Talán várni kellett volna még a premierrel

A Katona társulata nélkül Moliere nem legjobb darabjának vérszegény közege elvész a színpadon.

Pethő Tibor
2016. 10. 21. 12:06
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Kigombolja az ingét, a törülközőt a lavórba mártja, a mellkasát és a hónalját dörgöli akkurátusan. Máté Gábor mintha csak Faust-beli vetkőzésének mozdulatait folytatná szinte kottázhatóan. Ugyanolyan, egyszerre szép és groteszk jelenet támad az általa megformált Arnolphe gesztusai nyomán, mint Schilling Árpád másfél évvel korábbi Goethe-adaptációjában. Taglejtése, hangsúlyai az egész játék alatt hasonlóan lemondók, gátlástalansága, rutinos cinizmusa mögött is – hol jobban, hol alig észrevehetően – kétségbeesettség sejlik fel. Színpadi jelenléte markánsan fogalmazza meg a darab Ascher Tamás rendezésében megnyilvánuló kettős igazságának egyik oldalát. A magának feleséget nevelő, majd felcseperedése után őt azonmód nőül venni kívánó öregemberét, aki biztos léptekkel kerül egyre közelebb a halálhoz, s akit a magány az idő múlásával kizárólag végérvényes hanyatlására emlékezteti. Arnolphe eljutott abba az életkorba, hogy magáévá tegye Michel de Montaigne-nek azt a fiatalok számára felfoghatatlan gondolatát, hogy „bölcselkedni nem egyéb, mint felkészülni a halálra”. Házasságával kimondatlanul ettől a fajta magányos bölcselkedéstől menekülne Moliere előadásának hőse a Katonában.

Szembefeszül ezzel a fiatalok igazsága, akik az elmúlásra legfeljebb abban a formában gondolnak, hogy helyet követeljenek maguknak a keletkező űrben, egymás iránt táplált szerelmüknek a nap alatt. Ez a második szellemi vonulat azonban sajnos csonka marad – nem a szereplők hibájából.

Máté Gábor kiválóan játszik, nemkülönben a darabban részt vállaló többi színész, leginkább Jordán Adél, Ötvös András (ők formálják meg a két szolgát), Bán János (a barát, Chrysalde). A Katona társulatával egyébként is nagy szerencséje van Ascher Tamás rendezőnek. Nélkülük Moliere – mondjuk így – nem a legjobb darabjának jelen esetben vérszegény közege elvész a színpadon. Hiába a Závada Péter által újraírt szöveg; hiába teremt Khell Zsolt díszlete jelzésszerű, helyenként finom és frivol, helyenként egészen káposzta- és kapcaszagú francia miliőt, mindez nem kendőzheti el az összecsapottságból eredő súlyos egyensúlyzavarokat.

Mit értünk összecsapottság alatt? Leglátványosabb e tekintetben a karakterek belső zavarossága. Lehetetlenség eldönteni például, kicsoda-micsoda is a valóságban Horace, Ágnes udvarlója? (Tasnádi Bence formálja meg a körülmények ellenére is jól.) Az egyik pillanatban ugyanis pusztán ösztön vezérelte lény, akit a légyott szexuális vonatkozásain túl nem nagyon érdekel más. A következőben pedig trubadúrként viselkedő szerelmes, aki megtalálva élete asszonyát, házasodni kíván.

A következetlenségek érdektelenné teszik az egyébiránt értékessé tehető pillanatokat. Várni kellett volna még talán a bemutatóval.

(A nők iskolája. Írta: Moliere; Závada Péter. Katona József Színház. Rendező: Ascher Tamás.)

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.