Oszama bin Laden bunkere a Trafóban

„Okot adtak nekünk arra, hogy újraírjuk a XXI. század első évtizedét, mintha csak egy western­film lenne.”

Több mint érdekes történelmi időutazásban lehet része annak, aki holnap, illetve szombaton este nyolctól a Trafóba látogat, hogy megnézze a spanyol Agrupación Senor Serrano társulat Egy ház Ázsiában című darabját. Az előadás központjában ugyanis az amerikaiak által még 2011. május 2-án a pakisztáni Abbottábádban levadászott terroristavezér, Oszama bin Laden hírhedt bunkere áll. Illetve egyből annak két további másolata, amely ugyancsak központi szerepet kap az előadás során.

A velencei biennále Ezüst Oroszlán díjat is elnyerő darabban méretarányos makettek modellezik a történelmet, dokumentumfilmes eszközök visznek el Bin Laden búvóhelyére, és színészek teszik jelen idejűvé a produkciót. A pakisztáni bunker mellett megelevenedik az észak-karolinai másolat is, ahol a tengerészgyalogság gyakorolja Bin Laden elfogását, valamint a szintén az eredeti alapján Jordániában felépített ház, amelyben Kathryn Bigelow rendező instrukciói mellett leforgatták a később a legjobb hangvágásért Oscar-díjat is nyerő Zero Dark Thirty filmet 9/11 értelmi szerzőjének, az Iszlám Állam előtt a leginkább rettegett terrorszervezet, az al-Kaida vezérének elfogásáról. S ha még nem lenne elég a házakból, megjelenik egy épület, maga a szintézis, amely magába sűríti az előző hármat: ez utóbbi tornyosul a nézők fölé a színpadon.

A történet során közben térben és időben is ugrálunk. Elvisznek például a vadnyugatra, ahol a híres csirikava apacsvezér, Geronimo története elevenedik meg, s a párhuzam Bin Ladennal nem véletlen, hiszen cinizmusból, avagy sem, de a csúcsterrorista is ezt a fedőnevet kapta az amerikaiaktól a likvidálására indított akcióban.

A produkció a keresztes hadjáratoktól kezdve Amerika elfoglalásán át egészen napjainkig vonultat fel különböző történelmi eseményeket, hódítók és meghódítottak, vesztesek és nyertesek szemszögéből. Ütések és visszaütések, diktátorok és hajtóvadászatok villannak fel a középkortól napjainkig. Végül pedig felmerül a kérdés: ha elfogunk is egy Bin Ladent, mikor tűnik fel a következő? Iszlám Állam, ugye ismerős a dolog?

A kérdés persze már csak az, mi vesz rá egy társulatot egy ilyen tematikájú produkció megalkotására. Ebben a darab dramaturgja, Pau Palacios volt segítségünkre, aki szívesen mesélt arról, miként állt össze bennük a koncepció.

– Azt szoktuk mondani, nem mi választottuk a témát, hanem az minket. Egyszer olvastunk egy cikket arról, hogy az amerikai tengerészgyalogság megépítette Bin Laden bunkerének mását, hogy azon gyakorolják a leendő akciót, ahogy arról is cikkeztek, hogy a témából forgatott Zero Dark Thirty forgatásához is ugyanezt tették, csak épp Jordániában. Ekkor hirtelen elkezdtünk azon gondolkodni, milyen filozófiai következményei lennének annak, ha ezeket a tényeket egybegyúrnánk. Hogy a valóságot utánzó másolatok miként működnek ma. S miért tűnik úgy, ezek maradtak nekünk csak, amik bemutatják a minket körbevevő tények halmazát – összegezte lapunknak a darab megalkotásához vezető folyamatot Palacios.

Az egyes történelmi szálak összeboronálása ugyancsak fontos eleme a darabnak; hogy miért ezt vagy azt a konkrét eseményt emelték be az idővonalba. Ezzel kapcsolatban a dramaturg megjegyezte, a Geronimo-szálat Bin Laden fedőneve miatt semmiképp sem hagyhatták ki. – Azzal, hogy a Neptunusz szigonya elnevezésű katonai akcióban az al-Kaida-­vezérnek ezt a fedőnevet adták, az amerikai hadsereg kimutatta a foga fehérjét. Kitalálhattak volna egy másikat, de nem, ők ezt választották. Szerintünk nem véletlenül. Még mindig a vadnyugaton érzik magukat, miközben meg vannak győződve arról, hogy ők a cowboyok, mindenki más pedig indián. Okot adtak nekünk arra, hogy újraírjuk a XXI. század első évtizedét, mintha csak egy western­film lenne – avatott be az idősíkok összegereblyézésének miértjeibe a darab dramaturgja.

Pau Palacios arról is beszélt, hogy roppant komplikált folyamat volt, míg a produkció a ma látható formájában összeállt. Az első, még csak mindössze húszperces performance-on mintegy tíz hónapig dolgoztak, majd újabb hónapok alatt lett kész ennek a duplája. A színpadi megjelenést közben még az első hivatalos premier után fél évig finomítgatták, így mintegy két és fél évig tartott az alkotási folyamat. Főleg, hogy a múlt víziói, fiktív és valós síkok villannak fel videoprojekcióban, videojátékokban, megjelenített virtuális valóságban és élő szereplős jelenetekben.

A CAFe Budapest égisze alatt futó előadás angol nyelven, magyar felirattal lesz látható.