Tolvaly Ferenc: A német társadalom egészséges

A TV2 alapítóját új regényéről, a tévé jövőjéről és magyar helyzetéről, valamint a ’68-asokról kérdeztük.

– A naplóban és a Zsolnay-kódban is Teréz mesél saját magáról és a családról. Nehéz volt beleélnie magát a női elbeszélői szerepbe?
– Sokat beszélgettem gondolatban Terézzel, ez segített. Minden évben böjtölök hét hétig. Idén a nagyböjti időt fordítottam Teréz lélekútjának feltárására. Bemutatom egy nő mai értelemben vett emancipációs fejlődését, ami a 19. század végén szinte egyedülálló volt az Osztrák–Magyar Monarchiában. Abban az időben hasonlóval csak Párizsban vagy Berlinben találkozhatunk.

– Filmes körökben régebben azt mesélték önről, hogy a páneurópai pikniknek köszönheti a tévés karrierjét, mert végigfilmezte a határ megnyitását, amit aztán rengeteg külföldi tévécsatorna megvásárolt. Ez igaz?
– Nem volt olyan nagy anyagi sikere a filmnek, de kétségtelen, hogy új lehetőségeket tárt fel előttem. Azóta tudom, hogy a szabadságról igazán nem lehet beszélni. Meg kell élni, ahogy kelet-német barátaink megélték a határ osztrák oldalán. A képek, amiket akkor rögzítettem, mélyen bevésődtek az emlékezetembe. Utána visszatértünk Budapestre. Németországban már volt egy filmgyártó cégem, és elhatároztam, hogy Magyarországon is létrehozunk egyet. Megéreztem, hogy nagy történelmi fordulat előtt állunk. Ráadásul Németország egyre kevésbé érdekelt. Ott nagyon rendezetten működött minden már akkor is.

A TV2 alapításakor azt gondoltam, tudok olyan kereskedelmi televíziót üzemeltetni, amely közszolgálati feladatokat is ellát.

Pedig az egyetemünk, a Müncheni Filmakadémia akkori rektora, Albert Scharf professzor megmondta, hogy ez nem járható út. Vagy kereskedelmi televízió, vagy közszolgálati. Mondtam neki, hogy majd én megmutatom.

– Nehéz elképzelni, hogy valaki pusztán elvi, morális okokból adja fel egy kereskedelmi csatorna vezérigazgatói székét. Nem volt más oka, hogy távozott 2002-ben?

– Láttam, hogy zsákutcában vagyok, és a TV2-ből soha nem lesz az, amit megálmodtam. Valójában mindig egy kulturális televíziót szerettem volna. Nem volt értelme folytatni. Ez akkor vált nyilvánvalóvá, amikor az amerikai partnereink – negyvenkilenc százalék amerikai tőke volt a vállalatban – az európai tévéláncolatukban mindenütt bevezették a Big Brothert, és azzal látogattak meg otthon, hogy képernyőre kell vinni Magyarországon is, mert nagy siker lesz. Erre a beszélgetésre meghívtam az akkori pápai nunciust, és felvetettem neki, hogy a Vatikán miért nem járul hozzá ahhoz, hogy ha valaki egy valóságshowban levetkőzik, akkor azt úgy kezeljék erkölcsileg, mintha köztéren történne. Végül is, ha valaki ezt teszi, jön a rendőrség, és elviszi. Élő adásban felfogásom szerint ez ugyanannak minősül. Átvitt értelemben az élő adás is egyfajta köztér. Partnereink megértették, hogy a gondolkodásunk különbözik. Megvették az üzletrészeinket, és barátsággal távoztam.

– Ha ma kezdené a pályáját, látna fantáziát abban, hogy kereskedelmi csatornát alapítson Magyarországon?
– Nem hiszem, hogy médiaszempontból ma bármilyen külföldi befektető különösebb fantáziát látna egy 3,8 millió háztartással rendelkező országban, amelynek egy része ráadásul nem is fizetőképes. A kereskedelmi televízió amúgy is a múlt. A lineáris televíziózás, az előre meghatározott műsorfolyam hamarosan értelmét veszti. Egyre inkább a néző lesz a műsorigazgató, ő választja ki azokat a műsorokat, amiket meg szeretne nézni. Az időpontot is ő határozza meg. Az okosképernyő egyre kedvezőbb áron kapható. Lehetővé teszi, hogy az összes rendelkezésünkre álló forrásból – többek között internet, égi és kábelcsatornák – érdeklődésünk szerint összeállítsuk a műsort. A néző nem egy lineáris műsorfolyamot néz, hanem maga válogat.

Tolvaly Ferenc Marosvásárhelyen született 1957-ben. 1974-ben szüleivel Németországba emigrált, a kastli Magyar Gimnáziumban fejezte be a középiskolát. 1981-ben felvették a Müncheni Filmfőiskola játékfilmrendezői és médiamenedzseri szakára. Filmgyártó céget alapított, rendezőként és producerként tevékenykedett, a magyarországi rendszerváltásról is készített dokumentumfilmet. A magyar kereskedelmi televíziózás elindulásakor a TV2 alapítója. 1979-ban Münchenben jelent meg első verseskötete. Magányos évszázad-regénytrilógiájában a müncheni emigráció élményeit is feldolgozta. Az utóbbi években többek között zarándoklatairól – El Camino, Tibet, az iszlám szent helyei – írt regényeket és készített filmeket.

