„A szájuk többé nem iszik pohárból, csak tiszta forrásból.” Szombat reggel fél nyolctól a barátok, pályatársak, tanítványok – és egykori tanára, Szőnyi Erzsébet − emlékeztek Kocsis Zoltánra a Duna TV-n, s egymástól függetlenül Bartók Béla Cantata Profanájának e jelszóvá vált sorait idézték meg, vagy fogalmazták újra a hatvannégy éves korában, november 6-án elhunyt zongoraművészről, karmesterről, zeneszerzőről. Vásáry Tamás zongoraművész szavaival élve: Bartók Béla földi helytartójáról. Kocsis Zoltán volt ugyanis zenei életünk tiszta forrása, aki a muzsikát megszabadította a különféle divatok sallangjaitól, s Bartók nagyságát ő mutatta fel igazán a világnak.
A Zeneakadémia és az előtte lévő Liszt Ferenc tér talán még sosem volt annyira szomorú hely, mint szombaton. A tér általában az öröm helye, a koncertek előtt, azok szünetében és után boldogan beszélgetnek itt a zenerajongók. Most reggel nyolctól fehér rózsával érkeztek, hogy leróják tiszteletüket az aulában felravatalozott Kocsis Zoltán előtt. Sokuknak – még ha személyesen nem is ismerték – szinte olyan volt, mint családtag: s most két hete gyászolják. Akárcsak muzsikustársai és az általa vezetett Nemzeti Filharmonikusok tagjai, akik pénteki koncertjüket a Müpában is az ő tiszteletére szentelték. Szombaton is többen sírva érkeztek a művészbejáróhoz, hogy Mozart Requiemjével búcsúzzanak.
A zártkörű búcsúztató nem sokkal délután egy után kezdődött. Jelen volt többek között Orbán Viktor miniszterelnök, Kövér László, az Országgyűlés házelnöke, Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere is. Áder János köztársasági elnök gyászbeszédében a csodagyereket, aki igazabban játszotta Bach zongoradarabjait, mint sok felnőtt, a világhírű zongoraművészt, Bartók muzsikájának odaadó követét, valamint a zenekarvezető dirigenst is megidézte.
„Az örökérvényűségre kell törekedni, s nem a véglegesre” – citálta Kocsis Zoltán szavait, s arról sem feledkezett meg: Kocsis május végi születésnapját évtizedek óta jótékonysági koncerttel ünnepelte. „Mostantól fájó lesz nem vele ünnepelni, hanem rá emlékezni” – fogalmazott a „zenével gyógyító” Kocsis Zoltánról, aki Fischer Annie zongorajátékát egykor úgy jellemezte: „Fizikai ittléte illékony. Maradandó nyomot olyan szférában hagy, ami a természeti törvények határain kívül esik.” Áder János Kocsis Zoltánról úgy fogalmazott: „Fizikai léte illékonynak bizonyult, de maradandó nyomot, örök zenét, örök jelen időt hagyott ránk.”
