beszámoljon a tulajdonáról. Ám sajnos az sem várható el, hogy tudatában legyenek, pontosan mi is van a birtokukban. Az »eszközleltárban« egy festmény általában úgy van feltüntetve, hogy egy darab festmény. Akkor is, ha Vaszary János festette.”

A lappangó képek felkutatása és dokumentációja tehát rendkívül összetett feladat, és mint láttuk, a hivatal a műkincsek csupán egy apró részével bír el. Kérdés, hogy a helyzet miként alakul 2017. január 1-jétől, amikor a Forster Központ megszűnik, feladatainak egy részét – köztük a műtárgyfelügyeletet – pedig a Miniszterelnökség veszi át. „A visszajelzések alapján eddig jól működtünk – fogalmazott az átszervezés kapcsán Buzinkay Péter. – Remélem, hogy a Miniszterelnökség gyökeresen nem változtat majd a műtárgyfelügyeleti rendszeren.”