„Gróf úrnak szólították, de ugyanúgy felrúgták”

Esterházy Péterre emlékeztek a Müpában. Miért volt sztár? És miért volt megosztó?

Egy teljes írógeneráció legfőbb problémája volt, hogy igyekezzen ne úgy írni, ahogy Esterházy Péter – mondta Bán Zsófia hétfő este a Művészetek Palotájában rendezett Esterházy-emlékesten. – Ha valamit leírt az ember, azon tűnődött, vajon nincs-e az meg már Esterházy valamelyik szövegében – tette hozzá Parti Nagy Lajos. – Vagy ha nem nála, akkor Arany Jánosnál, Kosztolányinál, Weöres Sándornál. Így mentünk végig a soron.

Az esemény a Literárium irodalmi beszélgetések sorozatának különkiadása volt, amelyen Bán és Parti Nagy mellett Závada Pál, Spiró György írók, illetve Dés László és Dés András zenészek emlékeztek a július 14-én elhunyt Esterházy Péterre. Az est moderátora a Hír TV munkatársa, Veiszer Alinda volt.  

Az író halála után a pályatársak elsősorban a hiányt igyekeztek megragadni. A hétfői beszélgetés túllépett a gyászmunka ezen szakaszán, a résztvevők immár olyan kérdésekre kerestek választ, hogy Esterházy milyen hatással volt a kortársakra? Miért vált sztáríróvá? Miként gondolkodott a népről, a nemzetről, az alanyról és az állítmányról? És miért tartották sokan megosztónak?

– Esterházy értelmiségi néptribun volt – fogalmazott Spiró György. – Nyugatos, liberális, értelmiségi néptribun. Egész életében egyetlen hatalmas művet írt, amely különböző formát öltött – tette hozzá Spiró. – Ezeket ő maga, az író személye tartotta össze. Írásművészete voltaképpen egy „plebejus főúri gesztus” volt.

Spiró kifejtette, híressé vált írásában Esterházy hangsúlyozta, hogy nem népben és nemzetben gondolkodik, mégis ő maga volt a népnemzeti író. Ilyen volt a habitusa. Senki sem kérdőjelezhette meg az arisztokrata származását. De plebejus is volt egyszerre. És ez a kettő a tudatában görcstelenül alakította ki a nemzetét féltő és kritizáló szerepet.

Dés László továbbgördítette az értelmezést, szerinte Esterházy egy értelmiségi arisztokrata néptribun volt. Egyszerre volt meg benne a családja teljes történelme, és a kitelepítés tapasztalata. Gyerekként a csillaghegyi munkás tornaegyletben futballozott a BLASZ 2-ben. Gróf úrnak szólították, de ugyanúgy felrúgták a pályán.

– Mindig mondtam neki, hogy a komcsik csináltak belőle írót – idézte fel Dés. – Ha nem így alakul a történelem, akkor Esterházy a kastélyaiban rohangált volna, hogy intézze a birodalma ügyeit. Nem maradt volna ideje az irodalomra.

– A néptribun akkor igaz, ha „a tribun az íróasztal” – mondta Parti Nagy. – Esterházy minden szerepe, minden megmozdulása az íróasztalnál töltött időből indult ki, és oda is tért vissza. Minden attól van, és azáltal van, az elképesztő tehetség mellett, hogy folyamatosan dolgozott. Az írni tudás nincs csak úgy magában, állandóan dolgoztatni kell. És Esterházy bámulatosan tudta dolgoztatni.  

És mitől vált valódi sztárrá – tette fel a kérdést Veiszer Alinda. – Attól, hogy nem görcsölt rá a dologra – felelte Závada Pál. – Leült és dolgozott. Mindent könnyedén, látszólag a kisujjából kirázva fejtett ki. Ez volt benne a vonzó. Végtelenül könnyed volt – toldotta meg Parti Nagy. – Az egyfolytában rákérdező magabiztosság könnyedségétől volt igazi sztár.

– Mindenki ismerte az arcát, ismerte a hangját, és ismerte a mosolyát, a frizuráját, a modorát – fogalmazott Závada Pál. – Ő volt az, aki ezt egy személyben képviselte az irodalomban. És kitűnően csinálta.

– Szelíd iróniával viszonyult a kádárizmushoz, hiszen tudta, annak a rendszernek vége, ez nem kérdés – magyarázta Spiró György. – Esterházy iróniája, a szocializmusról írt paródiája egyedülálló volt, ami eltalálta a társadalom egy jelentős rétegét. A rendszerváltás után azonban már nem lehetett paródiát írni, hiszen ahhoz mindig kell valami, ami szilárdan létezik, amit ki lehet ismerni. Kicsúszott a lábunk alól a talaj. Péternek is váltania kellett: a posztmodern viccelődés átment általános magyar érdekképviseleti írásba. Irónia helyett a szatíra dominált a műveiben.

A „magyar érdekképviselet” gyakorlati működését a közönség hétfőn este Esterházy Péter egy korábbi hangfelvételéről ismerhette meg. Az író 2014 márciusában volt a Literárium vendége, akkor egyebek mellett az önismeretről beszélt. – Az önismeret hiányától csak egy lépés az öncsalás – fogalmazott Esterházy. – A jobboldal azt szereti mondani, hogy merjünk nagyok lenni. Ez marha jó. A baloldal azt szereti mondani, hogy merjünk kicsik lenni. Ez is nagyon jó. Mind a kettőben van igazság. Ne érjük be azzal, amik vagyunk, vegyük ugyanakkor tudomásul, hogy mekkorák vagyunk.

Az én szerény javaslatom, hogy merjünk akkorák lenni, amekkorák vagyunk. Tudnunk kell azonban, pontosan mekkorák vagyunk, és ehhez kell az önismeret.

Mindvégig a szemben álló oldalak egyesítésére koncentrált, sokan mégis megosztónak tekintették – hangzott el. – A magyarságnak arra az arcára irányított a figyelmét, amelyre nem jó ránézni – fogalmazott Parti Nagy. – Sokan úgy érezték, hogy Esterházy blaszfémikus, hogy igaztalan, hogy túl kritikus, túl gúnyos. És ez kiverte a biztosítékot. Dés László hozzátette, arra már kevesebben emlékeztek, amikor a rendszerváltás után az író kiállt és azt mondta: „földet vissza nem veszek”. És ezt olyan ember mondta, akinél valóban tétje volt a dolognak – mondta a dzsesszzenész, zeneszerző.

Az est Esterházy Péter hangjával zárult. – A prózaírás: munka – hallhattuk ismét a 2014-es felvételről. – Ezt nem lehet megúszni. Nem úgy van, hogy ha az ember tehetséges, akkor kevesebbet kell dolgozni. Majdnem hogy ellenkezőleg. Oda kell ülni és dolgozni, ha nem tudsz odaülni, az a tehetség hiányát mutatja. A jótollúságnak alig van köze az írósághoz.