– A legutóbbi, idén megjelent albuma, az Eusa egy nyugodtabb, zongorás lemez, míg mondjuk a 2011-es Skyline jóval energikusabb, összetettebb volt. Mi inspirálta a mostani album elkészítésében, minek a függvénye, hogy épp egy minimalistább vagy komplexebb album születik-e?
– A történet roppant egyszerű: először volt egy zongorás könyv, az Eusa, ebből született aztán a lemez is. Utazgattam a szigeten, ahol élek, közben különböző hatások értek, amik végül az Eusa megszületéséhez segítettek hozzá, és a könyvet támogatandó jött végül létre a lemez is. Ushant szigetén élek, amit bretonul Eusának neveznek: egy 15 négyzetkilométeres, 850 fős szigetről van szó. A természet inspirálta a lemezt, a természet hangjai, hangulatai.
– Nyilatkozta már korábban is, hogy szigeteken érzi jól magát, és a 2014-es Infinity felvételeit is Izlandon kezdte meg. Ha megnézzük az Eusán szereplő Porz Goret-hez készült klipet, ott is ezt látjuk: ül egy zongora előtt egyedül, béke, tengerpart. A nyugalom és egyedüllét az, ami vonzza ebben a környezetben?
– Több mint tíz éve élek már egy szigeten, ez már a részemmé is vált, a természetes otthonommá. Hogy mit szeretek benne? Nehéz ezt szavakba önteni.
– A művész magánya?
– Nem igazán, teljes társasági életet élek. Talán egyfajta szabadságérzet vonz benne, felszabadulttá teszi az embert ez a környezet. És persze gyönyörű is az egész hely.
– Nyilatkozta korábban, hogy a zene nem nyelv, inkább valami más, és hogy igyekszik a nyelveket minél inkább kivonni a zenéből. Mi akkor, ha valami más?
– A természet hangjai, állatoké, a legösztönösebb módja, ahogy kifejezed magad. A természethez kötődik a zene, a természettel összefonódó saját természetünkhöz.
– A legutóbbi filmzene, amin dolgozott, a Tabarlyé volt 2008-ban. Van már elképzelése egy esetleges következő vállalkozásra?
– Nem igazán.
– Milyen filmet preferálna egyébként, van valami, ami összeköti az eddigieket, az Amélie csodálatos életét, a Good bye, Lenint és a Tabarlyt?
– Inkább mások voltak ezek a filmek. A Tabarlynál erősebb a kötődés hozzám, a szigeten való életemhez. Egy dokumentumfilm a francia tengerészről, Éric Tabarlyról.
– És az Amélie mennyire kötődik önhöz, mit jelent 2016-ban ez a film Yann Tiersennek? Ha a nevét említik, a legtöbbeknek ma is az az első: igen, ő az Amélie zeneszerzője.
– A filmmel semmi bajom nincs, azzal viszont inkább, amit megjelenít. Ezzel a hamis francia romantikus képpel, hogy ez lenne valóban a párizsi identitás, ami ott megjelenik. Nem mondom, hogy hazugság, csak hogy nem feltétlen valós ez a kép. Párizs nem ilyen. Művészetileg persze a film nagyon jó.
– Akkor milyen Párizs?
– Nem biztos, hogy nekem kell erre választ adnom, nem is ott élek. Arrogancia túl sok van az emberekben és mindaz, ami a világvárosokra jellemző. Túl kevés van abból, ami távol a fővárostól, Ushant szigetén található, ahol élek.
– Rengeteg zenésszel dolgozott már együtt: a Noir Désirrel, a Bastarddal, Shannon Wrighttal. Kivel játszana együtt szívesen még a jövőben?
– Jó kérdés, jelenleg nincs folyamatban efféle együttműködés. De már tervben van a következő album, három éven belül jöhet is.
– Napjainkban is pezsegnek a kultúrviták, most éppen Bob Dylan irodalmi Nobel-díjáról oszlottak meg a vélemények. Hogy látja, megérdemelte az elismerést?
– Nahát, jó kérdés, ezen nem is gondolkoztam még. Jó, hogy megkapta. De nincs kiforrott véleményem erről.
– Politikáról mindenesetre szokott, világos állásfoglalásokat hallhattunk eddig. Annak tekintette a Diam’s nevű francia női rapperrel való együttműködést, és korábban arról beszélt, már a baloldal sem a legjobb, de az alternatíva még rosszabb. Mintha napjaink helyzete is még inkább az lenne: Szíriát a porig bombázzák, az Európai Unió válságban, itt a brexit, erősödik a szélsőjobboldal. Hogy látja a helyzetet, van még remény?
– Az albumom is a természetből indul ki, a kisebb, minket körülvevő dolgokból. Hogy ott tegyünk meg mindent, amit csak tudunk, mert globálisan a helyzet… Hát, nem tudom, ott hogyan jöhetne változás, hiszen a piacok irányítanak főként, az üzleti érdekek. Nem hiszek jelenleg egy nagy politikai változásban. Hiszen mit látunk? Trumpot például vagy Marine Le Pent. Alulról, apránként kell építkezni, ennyit tudok mondani.
Éles határ nélkül
Önállóan érkezett a Café Budapest Kortárs Művészeti Fesztivál szerda esti koncertjére Yann Tiersen, a francia zeneszerző, aki vallja: nincs éles határ a klasszikus és populáris zene között. Ennek jegyében dolgozik is: az Amélie csodálatos életének filmzenéjével ismertté vált Tiersen hol katartikusabb, energikusabb irányba mozdul el, hol finom szövésű zongorajátékkal gyönyörködtet. A Müpában megrendezett koncerten zongora mellett egy hegedű is előkerült a legutóbb zongorás lemezzel (Eusa) jelentkező Tiersentől. Ő készítette a Good bye, Lenin! zenéjét is, az olyan lemezei, mint a L’Absente (2001) vagy a Les Retrouvailles (2005) bizonyítják: sokrétű tehetségről van szó, aki bármilyen irányba is mozduljon el, nagyon tiersenes zenét fog írni.
###HIRDETES2###
