Sylvie Guillem emberből van – ilyen és ehhez hasonló címekkel lehet találni kisfilmeket a párizsi Opera és a londoni Royal Ballet egykori tánccsillagáról a közösségi videomegosztókon. Az emberfeletti teljesítményre utaló rajongói bók nemcsak a francia balerina kivételes tehetségének szól, hanem a kivételes szerencséjének is. Rudolf Nurejev és Maurice Béjart egykori protezsáltja ugyanis tizenegy évesen lépett először színpadra, majd tett szert hírnévre, rajongókra, elismerésre, és tavaly ötvenévesen egy világ körüli turnéval búcsúzott a táncos pályától. A szerencse fogalma Sylvie Guillem esetében természetesen azt is jelenti: ritka az olyan táncművész, aki ennyi ideig a színpadon tud maradni. Az ízületek elhasználódnak, fáj a térd, a derék, a nyak, és szakadnak az inak. Egy-egy főszerepet alakító táncos olyan fizikai tehertételnek van kitéve, mint akár egy élsportoló.
Közhellyé koptatott igazság: a táncos pálya rövid. Bármennyire szép is, a test hosszú távon mégiscsak erőtlen. A második világháború előtt, ha valaki harmincévesen búcsúzott a színpadtól, teljesen megszokott volt, 1945 után hosszabbodtak meg a pályák. Ami után vagy el tudott helyezkedni a szakmán belül a táncművész, vagy nem, az átképzésére akkor sem, ma sem kap segítséget. Könnyebbséget jelentett ugyanakkor – az öregségi nyugdíjjal nem egyenértékű – művésznyugdíj, amelyről 1992 januárjában rendelkezett a magyar kormány: ezt a magánénekesek és a magántáncosok, valamint a fúvószenészek húsz szolgálati év után kaphatták, az énekkari és tánckari tagok, a színművészek, az artisták, továbbá a hivatásos előadóművészi működési engedéllyel rendelkezők huszonöt év után. 2012 januárjától a korhatár előtti nyugdíjakkal együtt a művésznyugdíjak is megszűntek, csak a Magyar Nemzeti Balett, a Győri Balett, a Pécsi Balett és a Szegedi Kortárs Balett művészei számíthattak továbbra is életjáradékra – ám már a magántáncosoknak is huszonöt év szolgálati időt írtak elő. További nehézség: a szolgálati időbe a gyes és a gyed nem számít bele, ami nem kedvez a gyermekvállalásnak.
A Magyar Táncművészek Szövetsége 2015 márciusában jelentette meg a Nemzeti Táncprogramot, amely a szakmai nyugdíj kérdésével is foglalkozik. Ebben úgy fogalmaznak: „A művésznyugdíj megszüntetésével hatályba lépett balettművészeti életjáradékra vonatkozó rendelet rendkívül diszkriminatív, hátrányosan különbözteti meg a színházak tánctagozatainál dolgozó, ott nem kevésbé jelentős művészi életművet létrehozó táncosokat, illetve a független – méltán neves és elismert – táncművészeti szervezetek munkavállalóit. Ezenfelül nem veszi figyelembe a négy felsorolt (Győri Balett, Magyar Nemzeti Balett, Pécsi Balett, Szegedi Kortárs Balett) szervezeten kívüli, de állami kitüntetéssel bíró táncművészek életművét és szolgálati idejét sem.” Az életjáradékhoz szükséges huszonöt éves szolgálati időt a táncprogram irreálisan magasnak tartja.
E szakmai dokumentumot eljuttatták a kultúráért felelős államtitkárnak, Hoppál Péternek, míg a táncszövetség elnöke, Mihályi Gábor, a Magyar Állami Népi Együttes művészeti vezetője és társelnöke, Kiss János, a Győri Balett igazgatója erről egyeztetett a Magyar Művészeti Akadémia elnökével, Fekete Györggyel – múlt év tavaszán. Aminek „máris” eredménye lett: október végén Balog Zoltán és Lázár János miniszterek törvényjavaslatot nyújtottak be, amely 2017. január elsejétől kibővítené az életjáradékra jogosultak körét. A jövőben a Magyar Állami Népi Együttes, a Magyar Nemzeti Táncegyüttes, a Duna Művészegyüttes, valamint a Budapesti Operettszínház táncművészei is jogosultak lehetnek az életjáradékra – a balettművészi életjáradékot pedig átnevezik táncművészire.
A tervezet általános indoklásából kiderül, a módosítás célja annak a diszkriminatív helyzetnek a feloldása, amiről a Nemzeti Táncprogram írt másfél évvel ezelőtt. Ám – mivel a kedvezményezett társulatokon túl is vannak még táncegyüttesek – úgy látszik, e probléma megoldása most sem sikerült.