– A TV2 alapítása után nagyon hamar jött a kormányváltás. Hogy jött ki a TV2 vezetőjeként az első Orbán-kormánnyal? Voltak konfliktusaik a politikával?
– Vezérigazgatóként nem volt közöm a hírműsorok tartalmához, csak munkaadója voltam a szerkesztőség dolgozóinak. Én nem tudok politikai nyomásgyakorlási kísérletekről. Egyébként nálunk is voltak konzervatív újságírók. A harmincöt tagú szerkesztőségből kettő és félről tudok.

– Hogy bírja ki, hogy elszakadt a médiától?
– Teljesen nem szakadtam el tőle. Augusztusig egy német médiacsoport igazgatótanácsában ültem. Most ugyanebben a cégben egy felügyelőbizottsági tagságot ajánlottak fel, az év végéig kell döntenem. És 2002-ben beiratkoztam egy londoni internetes filmfőiskolára. Minden héten küldenek húsz-huszonöt témát: a legújabb műsorstruktúrák, formátumok, dramaturgia, stúdiótechnika.

Tanulmányozom, hogy miként lehet egy internetes televíziót elindítani, milyen költségekre lehet számítani. Elképesztő, hogy ma már „fillérekből” elindíthatja bárki a saját internetes tévécsatornáját.

– Indít egyet?
– Nem. De a játékfilmrendezés és a médiamenedzsment a szakmám, és máig érdekel. Valószínűleg életem végéig követem majd a fejlődését. Általában a német közszolgálati televíziókat figyelem, de néha bele-belenézek azért a magyar médiába, és látom, hogy öt-hat évvel lemaradt attól. A „második képernyő” például egyáltalán nem tűnik fel a műsorainkban, pedig nagy lehetőség a mobileszközök bevonása a televíziózásba. A tévének nagyon jó, mert az applikációval létrejön egy közösség, amely a műsor közben jelen van ezen a felületen. Egy német főműsoridős talkshow alatt akár kétmilliós közösség is részt vehet. Sok háttéranyagot is lehet szállítani mobileszközön, ami nem férne bele egy kilencven perces talkshow-ba. A szó és a kép itt nem száll el, mint a televízióban. Ez óriási lehetőség.

– A magyar közmédiát nézi?
– Korábban néha a Duna Televíziót, most az új kulturális csatornát nézem, örülök, hogy elindult. Reményteljes vállalkozás. A kereskedelmi csatornákat sem követem azóta, hogy felálltam a TV2 vezérigazgatói székéből. Csak a Hír TV-t, de azt inkább hírcsatornának nevezném.

– Gondolom, azt azért hallotta, hogy ki vette meg a TV2-t.
– Azt nem tudom, ki a valódi tulajdonosa, de azt igen, hogy Andy Vajna neve felmerült ezzel kapcsolatban.

– Ha Németországban azt meséli, hogy a filmügyi kormánybiztos állami hitelből kereskedelmi tévécsatornát vásárolt, mit mondanak?
– Ilyet nem mesélek. Németországban ez sokkal összetettebb kérdés. A médiatulajdonosok valamint a képviselőik és a szerkesztőségek között elég nagy a tűzfal. Erre vigyázni is kell.

– Mégis sokan kritizálják a német médiát, még Magyarországon is. A migrációs válság kapcsán például sok szó esett arról, hogy elfogultan tudósítanak, el akarják hallgatni a valóságot. Egyetért?
– Amit migránsügyben láttunk, már-már azt sejtette, valami történt, mert túlságosan egy irányba mutattak a tudósítások. De ha most nézzük a német médiát, különösen a kölni és hamburgi szilveszteri esték után, látjuk, hogy nagyot változott. Jobban odafigyelnek arra, hogy a vendégeknek, akiket meghívtunk, igazán még az identitását sem ismerjük.

A német társadalom egészséges, önszabályozó ereje nincs veszélyben. Bizonyára a helyükre kerülnek a média túlkapásai is.

Vannak persze bizonyos tendenciák. Meg kell értenünk, hogy a német értelmiség a 68-as generációból és tanítványaiból származik. A baloldali eszmevilág sok helyen kitapintható. A televíziós szakmában is. Ez egy teljes generáció, és a 68-as nemzedékben nem volt olyan, aki csak egy kicsit lázadt. Voltak radikális és kevésbé radikális szárnyai ennek a lázadásnak, de alapvetően azonos volt a gondolkodásuk.

– Katolikus konzervatívként hogy jött ki velük?
– Tiszteletben tartjuk egymás hitét, gondolkodását. Ők is tisztelik a nézeteimet.

Tanáraim a Filmakadémián a 68-as eszméken nőttek fel, de engem mindvégig erősítettek felfogásomban és önazonosságomban.

Arra sarkalltak, hogy magyar témákkal foglalkozzam, és az El Camino – Az úttal kezdődő lélekkaland dokumentumfilm- és regény-sorozatomon is professzorom támogatásával kezdtem dolgozni.

###HIRDETES2###