Magyarországra érkezik a Melvins zenésze

Zenélt közösen Mike Pattonnal és John Zornnal, most pedig önállóan lép fel az A38-on.

Lakner Dávid
2016. 11. 08. 19:22
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Gyakorlatilag lehetetlen küldetésre vállalkozunk, ha műfaji keretek közé próbáljuk beszorítani Trevor Dunn basszusgitárost. A 48 éves zenész olyan csapatokban fordult már meg – mit megfordult, szerves részük volt –, mint a Mr. Bungle, a Fantômas vagy a Melvins egy újabb felállása, a Melvins (Lite).

A zenei őrületet Mike Patton és John Zorn mellett szívta magába. Dunn számára aztán nem szükséges elmagyarázni, mit is jelent korlátokat nem ismerve kísérletezgetni, újabb ösvényeket kitaposni, újabb zenei világokat a hallgató elé tárni. Experimental rockban és metalban épp olyan otthonosan mozog, mint az artopopban, a funkban vagy épp a klezmerben.

Tagja a Tomahawk supergroupnak is, illetve vezetője a Trio-Convulsant nevű avantgard jazzformációnak, valamint a MadLove-nak is. Diszkográfiáját már végigtekinteni is embert próbáló feladat: csak John Zornnal közösen 2000 óta több mint harminc lemeze jelent meg. Egyelőre még egyszerűbb végighallgatni a Dunn-összest, mint kiolvasni Tandori Dezső minden könyvét, de érdemes megjegyezni azt is, hogy az amerikai basszeros még csak 48 éves.

A zenész korábban klarinéton tanult, majd tizenhárom éves korában kapta kézbe a basszusgitárt. Mike Patton énekessel és Trey Spruance gitárossal 1986-ban alapították meg a Mr. Bungle-t. Az avantgárd zenekar három nagylemezével gyakorlatilag keretezte a kilencvenes éveket: mind a '91-es Mr. Bungle, mind a '99-es California korszakos anyagnak mondható.

A Faith No More-t is vezető Patton dallamai felejthetetlenek, elég csak említeni a Pink Cigarette című számot, ami ha elsőre nem is ugrik be sokaknak, ha meghallják, valószínűleg azonnal ráismernek. Játékossága, humora miatt sokan a szívükbe zárhatták a rengeteg különféle stílust vegyítő csapatot, ahogy aztán a '99-ben megalapított Fantômast úgyszintén. Patton és Dunn mellett itt is két nagyágyút hallhatunk: a dobos a Slayer-alapító Dave Lombardo volt, gitáros pedig Buzz Osborne a Melvinsből. Dunn aztán később tagja is lett a rockzenekarból kinőtt formációnak, a Melvins (Lite)-nak.

A basszeros az említettek mellett együtt dolgozott még az amerikai rockzenész Matisyahuval, Ben Goldberg klarinétossal, de a Tipsy nevű elektronikus zenei formációval is.

Trevor Dunn november 10-én érkezik az A38-ra, ahol először szólóban fog játszani, majd az indexes Pándi Balázzsal alkot duót. A basszeros ennek kapcsán úgy fogalmazott az A38 blogjának: igazi világpremier lesz ez, hiszen sosem játszottak még duóban. Közösen vesznek részt ugyanakkor a Slobber Pup projektben, amiben rajtuk kívül Joe Morris és Jamie Saft van jelen.

A zenész egyébként beszélt arról is az A38-blogon: néhány éve törölte magát a közösségi médiából, mert kezdett függőséget érezni olyan dolgok iránt, amire amúgy nincs szüksége. „Úgy gondolom, hogy ez egy kulturális járvány, amikor rengeteg ember csak azért iratkozik fel valamire, mert mindenki más már megtette. Ez egy olyan hógolyó-hatás, ami már túlmutat a rendszert létrehozó egyének ellenőrzésén. Mindemellett van valami furcsa exhibicionista eleme is jelenségnek, ami orvosolja a magányunkat vagy növeli az önbizalmunkat” – nyilatkozta a zenész.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.