Fahidi Éva zongorista akart lenni, de az élet közbeszólt. Családjával együtt 1944-ben Auschwitz-Birkenauba deportálták. Édesanyját, édesapját, kishúgát és szinte teljes tágabb családját gázkamrákban ölték meg 1944-ben. Őt Allendorfba hurcolták, a Dinamit AG muníciógyárban kellett kényszermunkát végeznie. 1945. november 4-én egyedül érkezett vissza szülőföldjére. Rajta kívül csak egyik nagynénje tért vissza Auschwitzból, összesen majdnem ötvenen haltak meg a családjából a holokauszt idején.
Fahidi Éva csak több évtizeddel később volt képes megbocsátani édesanyjának: nem értette, ő miért adta meg olyan könnyen magát. Szülei képét csak húsz évvel ezelőtt, hetvenéves korában tudta kiakasztani lakása falára. Hatvan év kellett ahhoz, hogy múltjával szembenézzen: 2003-ban járt először Auschwitz-Birkenauban, de azóta rendszeresen elzarándokol oda. Megírta memoárját, az Anima rerum – A dolgok lelke című könyv először Németországban jelent meg 2005-ben, ott azóta a gimnáziumi történelmi tananyag része lett. Tavaly januárban Auschwitz felszabadításának 70. évfordulóján ő mondta az ünnepi beszédet Berlinben – Angela Merkel német kancellár előtt.
Életének ezen tablóiról mesél a Sóvirágban Fahidi Éva, újraélve minden pillanatot, de a mosoly mindig visszatér az arcára, mert az élet most, kilencvenegy évesen is ott munkál benne.
