Mindjárt az első lemezével óriásit robbantott a roma szupercsapat, az Oláh Gipsy Beats, amelyik az ikonikus induló korongnak a nagyon találó No. 1 címet adta, a lemez a Fonó gondozásában jelent meg. A társaság valóban fergeteges, nemcsak az első, de az első számú is a lemezük ebben a kategóriában. Semmi modorosság, semmi túlzás, természetesen pörög a zene előre, és mégis minden benne van, amit erről a műfajról el lehet mondani. Ritka ez az alapállás egy kezdő együttes első lemezénél, amely többnyire leginkább a saját útját keresi, itt azonban nem is teljesen erről van szó.
A zenekar ugyanis az egykori Erzsébet téri Gödör Klubban működött Athe Sam roma összművészeti fesztivál kapcsán jött létre, amelynek szervezője volt a formáció vezetője, Kovács Antal gitáros, énekes. A megnyitóra egy igazán ütős cigány zenekart keresett, és nem tudott dönteni a kiváló felhozatalból, ezért úgy határozott, valamennyi részt vevő együttes közös produkcióval lép a színpadra. A Romano Drom, a Szilvási Gipsy Folk Band, az Ando Drom és a Ternipe zenészeit fogta össze. Ez név szerint is érdekes, mert a műfaj igazi nagyágyúi kerültek így egy kalapba: Kovács Antal, Balog József, Farkas István, Kovács Antal Máté, Dobi Matild, Tintér Gabriella, Szilvási István, Lakatos Béla, Seres Vilmos, Csizmadia Dávid, valamint Bordás Péter.
Ennek a történetnek a talaján indult aztán el a tényleg minden szempontból szupercsapatnak nevezhető zenekar, amelyben a szájbőgő és a gitár mellett a trombita, a szaxofon, a basszusgitár is helyet kapott. A formáció repertoárja a négy fent említett zenekar slágereiből és az oláhcigány-zene alapját jelentő hagyományos dalokból áll, amely természetesen az összjáték során folyamatosan alakul. Így nem véletlen, hogy a lemez mottója: „Csak a változás állandó.” A régi számok újragondolása mellett a lemezre két új szerzemény is született, a Kirchima és a Kerke dyesa.
Az Oláh Gipsy Beats muzikalitásáról csak szuperlatívuszokban lehet beszélni a No. 1 című korong kapcsán, a legutolsó hangig árad a zene az örömzenélésnek, jutalomjátéknak is felfogható dallamokból. Mindig minden hangszer a helyén van, csodálatos az összjáték. Szót kell ejteni Kovács Antalról mint énekesről, aki gyakorlatilag meghatározza az egész zenei világot, Tintér Gabrielláról, aki igazán kiváló énekes, a hangszíne átüt a muzsikán, és kitörölhetetlen nyomot hagy az ember lelkében, de a másik női énekes, Dobi Matild is meghatározó jelenség. A férfiak éneke szintén magával ragad, amikor pedig hét énekest hallunk egyszerre, az egész egyszerűen robbanásszerű élmény.
A hangszerelésnek nemcsak ez a közös éneklés a központi eleme, de a rézfúvósállások is, amelyek a balkáni hatásokért felelnek, és amelyek talán kevésbé számítanak bevett eszköznek az oláh cigány zenei gyakorlatban, a dob és a basszusgitár pedig a reggae ritmusait csempészi a dalokba. A lemez hangulata táncra perdít, amolyan cigányosan keserédes. Nem is csoda, hogy a korong elnyerte a Gramofon díját: valóban ritka kincs ez a zenei összetalálkozás.
A lemez címe folytatást ígér: reméljük, nem kell rá sokáig várni.
