„Kocsis Zoltán halálával egy ösztönös zseni távozott”

Pályatársak, politikusok emlékeztek Kocsis Zoltán Kossuth- és Liszt-díjas karmesterre, zongoraművészre.

Már életében óriás volt. Halálával pótolhatatlan veszteség érte a magyar kultúrát, a kortárs zenetörténetet

– olvasható az Emberi Erőforrások Minisztériumának méltatásában. Mint írják, Kocsis Zoltán az elmúlt negyven év magyar zeneművészetének egyik legmeghatározóbb művészegyénisége volt. Elévülhetetlen érdemeket szerzett a magyar klasszikus és kortárs zene hazai és külföldi recepciójában.

A Zeneakadémia is saját halottjának tekinti a művészt. „Tudja az ember, hogy az élet véges, és tudjuk azt is, hogy minden halál felfoghatatlan. De vannak, akikről azt gondoljuk, örökké élnek.

Akik olyan vitalitással végzik munkájukat, olyan elementáris kisugárzással léteznek, hogy úgy érezzük, nem foghat rajtuk a halál. Kocsis Zoltán ilyen ember volt”

– írta méltatásában az intézmény rektora. Vigh Andrea felidézte, hogy a művész ezer szállal kötődött a Zeneakadémiához. „Itt végzett, itt kezdett tanítani 1973-ban, s bár a hetvenes évek végétől formálisan már nem tanított az intézményben, újra és újra visszatért alma materébe. A Liszt Ferenc téri épület felújítása előtt rendezett »búcsúfesztiválon« egyetlen délután-este itt vezényelte el Beethoven mind a kilenc szimfóniáját a zeneakadémistákkal kiegészített Nemzeti Filharmonikusok élén, s a felújítás óta is rendszeresen visszajárt, mesterkurzusokat adott, többször dirigálta a Zeneakadémia Szimfonikus Zenekarát” – fogalmazott a rektor.

Vigh Andrea szerint Kocsis mindig tanított, nem kellett hozzá tanterem. „Tanította a muzsikusait a próbákon, a közönséget a hangversenyeken, tanította a zenekarához vendégszólistaként meghívott ifjú zongoristákat. Utolsó zeneakadémiai fellépése is afféle tanítás volt: a nyári Fesztiválakadémián a Kelemen Kvartett közreműködésével közel kétórás, káprázatos előadást tartott Bartók vonósnégyeseiről a Zeneakadémia Nagytermében” – emlékezett vissza.

„Elment a csillagom, akit egy életen keresztül követtem. Nincsenek szavaim

– így emlékezett az elhunyt művészre Rácz Zoltán, a Kossuth-díjas Amadinda Ütőegyüttes vezetője. – Tizenéves korom óta csodáltam őt, így elképzelhető, mit éreztem, amikor húszéves koromban, 1980 őszén megszólalt a telefonom, és Kocsis Zoltán volt benne. Akkor kért fel Ránki Dezsővel közösen arra, hogy játsszam el velük Bartók két zongorára és ütőhangszerekre írt szonátáját, amelyet 1981 márciusában adtunk elő először. Minden önéletrajzomban ezt jelölöm meg pályafutásom kezdetének.”

Kocsis az Amadindának is írt egy rövid darabot Utolsó találkozás címmel 1988-ban, amelyet egy párizsi fesztiválon is eljátszottak. A zenész a távirati irodának elmondta, hogy további közös munkát terveztek, 2005 után újra elő akarták adni és lemezre venni Jeney Zoltán Halotti szertartás című monumentális, háromórás művét. Hozzátette: rendkívül fájdalmas, hogy ezt a feladatot most már nélküle kell elvégezniük.

Rácz Zoltán szólt arról, hogy három nappal ezelőtt New Yorkban találkozott Röhrig Gézával, az Oscar-díjas Saul fia főszereplőjével, aki arról beszélt neki, mennyire szeretné megismerni Kocsis Zoltánt.

Kocsis Zoltán nemcsak zongoraművész és karmester volt, hanem zeneszerző és zenetudós is, akit kisgyermek korától fogva mélyen megérintett a zene élménye, a zeneszerzők egyéni hangja, formavilága, a tökéletes zenei formák tartalomteremtő ereje, lehetősége

– mutatott rá Perényi Miklós, a Nemzet Művésze címmel kitüntetett, kétszeres Kossuth-díjas és Liszt Ferenc-díjas magyar gordonkaművész.

Hozzátette: fiatal korától kezdve szívósan tökéletesítette technikáját, hallatlan szorgalommal gyűjtötte zenei ismereteit, megérezve saját zseniális képességeit, lehetőségeit. Külső és belső hallása, a zene szövetének gyors megértése, óriási szervezőképessége és memóriája a zeneművek nagyvonalú megszólaltatását eredményezte.

Vásáry Tamás Kossuth-díjas zongoraművész és karmester szerint : felbecsülhetetlen érték már önmagában az is, amit Kocsis Zoltán Bartók hagyatékával tett, ő fedezte fel, hogy mi minden maradt a zeneszerző után. Felidézte: amikor Kocsis Zoltán Bartók III. zongoraversenyét adta elő az ő dirigálásával, úgy vezette be a közönségnek, hogy most alkalmuk lesz Bartók földi helytartójával együtt muzsikálni. Már a próbák alatt is olyan észrevételei voltak ugyanis, hogy kiderült, ő a legkompetensebb személy arra, hogy Bartókról beszéljen, Bartókot zenéljen.

Hihetetlen energiája és kapacitása volt, nemcsak minőségben, hanem mennyiségben is, ami páratlan. Annyi terve volt és olyan sok lehetett volna még. Pótolhatatlan

– fogalmazott Vásáry Tamás, aki elmondta: november 26-án Schubert-estet dirigál a Müpában, közte a Befejezetlen (VIII.) szimfóniát, amelyet Kocsis Zoltán emlékének ajánl. A szimfónia egy fiatal emberről szól, akinek még nem kellett volna meghalnia. „Az első tételben írta meg a saját halálát, a második tételben pedig odaátról üzen, hogy ott béke van és boldogság” – fogalmazott Vásáry Tamás.