Nyolcvanöt év, abból 60 évnyi irodalom, 52 önálló kötet. A Digitális Irodalmi Akadémiát (DIA) és a Magyar Művészeti Akadémia Színházi Tagozatát is alapító (utóbbiból aztán kilépő) Szakonyi Károly életműve impozánsabb nem is lehetne. A 85. születésnap alkalmából a Petőfi Irodalmi Múzeum, a Magyar Írószövetség és a DIA szervezett köszöntést kedd estére, az íróval Tarján Tamás beszélgetett az eddigi pályáról. Annak is az első igazán fontos színművéről, az Adáshibáról, amit 1970-ben mutatott be a Pesti Színház Várkonyi Zoltán rendezésében.
Az eseményen jelen volt a darabban Vandát alakító Béres Ilona, de Radnóti Zsuzsa dramaturg is, így a pálya visszaidézése olykor lelkes sztorizgatásba ment át. A beszélgetést vezető Tarján Tamás irodalomtörténésznek is köszönhetően ugyanakkor Szakonyi művészetéről, irodalmának sajátosságairól is többet megtudhattak az érdeklődők. Tarján tudása egyébként is legendás, mondják, Tandori Dezső esetében is alig akad valaki, aki ennyire behatóan ismerné a teljes, irdatlan életművet.
Az érdeklődést is sikerült Tarjánnak fenntartania oldottabb kérdéseivel, közvetlenségével. – Szakonyi repülőtisztire jelentkezett, de nem vették fel, pedig így lehetett volna belőle a magyar Exupéry is – vetette még fel méltatásában a Magyar Írószövetséget vezető Szentmártoni János. Tarján ehhez hozzátette: nemcsak pilóta nem lett, de az alkalmi munkák közt említett rézkarcügynök sem. Próbálta elvégre, de végül egyet sem sikerült eladnia.
Az Adáshibának Szakonyi jóval hosszabb címet adott: elmondása szerint akkoriban divatban volt az amerikai daraboknál az ilyesmi, ezért mert ő is próbálkozni az Ó, vidd csak szépen a sálat is! címmel. Várkonyi rögtön rávágta, hogy Adáshiba lesz az, ezt viszont az író fogadta szkeptikusan: „kiírjátok, hogy Vígszínház – Adáshiba, és senki nem jön be.” (Várkonyi volt a Vígszínház akkori igazgatója, a mű az intézmény felkérésére íródott.) Végül persze a darab siker lett, így a címválasztás is helyesnek bizonyult.
Tarján szerint olykor poe-i, illetve hoffmanni jellegzetességeket mutatnak Szakonyi novellái, bár a humor sem volt ritka nála. – Kinek is kell írni végül, utókornak, Istennek, házipénztárnak, a szerzőnek önmagának? – vetette fel Tarján. Szakonyi felidézte Gyurkovics Tibor válaszát: „azért lettem költő, mert embernek nem váltam be”. 16 éves korában eszébe jutott egy történet, egy alak: megírta, és jobban érezte magát. – Végső soron az ember megmenti magát az írással – tette hozzá.
Arról már Radnóti Zsuzsa beszélt: gyönyörű korszakot hagytak mögöttük. Bár a cenzúra réme nehezedett mindenre, szerinte mégiscsak ott volt végül Görgey Gábor a Komámasszony, hol a stukker?-rel (Görgey a beszélgetésen is jelen volt), aztán Fejes Endre, Gyurkovics, megjelent Örkénytől a Tóték. Szakonyi műveiben pedig semmi elvonatkoztatás nem történt, minden hétköznapi maradt. Páger Antal is úgy tudott így végül egy teljesen lepusztult karaktert hozni, hogy arra máig emlékezhetünk.
